Reggel levittem a szemetet (magamat mondjuk visszahoztam), és kutyaszarba léptem. Ez állítólag szerencsét hoz, tudja fene, nekem annyi szerencsém van egyelőre, hogy nincs szaglásom, szóval egy óra hosszat nem zavart, aztán néztem, hogy mik ezek a barnás foltok az előszoba padlóján? És miért van holmi barna masszába ragadva néhány tépett levél a cipőm talpán? (Innen nézve, lehet, hogy nem is akkora a szerencse a cucc fel nem tűnése...)
Ami persze már nem volt rajtam, de utólag bizonytalan, hogy bementem-e valamelyik szobába, az tuti, hogy nem álltam fel az ágyra, nem rugdostam a falat, de barnás szőnyegek esetén azért nem tudok biztosra menni az elsőben.
A pár cipő minden esetre az erkélyen landolt, meg kell várni, míg rászárad a cucc, mert nedves-ragacsos anyagot a fene sem fog kapirgálni, már csak az kell, hogy legalább ne essen. Az erkélynek már mindegy, ot a legutóbbi vihar kiborított egy nagy adagvirágföldet, amivel nem lehet mit kezdeni, mert folyton nedves, tehát partvisálló és nagyjából porszívózhatatlan.
Érdekes, amíg volt kutya itthon, szinte sose léptem kutyaszarba (csak eképpen újrahasznosított zsemlés zacskóba pakoltam, aztán a kukába), azóta viszont elég gyakran. Állítólag az ilyesmi ellen jó, ha az ember főleg a járdán közlekedik nem a fűnek nevezett rövidre nyírt lakótelepi gazon, de az olyan kispolgári, plusz kerülőút, plusz a göröngyös, erősen erodált "füves" talaj (nem, nem abban az értelemben, akkor mindenki arra járna) remekül masszírozza a tornacsukában lúdtalpaimat.
Persze az is lehet, hogy ez a permanens kutyaszarba lépés amolyan tudatalatti reakció, visszavágyódás az elmúlt idő nyomába, mikor még egy labrador-jellegű szuka diktálta a napi programot, főleg a sétát, meg a bevásárlást, de ahogy öregedett, a kutyapisi szőnyegből való eltávolítását is. Ilyet azóta csak a teknős csinál, természetesen nem kutyapisivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése