Napok óta próbálom felfedezni magamban a türk tudatot, egyelőre elég mérsékelt sikerrel. Odáig jutottam, hogy nagyjából bírom a török konyhát, és például Azerbajdzsánba meg egyáltalán nem vágyom. De ezzel ki is merült a privát türkségem, türk-viszonylatom, bár a felcsúti döbrögi láthatóan próbál valami köztürkséget ránk erőltetni. Sikertelenül, most szólok, annak idején a Nagy Szovjetunióért kellett kötelezően lelkesedni, azt' amint kezdett repedezni a birodalom, lelkesen szartuk le magasról a magyar-szovjet barátságot. (Az egyébként érdekes lenne, hogy áll most Valgyimir Vlagyimirovics hazai népszerűsége, úgy az istenadta népnél általában, mert gondolom a kormányhitű sajtómunkásokból nem lenne egy reprezentatív minta, bármennyire hangosan is buták.
Én mostanában leginkább skót lennék, de oda ma már születni kell, az meg nekem csaknem ötven éve volt, tizenéve meg nem léptem le, úgyhogy legfeljebb véres hurkát ebédelek skót dudazenére (ha már haggis nincs, de szerintem nem is szeretem), legfeljebb átállok ír tudatúnak, elvégre írni elég régen tudok, sőt gyakran szoktam is.
A türkük meg türköljenek tovább Türkbajdzsánban... izé Azerisztánban, szóval arra, valamelyik kellemetlen posztszovjet diktatúrában, akár a Kazakoknál. Mondjuk az azeriaknál volt még úgy százezer örmény, úgy is mint az egyik legrégebbi keresztény közösség, akiket épp katonailag üldöztek el a francba, amihez részünkről a pártvezér és kancellár (fekete öves keresztényvédő) gratulált, hogy milyen remekül stabilizálták a helyzetet a muszlim türk kollégák. Most ezt vagy komolyan gondolta, és akkor nagy gáz van, vagy csak olcsó gázt akar venni kéz alatt, de akkor is, esetleg komolyan gondolja, ha már viccnek nagyon rossz lenne.
De inkább olcsó trükk az egész, ha már a Párt főnökei amúgy is trükk-alapú illiberális izét működtetnek, jobbára sérelmünkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése