2023. november 20., hétfő

Virtuál-kriminál

Folyton van valami apró hiba a Mátrixban, de néha ezeket összehordja a szél egy nagyobb kupaccá. Olyan már korábban is volt, hogy lakott a lakásomban valami Zsuzsa, akivel én ugyan sohasem találkoztam, de ide hordta a leveleit a posta, aztán úgy költözött el, hogy azt sem vettem észre. 

Most meg valami Viktória lakik nálam, mondjuk ez is csak a teszkós kuponjaiból, meg a neki címzett esküvői meghívóból derült ki, de ha már, beszállhatna a rezsibe legalább, úgyis szarul áll a haza. Ezzel párhuzamosan a laptopom szerint én még mindig Dunaújvárosban lakom, egy semleges hírportál hirdetései között is folyton ottani háziasszonyok zaklatnak, hogy dugni akarnak velem, és csak két kilométerre laknak, mikor meg csörög a mobilom, egyre gyakrabban csodálkoznak, hogy nem vagyok Réka.

Ehhez a virtualitáshoz már csak pont az hiányzott, hogy állást ajánljon nekem egy nem létező logisztikai cég Angliából und Belgiumból. Mondjuk róluk legalább kiderült, hogy tényleg létező adathalászok, akik aztán nem kapták meg a bankszámlaszámomat. Mert gyanús lett, hogy másfél nap alatt, interjú nélkül hogy jutunk el a szerződésig, hogy a "cég" weblapja semmilyen konkrétumot nem tartalmaz, csak három mondatos közhelyeket stock-fotókkal dekorálva, hogy a google ezen weblapon kívül nem ad ki releváns találatot a cég nevére (azaz sehol nem hivatkozik rájuk, még az állítólagos száz partnercégük se, melyekről persze nem tudunk semmit), de a nevesített két menedzserre sem. Aztán Petra két perc alatt lenyomozta, hogy azt az egy árva oldalt is csak pár hete hozták létre, minden előzmény nélkül.

Szóval nem kapták meg a banki adataimat, ami jó, mert ha azt a háromszáz forintomat ellopják, honnan szerzek másikat? Viktóriától? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése