2019. január 17., csütörtök

Bevodka

Olvasom, hogy egy Berlin-Budapest repülőjáraton annyi vodkát nyakalt be egy lengyel utas, hogy rendőrt kellet hívni hozzá. Gondolom nem a levegőbe, mert bár csodálatosan sokoldalúak a magyar rendőrök, repülni még nem tudnak (sőt a katonák se nagyon, miután  főfőnök utazgat a "csapatszállítókkal"), Superman meg biztos az FBI-nak dolgozik. Így aztán csak Lisztferihegyen tudtak szolgálni és védeni, valamint alkalmi addiktológiai konzultációt tartani, mielőtt rehabilitációs céllal megbilincselték a balhés utast.

A reptér szóvivője (aki sokat tud a vodkázásról, hisz jó ideig volt moszkvai tudósító) azt mondta, a pasas a kézipoggyászban vitte fel magával a piát, és aztán abból fogyasztott önkiszolgáló módon. Meg azt is hozzátette, hogy az ilyesmi elég gyakori mostanában, jóformán hetente előfordul.
Ezt iszon nem értem. Mert a kézipoggyászban nem lehet ilyesmit komoly mennyiségben felvinni, adott folyadékból legfeljebb egy decit, zárt csomagolásban, mindegy hogy üdítő, kecsketej, vodka vagy after shave, két felesnyi az, amit a fedélzetre vihet az ember. Annyitól meg nem lehet durván berúgni.

Na most vagy az van,  hogy a derék lengyel utas komplett piperefelszereléssel érkezett, de a sampon, a fogrém, a tusfürdő meg arcszesz helyén is vodka volt, egyrészt mert az fontosabb, másrészt meg bizonyos mennyiség után már úgysincs olyan nagy igény a személyes higiéniára. Ez kiegészíthette még némi reptéri fogyasztással (mondjuk a fél literes vodkából előrelátóan leivott négy decit, hogy felengedjék), ettől ráadásul sokkal m, magabiztosabban csempészte a be a Colgate meg Fa feliratú cuccokat. Már csak azért is, hogy ne a gépen kelljen gyenge sört vennie drágán.

De úgy tűnik kicsit sok lett a vodka, vagy kevés, lényeg hogy nem ütötte ki magát, csak az egresszív részegségig tudott bevodkázni, és biztos a pilótákat sem kínálta meg. Lehet hogy épp ezen bukott el, a kapitány megsértődött, hogy neki nem hoz a stewardess a kézipoggyász-piából, és ráhívta a rendőröket, egy morcosan józan leszállás után.

Drunken Pilot | BREAKING NEWS: PLANE EVACUATED AFTER PASSENGERS COMPLAIN OF MYSTERIOUS ODOR COMING FROM COCKPIT | image tagged in drunk pilot,flying,safety,funny memes,aviation | made w/ Imgflip meme maker
imgflip.com

Persze nekem is volt olyan ismerősöm, aki három vilmoskörte után mert csak felszállni egy gépre, meg olyan is, aki még akkor sem, tényleg úgy kellett felrángatnom. Oké, én is utálok repülni (nem félek, csak utálok), de én inkább alszom, az olcsóbb és pihentetőbb, bár egy hajnali járat esetén mindenképp egy mosott szar vagyok, a repülőn alvástól sem leszek sokkal használhatóbb, de legalább a reptéri tortúrákat is utálhatom.

A lengyelnek meg úgy kell, minek jön Magyarországra, bár itt is vannak sokan, akik egyre inkább csak vodkával képesek elviselni a Kárpát-medencei realitást. (És megint egy Kádár-kori vicc: "Az értelmiség előtt két út áll. Az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan..") De ismertek olyan tibeti meg nepáli misztikusok is, akik a bőséges borfogyasztást kombinálják a Himalája hegyei közti bolyongással, és azt remélik, egyszer csak eléri őket a megvilágosodás. Vagy az ájulás és a fagyhalál, de az anyagi világ értelmetlensége okán ez mindegy is, a lényeg, hogy el innen.

Na most, lehet hogy a hőbörgő utas is a megvilágosodást kereste, hisz jól bekarmolt, aztán meg sem állt tíz-tizenegyezer méter magasságig, mivel ő egy modern nyugati ember, ilyen magas hegy meg úgysincs. Csak az ő útja a nirvána helyett a reptéri rendőrőrsre vezetett, de hát senki sem ígérte, hogy a tökéletességhez  vezető út könnyű lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése