Hullt a hó és hózott, minden határozott felszólítások ellenére sem tiltották még be, de valaki azért beszólhatott az illetékes felhőknek, mert csak suttyomban, az éj leple alatt mert esni. Reggel persze még jelentősen fehér volt a környék, sérelmünkre, de délutánra teljesen eltűnt a nyilván indokolatlan csapadék, csak a sár, csak a sár emlékeztetett rá. Főleg mikor az egyik cipőmet alig bírtam kihúzni belőle, és sajátos csereüzletet bonyolítottam, miszerint levittem a szemetet, de hoztam fel a lakásba fél kiló sarat a talpaimon. Illetve a cipőim talpaim, de mivel a cipők az enyémek, a talpaik is, szóval mégis a sajátjaimon.
És mivel éreztem, hogy a frissen esett hav nem tart sokáig, gondoltam lefényképezem, elvégre már a meleg szobából, az ablakon át, élvezem én a hót, de szigorúan csak esztétikai értelemben. Mindent a szemnek, semmit a lábnak.
Ez itt a reggeli, nyolc órai állapot, egy szikáran dokumentarista kompozícióban megörökítve. A mű igyekszik visszaadni a "lakótelep találkozása a főútvonallal" helyzet alapvetően egzisztencialista bizonytalanságát, kerülve ugyanakkor a naturalizmus látensen kritikus belevetettség-attitűdjét. A kompozíciót eluraló havas fák a természet megtörhetetlenségét szimbolizálják a beton és aszfalt uralta világgal szemben, miközben jól kivehető az utóbbiak atrefaktum jellege, és meghatározó volta. Meg hát ez látszott az erkélyről, és rövidnadrágban nem tököltem sokat, persze nem azért mert rohadt hideg volt, inkább afféle posztmodern gesztusként.
Ez a második kép viszont már esszenciálisabban az absztrakt expresszionizmus programját valósítja meg, bár nem teljes sikerrel. Hisz a műegésznek nem lenne szabad ábrázolnia semmit, ezen viszont felismerhetően ott van még a hó, meg ágak, meg még egy kis hó, sőt az ágak között felsejlik egy arra járó buszmegálló is, ami mondjuk Jackson Pollock számára már biztos elfogadhatatlan lenne.
Viszont a behavazott ágakat meg lehet dolgozni képszerkesztővel, és utána már tényleg nem ábrázol az égvilágon semmit. (De ha mégis felismerhetően ott van rajta a káosz, majd még dolgozom rajta, elvégre az sem lehet ott. - Ahogy az Vonnegut Kékszakáll című könyvében olvasható, ha jól tévedek, már hivatkoztam rá errefelé is. Valamint át, hosszában és tyű!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése