2019. január 21., hétfő

Represszív depresszív

Állítólag ma van az év legdepressziósabb napja, de nem csak ez évé, hanem mindegyiké. Legalább is egy Cliff Arnall nevű pszichológus szerint, aki ezt 2005-ben sakkozta ki, de azóta már maga is legszívesebben letagadná. A fentebb belinkelt cikk nagyjából összefoglalja a miérteket:

"Hogy miért éppen január harmadik hétfője jött ki Arnallnek a 2005-ben, tudományosnak aligha nevezhető kidolgozott teóriában, azt nem nehéz összerakni. Vége a karácsonynak, a tél közepén járunk, kevés időt töltünk a szabad levegőn sportolással, mert amúgy is pocsék az idő, sötét van,  ráadásul az újévi fogadalmak már befuccsoltak, és még hétfő is van. Vagyis nem nehéz ilyenkor okot találni arra, hogy miért tud annyira nyomorult lenni az élet. "

Hát igen, ez azért nem az a hardcore tudományos érvelés, mert bár nem vagyok pszichológus (szerencsére), de a depresszióban otthonosan mozgok (fetrengek, bambulok, görcsölök, lefagyok), és ha csak annyi lenne a gond, hogy keveset sportolunk a friss levegőn, meg elmúlt a karácsonyi harácsolás, akkor mondjuk az eszkimóknak tömeges öngyilkosság által kellett volna kihalniuk már nagyon-nagyon rég.

Úgyhogy a fekete péntek mintájára brit tudódok által bevezetett kék hétfő orbitális nagy marhaság, mert mi van, ha valaki pont a telet szereti, és rühelli a nyári kánikulát, tompaszögűre unatkozza magát a strandon, de szeret síelni, azaz nem a legközönségesebb sztereotípiák szerint sablonos az élete. Mint ahogy vannak akik a mulatós zenét szereti, meg a takonypopot, és  lehet hogy ők a nem csendes többség, de ettől még sokan szerethetik az többé vagy kevésbé extrém metált vagy Bach csembalóra írt darabjait. Amik egyébként jól működnek depresszív hangulatra is, és őszintén, kit érdekel a hallgatásuk közben, hogy mikor megy le a nap. (Ami persze nem megy le, csak a Föld felénk eső része fordít hátat neki, kivéve a laposföld-hívőknél, mert  nekik a Nap már eleve fel sem jött.)




Hát nem remek zenék? És ez úton Boldog Depressziót minden Ágnesnek tőlem, a saját és a magam nevében, ha már így esett a névnapjuk. De legalább Szilveszter nem péntek tizenharmadika volt, hanem legalább három pápa a kora középkorban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése