A The Jam nevű brit bandát máig úgy emlegetik, hogy egy punkegyüttes volt, pedig nem hát. valami újhullásoss cuccot játszottak az kétségtelen, de néha egyes szobanövényemben több punkos vonást fedezek fel, mint bennük.
Az egyik például össze-vissza nő, szúrós hajtásokat hoz, magasról letojja, hogy öntözöm-e vagy sem (biztos valami gyanús alaktól szerez ütősebb vizet, mikor nem vagyok itthon), és hiába olvasok fel neki óind eposzokat, tüntetőleg az ablak felé fordul. De hát mit várjak egy fényevőtől?
A Jam működése időben kétségtelenül egybe esett a punkkal is, de a zenéjüktől valahogy nem érzem azt, hogy jön az anarchia az egyesült királyságban, vagy a szövetségbe forrt szabad köztársaságokban. Utóbbiakban pláne nem.
A lekvárról elvezett kamarazenekartól valahogy nem szakad le a plafon, sőt tőlük még a szülők sem tiltották el a gyerekeiket, az egész túlontúl decens punknak, de attól még zenének nem rossz,
Persze tizennégy évesen még ez is tud forradalminak hatni, mert a Kvín meg az Ájronméden sokkal menőbb volt náluk, de azt már a hanyatló Kádár-rendszer kamaszaként is érezte az ember, hogy őket nagy marketinggépezet tolja, a Jam meg valahogy spontánabb és szabadabb. (Persze akkor ezt nem pont így fogalmaztam meg, mert például a marketinget simán piacozásnak fordítottam volna, spontánnak meg neveztem volna senki, hátha sértésnek veszi.)
A zenéjük egyébként teljesen korszerű, a fentebb látható dal például 1980-ból való, és ezt le sem tagadhatná, de a srácok jól érzékelhetően felülnek a retró-vonatra is. Csak épp nyolcvanban a hatvanas évek imidzse volt a hú de retró. És ezzel a szereléssel és előadásmóddal még a vasfüggönyön innen is felléphettek volna, sőt a 70-es évek Budai Ifjúsági Parkjába is bemehettek volna, hisz megfelelnek az akkori dresszkódnak is. Mondjuk a kockás nyakkendő meg a sötétebb ing kissé necces, de talán nem dobatták volna ki őket rendőrökkel, amíg csak tviszt-számokra tvisztelnek. Mert valamelyik Budapest retróban láttam azt a remek tájékoztató filmecskét, miszerint a Parkban tilos egy fiúnak több lánnyal táncolnia, meg persze egyneműeknek egymással, és nem tviszt-számra tvisztelni... Hát igen, hova is jutna a világ, ha mindenki csak úgy saját kedvére rángatózna, és azt hazudná a hatóságoknak, hogy ez a legújabb tánc.
Szerencsére - ha nem is a hetvenes évek végén - hozzánk is megérkezett a punk, és vele a pogó, a közösségi mozgásforma amely végleg zárójelbe tette a tánc fogalmát, és szükségessé a helyszíni elsősegélyt. Hősi idők voltak na, kár hogy én még tíz sem voltam akkor, és csak kempingbiciklivel lehettem a Szelíd motorosok, a lakótelepen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése