McLondon

A McIzé trilógia harmadik része akkor legyen London, elvégre a McDonald's-analógia ide is illik, különös tekintettel a mindenféle utazási irodák pár napos városnéző autodaféire, ahol gyanútlan turistákat rángatnak végig a lehető legtöbb látnivalón, drágán. Merthogy ezek az utak is menüben vannak, az nem úgy megy, hogy Kovácsék még elüldögélnének a Kings's Armsban (ami lehet bárhol, ez egy igen gyakori kocsmanév, én kettőt ismerek, de csak mert nem figyelek oda eléggé), de nem lehet, egy idegenvezetőnek nevezett idegeikre menő sürgeti őket, hogy a délelőttbe még bele kell férnie a a Picccadily Circcus-nek meg a közeli kínai negyednek, hátha van még akciós tornacipő.

Az idegenvezető szerepe amúgy is gyakran annyi, hogy (mint az nevéből is látszik) maga is idegen, így az utas nem érzi magát egyedül az elveszettségben, de jobb esetben ő legalább beszéli a nyelvet, és meg tudja kérdezni, merre van a legközelebbi nyilvános vécé.

saját kép, mint a többi is

Mostanában igazán fapados utakat lehet találni a neten, a utazás fapados repülőjárattal, közlekedés a városban gyalog és tömegközlekedéssel. Képzelem milyen remek lehet, amikor a harmincfős turistacsoport egyszerre próbál felszállni egy zsúfolt metróra délután ötkor, és ez nyilván nem sikerül, a peronon maradó tíz  szerencsétlen meg hülyén néz maga elé, hogy akkor ez most így hogy? Azt még sejtik, épp hol vannak, de hogy miképp jutnak el a célhoz onnan, az helyismeret hiányában inkább urbánus túlélő-túrává változtatja az egészet. (Mondjuk hol is kellene leszállni a melyik metróról ha az ember a British  Museumba akar eljutni? Szerintem a Totttenham Court Road a legegyszerűbb, de ezt a párom vitatja...)

Az idegenführer amúgy csak az idegesítő faktor, a tabletek, GPS-ek, okostelefonok és okoscipőfűzők világában valóban nagyon hülyének kell lenni, hogy az ember eltévedjen, pláne Londonban, ahol tényleg minden ki van írva, mondjuk épp ezért olvasni azért tudni kell hozzá, és nem csak a betűk felismerésének szintjén. De aki így is képes elveszni, az megérett a selejtezésre, mint az egyik Dr. Who epizódban, ahol a kertészeti reality kiesőit komposztálják.

Egyébként sincs értelme a rohanásnak, Londont nem lehet néhány nap alatt megismerni, még megnézni sem, egyszerűen túl sok a látnivaló, túl sok olyan hely van, ami ugyan nem szerepel az útikönyvekben, de megéri oda menni. Ez utóbbiak mostanában főleg filmes helyszínek voltak, de részemőrl el voltam bűvölve Ealing-től is, különös tekintettel a korábbi püspöki rezidenciára és környékére. Vagyis a London McMenü egy alapvetően reménytelen és értelmetlen vállalkozás, ha az embernek eleve csak pár napja van, mert nem tud több időt vagy pénzt szánni rá, akkor vissza kell menni még egyszer-kétszer-kilencszer, mint ezt Petra is megtapasztalta.

Ilyen tömörített programot, fapados kiadásban persze én is ki tudnék találni.:

Első nap: Indulás Ferihegyről fapadossal, extra tízezer forint hiányában csak állóhelyet tudnak biztosítani, kivéve ha az utas elfér a kézipoggyászban. Akkor csak ötezer. A lutoni reptérről stoppolás a Victoria pályaudvar felé, VIP-utasoknak vonatozás a reggeli ingázókkal (remek ismerkedési lehetőség), aztán sok gyaloglás. A Tower és a Tower Bridge megtekintése a Belfast cirkáló mellől, (három az egyben látványosság!), otthonról hozott szendvicsek fogyasztása a Trafalgar téren, esetleg a National Gallery, ha valakit érdekelnek unalmas festmények. (Figyelem, a Monaliza az Párizsban van, azért senki ne nézzen meg mindenféle Rembrandtokat, mert azt keresi!) Utána a Picccadily Circus fényreklámjainak megtekintése, aki tud fotózni Kokakóla-menteset, az esete jutalomsört kap a Bivalyfő Grand Caféban. Séta a Piccadilyn, közben a Ritz lesajnálása, illetve szörnyülködés a Hard Rock Cafe árain. Green park, majd a Buckingham palota őrségváltására tolongó tömeg megtekintése, indokolatlan sértésekkel. (Fontos tudnivaló, hogy a helyiek jellemzően nem beszélnek magyarul, kivéve azt a pár tízezer migránst, aki épp a soros.) Este kocsmázás, kocsmában vagy előtte az utcán, plusz tíz fontért verőemberekkel garantáljuk a benti helyet. Aztán néhány átszállással visszatérés a hotelbe. Ha megtaláljuk, ha nem.

Második nap: Tradicionális angol reggeli a hotelben (zsemle, margarin, tejeskávé, plusz öt fontért kukoricapehely és narancslé is), majd indulás Greenwichbe. Menet közben antikapitalista felhördülés a Canary Wharf felhőkarcolóinál, majd vásárlás az ottani gigaplázában, a wi-fi hiénázás opcionális. Uatzás a DLR-el a Cutty Sark-hoz, a hajónál nosztalgiázás az Onedin családról, majd a közeli nyilvános vécé meglátogatása. Látnivalók: Painted Hall (nagyon puccos, csak erős idegzetűeknek!), Royal Observatory (a nullmeridián fogalmának reménytelen magyarázgatásával), esetleg a tengerészeti múzeum, de nekünk nincs tengerünk, nem vagyunk érintettek. Később az előző este vásárolt akciós szendvics és  langyos sör elfogyasztása alkalmas padokon, ezek hiányában a nyuszi ül a fűben. Ebéd után a helyi piac megtekintése, kézműves termékek, kínai bóvlik és zsebtolvajok mentén, majd feljelentés tevés a kerületi rendőrkapitányág Eltűnt Pénztárcák osztályán.

A belvárosba visszatérés után tömörülés a Covent Gardennél, az utcai mutatványosok zaklatásának elviselésével, majd bosszankodás a lezárt metróállomásnál. Eltévedés után a kínai negyedben lyukadunk ki, ahol fakultatív lehetőség adódik a magyar és angol kínai konyha összehasonlítására, és szusinak gondolt zselés cukor vásárlására. A kinai negyed után megtekintjük a Leicester Square-t. (Az utasok egy része közben elveszik, mert a csoport egyik fele a Leszter helyett Lejcseszter teret veszi célba. Ők főleg azok, akik korábban vorcseszter szószt kértek a kínai étteremben vusztör helyett.) A téren, a színházi jegyirodánál ábrádozás arról, mit néznénk meg, ha nem egy Porsche árába kerülnének a jegyek.

Utána kocsmázás, a frusztráció sörbe fojtásával.

Harmadik nap: Reggeli a hotelben, másnaposság délig, az előző esti kocsmázás kiheverése a közeli parkban, mindegy melyikben, valami park úgyis adódik. Fejfájás közben ismerkedés az angol park-kultúrával, rövidre nyírt fű (elszívni sem lehet), rohangáló kutyák, rohangáló kutyákat üldöző gazdák, agresszív víziszárnyasok  és rámenős mókusok. Ebéd a parkban bolti szendvicsekkel és reggeliről lopott péksüteménnyel, szükség esetén a mókusoktól zsákmányolt rágcsálnivalóval. Ha a Hyde parkban vagyunk, a Royal Albert Hall és az Albert Memorial felé vezető ösvény megtekintése, finom utalással a Natural History, a Victoria & Albert és a Science Museum közelségére. (Öt az egyben nevezetességek!) Ebéd után eltévedés a Hyde parkban, majd megérkezés a Hyde Park Cornerhez, itt van nyilvános vécé, ha még aktuális a park bokrai után. Lelkesítő beszéd arról, hogy fogalmunk sincs merre van a Speaker's Corner, de kit érdekel, azok ott úgyse tudnak magyarul, elvégre nem a Szíriuszról jöttek, csak Kelet-Pakisztánból vagy a még egzotikusabb Yorkshire-ből. Később buszos városnézés az Oxford Street környékén, pontosabban ácsorgás a dugóban a 139-es,, 59-es, 94-es vagy bármelyik arra járó busszal. Vacsora (kocsmázás helyett) a boltban vett hatos csomag cider, és a legközelebbi McDonald's kukájából, a tíz perc után el nem adott, így kidobott hamburgerek segítségével, közben illuminált elmélkedés a környezetvédelem és az újrahasznosítás összefüggéseiről.

Negyedik nap: Az utasokat kirakjuk a Sohóban, aztán mindenki menjen a dolgára, nincs ott semmi látnivaló. Ez az úgynevezett szabadprogram. De akik a "Rabok tovább leszünk!" fakultatív programot választják, azokat elcipeljük a British Museumba múmiásan dobozolt egyiptomiakat nézni (10-12 perc), az Imperial War Museumba plafonról lógó repülőket sasolni (15-20 perc) és a British Library-be, ahol megnézhetik a Magna Carta mindhárom változatának eredetijét (amiből persze egy szót sem értenek) és rácsodálkozhatnak, hogy Scott kapitány milyen rondán írt a naplójába, mielőtt halálra fagyott. Lehet látni eredeti Gutenberg-féle Bibliát is (figyelem, a Bbliát amúgy nem Gutenberg írta!), már ha valaki tudja még, mi is az. (1,5-2 óra, mert az idegenvezetőnek eddig tart átnyálazni a könyvtár bélyeggyűjteményét, a sok hülye könyv helyett. A többieknek addig fakultatív kávézás, ingyen vécéhasználattal.) Délután indulás a lutoni reptérre, előtte rövid megemlékezés a Sohóban és  Notting Hillnél elesett utastársakról, majd csomagjaik felosztása aki kapja marja alapon.  A repülőtéren  a maradék apró elköltése tucatcsokikra és bigben alakú műanyag biszbaszokra, majd jogos felháborodás a másfél órás késé miatt. Lisztferihegyre érkezés után a maradék frusztráció levezetése az elveszett csomagok miatti ordibálással, aztán mindenki mehet, ki merre lát. (Aki már látni sem bír, azt vendégül látja éjszakára a reptéri rendőrőrs. Reggelit nem adnak!)

A csomag ára számottevően borsosan jelentős, de megéri. Fizetés átutalással, kenőpénzzel vagy bírósági végrehajtó segítségével, az odautazás garantált, a visszatérés bizonytalan. Mer' ez egy kaland, szóval beszariaknak nem ajánlott, és csak csomagban érvényes. Na, csak azért!