2021. január 4., hétfő

A betegség drágaságának fenyegetése

Olyat nyilatkozott a Magyar Orvosok Szakszervezetének az alelnöke, hogy a hvg.hu még épp meglévő kommentszekciójában ritkán tapasztalható egységességgel indult be a kurvaanyázás. Azt mondotta volt a néni, hogy aki nem oltatja be magát a koronavírus ellen, és  a fertőzés miatt intenzívre kerül, azzal fizettessék ki annak a költségét. Kicsit sem gonoszul hozzátette, hogy pár hét az intenzíven, 14-21 milliócskába fájhat, hogy ennek árnyékában majd rohanjanak az emberek beoltatni magukat.
Hát igen, ez a sötét ostobaságnak egy olyan minősége, hogy én is hülyén nézek tőle magam elé, pedig szellemi sötétségben elég edzett vagyok. Mert ugye:

- Ha valaki hárommillió-nyolcszáznegyvenkétezredik az oltási listán, és talán novemberben kap majd valami fincsi kis kínai vakcinát, de van annyira felelőtlen baromállat, hogy már júniusban megbetegszik, és lélegeztetőgépre kerül, akkor tényleg megérdemli, hogy élete hátralévő részét adósrabszolgaságban stresszelje végig. A mocskos szemét állat. Élhetetlen parazita, aki még azt sem tudja megszervezni magának, hogy csak pár héttel az oltás  után köhögjön rá valaki a buszon.

- Az ember nem azért fizeti az egészségügyi hozzájárulást, hogy azért kapjon is valami normális ellátást, nem is értem, hogy komoly, felnőtt emberek is beveszik a maszlagot, miszerint az egészségbiztosítás azt jelenti, hogy folyamatosan fizetsz, akkor is ha semmi bajod, és nem veszel igénybe semmit az egészségügyből, és cserébe, ha bajod van, akkor meg segítenek, mert hát ez: biztosítás. Micsoda egy marhaság már ez, hát hol vagyunk enberek, Svédországba'?

- Egy tizenöt-húsz milliós számla pedig egy középkorú, átlag magyarnak azt jelenti, hogy soha a büdös életben nem tudja majd visszafizetni, hanem az lesz, hogy havonta leemeli a számlájáról a végrehajtó azt a pénzt, amivel törleszti a kamatokat, de a tartozása a nagyjából meglesz akkor is, mikor ő már hat láb mélyen... De ez is valami, legalább elmondhatják róla, hogy lám, milliókat hagyott az utódaira. Tartozásban, de akkor is.
És hogy hol van itt a társadalmi szolidaritás? A béka segge alatt nyilván, ez kérem maga lenne az unortodox szolidaritás, a "fizess, hogy fizethess" modellje, ahol el sem látnak majd, ha nem fizetted rendesen a TB-t, de aztán azért még számláznak is kissé. Agyarország jobban teljesít!

orult.hu

És akkor még néhány kínzó kérdés:
- Alelnök asszony melyik országban él, és magától beszél hülyeségeket, vagy felsőbb elvárásra?
- Hallott már valaki korábban is a Magyar Orvosok Szakszervezetéről? (Mert ők nem az orvosi kamara, hanem valami, jobbára láthatatlan érdekképviselet, mint azt hiperminimalista honlapjuk is bizonyítja. Amúgy lehet, hogy azért kell ilyen baromságokkal összenyilatkozni a sajtót, hogy legalább azt a tetves tíz percnyi hírnevet bezsebelhessék.)
-Tessék mondani, akkor a dohányosokkal is kifizettetik a tüdőátültetésüket?
- A részegen gyorshajtókkal a beleset után, hogy visszavarrták a fejüket a balesetin?
- És egyáltalán: fenyegetőzés helyett nem lenne egyszerűbb kötelezővé tenni az oltást? (Mint pl.  a csecsemők kötelező oltásait, vagy a régebben a tüdőszűrést.)
- Ki ölte meg Laura Palmert?
- Mit dugdosnak az 51-es körzetben?
- És mégis mozog a Föld, ha lapos?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése