2021. január 11., hétfő

Vadászcharisztikus világállás

Fú emberek, nagy gondban van a Haza, s külön Semjénzsolt! Mert az idén esedékes vadászati kiállítás helyszínének elkészülte csúszásba van kerülve, pedig Ártunk és Ormányunk már 55 ezer millió forintot beletakarékoskodott a Hungexpo felújításába, a puritán kormányzás nevében nyilván. Mert ez világ lesz. Mármint a kiállítás, világkiállítási expónak van reklámozva, egymillió látogató beígérése mellett, legalább is az elismert plágiumteológus, minielnök-helyettes víziói szerint.


A hvg.hu vonatkozó cikkében nem mellékesen említik, hogy eredetileg párszáz milliót szántak volna Különsemjén hobbijára (elvégre ő a kádéenpé elnöke, és tagságának jelentős része), de hát istenem, kissé felmentek a költségek. Márpedig a járványhelyzet elleni harcos kiállás jegyében érkező egymillió fegyverbuzi turistának nem okozhatunk csalódást, pláne a végleges kipusztulásunk előtt közvetlenül. (Mert képzeljük el, ennyi ember hányféle vírusmutációt importálhatna öntestével, valóságos vírus-nagyhatalommá téve kis hazánkat. Arra a kis időre.)
Persze a kakán is csomót keresők jöhetnek ilyen populista marhaságokkal, hogy a digitális oktatás meg az egészségügy viszonya az (eddig) 55 milliárdhoz, de nem kell hallgatni rájuk. Góg és Demagóg fiai ők,  rendes keresztény-konzervatív, népben-nemzetben gondolkodó hűbérúr nem figyel az efféle libernyák vernyákolásra. (Tényleg, ha a libernyák a liberális sértő változata, akkor mi lehet a konzervatívé? Konzerv?)

Mert hozzálehet tenni azt is, hogy a kiállítási területen meg lehet majd rendezni az LII. Eucharisztikus Internacionálét is, ami a római kaotikusoknak lehet fontos, az oltáriszentség-imádás elmélyítésének perspektívájából. (Nem tudom, ez a gyakorlatban mit jelent, ezt is csak olvastam róla,  a képeken meg annyi látszik, hogy sok ember tömegesedik nagy tereken, meg főpapok vonulnak aranykötésben, mint akik tévedésből ritka kódexnek öltöztek a jelmezbálon. És igen, szerintem a legtöbb vallási viselete mára már csak jelmez, beleértve a bizánci rítusú pópák másfél kilós aranykeresztjeit, a krisnás lányok szárijait, meg a Woodstockban ragadt hippinek öltözött, buddhista auramasszőrök tetszőleges outfitjeit. De ez mellékszál volt.)
Viszont egy ilyen EU Charisztikus Kongresszus szintén remek alkalom lehet a kórokozó-cserére, mert per pillanat senki se merné biztosra mondani, hogy ősszel már nem lesz helyzet. És lehet hogy el se jön a pápa, ami legalább egy haladó hagyomány, hisz évszázadok alatt rengeteg pápa iszonyú sokszor nem járt erre, az a néhány alkalom, amikor meg véletlenül igen, az elhanyagolható, a statisztikai hibahatáron belüli eset. Persze gondolom ezzel a legtöbb országban így van, ahol szemmel is látható mennyiségű katolikus él, azaz hogy pápameghívásban sokkal erősebbek, mint pápalátogatásban.

Minden esetre biztos nem vesznek kárba a milliárdok, egy ilyen Hobbiból Állatgyilkolási Világkiállítás területén sok-sok oltópontot lehet majd csinálni, persze csak ha oltári szents... szerencsénk lesz, és lesz még oltandó alany, oltóanyag, és Dunának, Oltnak egy a hangja.
Hogy addigra nem loptak el mindent, egy Kajmán-szigeteki számlára.

p.s. A 'vadász' az egyébként is a boroskóla, mely számomra a leendő értelmiség itala volt, midőn azt fogyasztottam előadások előtt, után, és helyett, de ma már egyik összetevőjét sem fogyasztom. Na jó, karácsonykor ittam kólát, de csak mert megkínáltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése