Nem szokásom az ötvenes évek első felének magyar filmjeit nézegetni, sablonos szarok nagyjából, de vagyok úgy vele néha, mint legszánalmasabb mulatóssal, hogy egyfajta freak-shownak kifejezetten szórakoztató. Az olyan kirakati darabok mint a Civil a pályán, az Állami áruház vagy a ma délután megtekintett Ifjú szívvel, mind egy rémes kor rommá ideologizált szájbarágásai, egy sosem létezett világ dokumentumai, ahol a hős sztahanovista munkás alul traktor. fölül békegalamb. Mindig azon jár az agya, hogy lehetne 200 helyett 210 százalékra teljesíteni a tervet (a száz százalék az olyan kapitalista-imperialista csökevény), és munka utáni pihenésként várja a szocialista békeharc, a kartársakkal a DISZ-alapszervezetben. Igazán remek néznivaló, persze csak ritkán és kis adagban.
Ebben az 1953-as, rákosista rémálomban például az alanyi költő kissrác is esztergályosnak tanul (jó, hát annyiban költő, hogy szar csasztuskákat rímfarag), valami olyan iskolában, ahol mindenki egyenruhában jár, tanárok, diákok mindenki, és ahol egyformán fontos helyt állni a tanteremben és a műhelyben. A műhely hangsúlyos, de könyvjutalom csak azoknak jár, akik számtanból is hasítanak. Ám Soós Imre karaktere nem szereti a könyveket, ő csak a műhelyben jó, és ebből származik a nagy konfliktus, az igazából csak mellékszál, hogy közben szerelmes is lesz.
Mert az esztergályos-tanoncok falura mennek toborozni a "vasas szakmára", és azt a közelmúlt Magyar Gárdájának mintájára, egyenruhás alakzatban vonulással vélik leghatékonyabban megvalósíthatónak. Csak ők nem nácik, hanem kommunisták, és nem hordanak piros-fehér csíkos asztalkendőt a nyakukban, viszont büntető jelleggel énekelnek. De a tűzrőlpattant kolhozparaszt leány pont erre gerjed, plusz bejön neki SI karaktere, úgyhogy miután a városban szerelembe esik az iskolai tanműhellyel is, minden vágya, hogy vasas ipari tanuló lehessen. Nyilván nem olvasott még Dickenst, és ideológiailag sem elég képzett, még Engels A munkásosztály helyzete Angliában című alapművét sem ismeri, így nem tűnik fel neki a hasonlóság, a tizenkilencedik századi Manchester meg Sztálinváros között.
A lyány azonban bénácska a nagyipari környezetben, pedig az osztálya vezet a munkaversenyben, SI (itt: János) meg még mindig nem egy elmebajnok, ő csak a film végére kapja össze magát, mert a hepiendbe csomagolt erkölcsi tanulság épp úgy elkerülhetetlen egy ilyen filmben, mint diplomaosztós bulin a lehányt cipő. (Persze nem mindenki magának hányja le, hisz azért vannak a jóbarátok...)
És természetesen ebbe is a filmben is vannak, akik alkalomadtán simán lehánynák a szocialista munkaverseny leendő hőseit. Ők a "jampecek", a bomlasztó nyugat szellemiségével megfertőzött osztályidegenek, akik csak azért nem fetrengenek kokakóla-mámorban minden második kedden, mert még nem ittak olyat. De őket aztán jól kizárják az iskolai DISZ-alapszervezetből. (Ja, a DISZ az a Dolgozó Ifjúság Szövetsége volt, ami persze abban a korban, és abban az iskolai környezetben egy oximoron, hisz az lett volna még a rendszerváltás környékén is, mikor szakközepesként a tanműhelyeben sok mindent csináltunk, de dolgozást, azt szinte soha.)
Ez a film is annyira minősíthetetlenül ostoba, hogy ettől már szórakoztató, különösen az én generációmnak. Mert gyerekként még láthattam a késő Kádár-kort, így nem egy marslakó kívülállásával nézem, másfelől viszont '53-ban még az anyám sem élt, szóval nem is gázol belém a sztori.
A színészek között még később jelentős művésznek tekintettek is vannak, de itt a komplett szereplőgárdát ripacskodásra szerződtették, és meg is dolgoznak a gázsiukért. És van akinek nem is nagy erőfeszítés a ripacséria, Latabár Kálmán például pont ugyanolyan szánalmas bohóc, mint volt az eggyel korábbi rendszer butácska komédiáiban is. Az ő cirkuszi gesztusai jól újrahasznosíthatóak voltak a munkás-paraszt, dialektikusan materlista, fülig összeideologizált filmtermelés számára is, mondhatni ő volt a rendszerfüggetlen ízléstelenség első hadoszlopa. Ez esetbe a békeharcban (igen, még egy oximoron), amiből van itt akkora, hogy a végére kő kövön nem marad, hogy egy klasszikus viccet idézzek. Brrr...
Igen, ez ennyire hihetetlenül mocsadék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése