2021. január 3., vasárnap

Köztársaság? Király!

Azt interjúzta bele a párthű, lokális sajtóba a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés fideszes elnöke, hogy az EU-ban sem mindenki olyan fejlett demokrácia, mint lángoktól ölelt kis hazánk, elvégre egy csomó helyen királyság van, az emberileg és szakmailag egyaránt fejlettebb köztársaság helyett. És a derék főispán (Vagy az a kormánymegbízott? Akkor alispán.) odáig hergeli magában az alanyi politológust, hogy Belgiumot, Svédországot vagy Spanyolországot simán lefeudalizmusozza. Említi még Hollandiát és Dániát is, mint elmaradott kis csicskákat, akik még midig ilyen királyok meg királynők előtt hajlonganak, a primitív gyökerek. 

És tényleg, mit adtak Európának például a dánok? Andersen meséin, a vajas kekszen, az Olsen-banda filmeken. Soren Kierkegaard filozófiáján, Niels Bohr fizikai felfedezésein, Lars von Trier filmjein, a medvecukron, a fénysebesség első mérésén vagy Lars Urlich-on, a Metallica dobosán kívül? Semmit, a kis buzik.  Még Hamlet dán királyfi sztoriját is Shakespeare-nek kellett drámásítani, a dánok annyira nem színpadképesek. A hollandok meg füveznek.

Szóval a fideszes közhülye számára egyszerű a képlet: a királyság az feudalizmus, a köztársaság az demokrácia, négy láb jó, két láb rossz, le is megy kutyába, intellektuálisan mindenképp. Pedig Svédországnál vagy Dániánál eminensebb demokráciát nehéz találni, nálunk meg úgy van kvázi-feudalizmus, hogy egy üresfejű hobbihorgász elnökli a Sándor-palotát. Aki annyira nemkirály, hogy abban sem vagyok biztos, ő dönti el reggelente, hány cukorral issza a kávéját. (Apropó, miért lakik palotában egy köztársasági elnök, he?)

De hát mi vagyunk az az ország, ahol az ilyen Mosott-Győrsoproni fogalmatlan alakokból lehet középkategóriás közéleti aktatologató. Úgyhogy bizonyos szempontból jobb lenne nekünk valami törzsi berendezkedés, ott legalább az efféle okosságok terjesztőit fel lehetett pofozni a tábortűz körül. Vagy legalább ráküldeni a varázslót valami ütős kis átokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése