A Firewater fura egy zenekar, a mindenáron műfaji keretekben (legfeljebb azok között) gondolkodó kritikusok nemigen tudják hova tenni, úgyhogy ilyeneket mondanak rá, hogy "world punk". Ami persze csak annyit jelent, hogy fogalmuk sincs, mi ez a kicsit arab, kicsit indiai, kicsit klezmer, kicsit ska motívumokkal tűzdelt, nem igazán populáris , de nem is rockzene, tele világfájdalommal meg valami régi-régi lázadás rezignált emlékével.
Nagyjából huszonöt éve hozzák zavarba a közízlést, pontosabban főleg Tod Ashley a zenekar alapító-főtáltosa, ügyvezető igazgatója és executive producere.
Ez lenne itt fentebb az egyik jelentős, bizonyos nehezen meghatározható körökben viszonylag ismertnek számító daluk. (Hát ja, azt mégsem írhatom hogy slágerük, tegye fel a kezét, aki hallotta már korábban. Na ugye.) A szám mondanivalója szerint az élet szar és reménytelen, de legalább a végén meghalunk. Nem igazán apokaliptikus a szöveg, hősiességet nyomokban sem tartalmaz, nyomort viszont nem csak lelkiekben.
Igazán pozitív kis dal így péntek reggelre, legalább is abban az értelemben, hogy ehhez képest a krémsajtos pirítósom már maga a mennyei gyönyörök kertje, főleg ha van hozzá tejeskávé is. (Így jobban belegondolva persze, jobbára csak nekem, egy durván laktózérzékenynek ez a pokol előszobája lehet, de a sürgősségié mindenképp. )
És természetesen a zenekar nem csak az utca árnyékos oldaláról tud dallamos melódiákat borongani, itt egy vidám, már-már mókás dal a háromlábú kutyáról.
(Na igen, a háromlábú eb az nagyjából a lírai én pszichotikus oldala, de ha találok tőlük valami vidám polkát, vagy mulatós szintipopot, majd biztos nem szólok róla.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése