Jojo Nyuszi

Létezhet-e olyan, hogy 'háborús vígjáték'? Lehetnek-e viccesek a nácik? A válasz mindkettőre az, hogy hát persze, csak minek? Aki látta már a Halló, halló! című egykori brit sitcom legalább pár epizódját, az érzi, hogy aha, egyszer lehet röhögni azon hogy a gestapósok hülyék, az ellenállók kretének és csak egyszer mondják el, hogy a bukott Madonna, nagy didikkel, de ebben a zsánerben azért sokkal több nincs. Mert drámaiságot nyomokban sem tartalmaz, nem is dolga neki, de még a hasonszőrű Csengetett Mylord? is vetemedik némi társadalomkritikára, pedig azt sem a Marx-Engels szerzőpáros írta.

Taika Waititi, a Jojo Nyuszi című tavalyi film forgatókönyvírója, rendezője és imaginárius Hitlere azonban lapot húzott Christine Leunens 2004-es, amúgy egyáltalán nem vicces regényére, és a háborús drámából csinált egy jobbára szórakoztató dramedyt. (Amiért, nem mellesleg, meg is kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját.)

Adott a főszereplő kissrác, a tízéves Jojo (igazából Johannes), aki épp most lép be a Hitlerjugendbe (pontosabban annak Deutsche Jungvolk nevű leányvállalatába), és igen lelkes, kizárólag náci jelmondatokban gondolkodik, és arról beszél a hendikepes haverjának, hogyan fog majd zsidókat ölni, de  kiképzésen egy nyulat sem bír bántani, innen a beceneve. Viszont majdnem felrobbantja magát egy kézigránáttal, így jobb híján kézbesítőnek meg plakátragasztónak használják, de a lényeg, hogy hordhat egyenruhát meg kést, ha összefutna egy zsidóval. 

És van neki egy képzeletbeli barátja, aki maga Hitler, de mivel képzeletbeli, inkább csak külsőségeiben hasonlít a führerre, amúgy inkább egy infantilis táncos-komikus, de Chaplin (A diktátor, 1940) szarkazmusa nélkül. És egy nap rájön, hogy az anyja, a kifelé pedáns náci, egy zsidó kamaszlányt rejteget a házuk emeletén, a fal mögött, és innentől jönne a feljődésregény. De az csak kis adagokban érkezik, mert még egy tízéves nácinál sem működik a hirtelen megtérés, igazából csak azért nem árulja be a lányt a Gestaponál, mert a rejtegetés miatt őket is elvinnék, nyilván nem egy szanatóriumba.

Meg hát szerelmes is lesz a csajba, így hát egyre inkább ezért, és nem mint elkötelezett hitlerista hazudozik neki össze-vissza, miközben azért nehezen dolgozza fel, hogy a lány inkább csak kvázi-öccseként tekint rá. És erre még Hitler is öngyilkos lesz, ez már igazán sok egy súlyosan elhülyített gyereknek is, még szerencse, hogy közben vége a háborúnak, és a festői kisvárosba is megérkeznek a szövetséges csapatok. Mondjuk anyu addigra már egy nyilvános akasztás áldozatává válik, szóval a hepiendet ez esetben is megússzuk.

Mert a Jojo Nyuszi úgy vicces, hogy közben tényleg drámai, mert hiába egy csetlő-botló alkesz Sam Rockwell  szürreális kiképzőtisztje, hiába hozza jól a félamatőr, ám lelkes szerepjátékos anyukát Scarlett Johansson, folyamatosan ott van mögöttük a pusztítás sötét árnyéka. Zsidók hullái lógnak a főtéren, amputált sebesültek próbálnak rehabilitálódni a lepukkant gyógyfürdőben, és a bujkáló zsidó lány vőlegényéről is kiderül, hogy nem az ellenállásban harcol, hanem már tavaly elvitte a TBC.

variety.com

Az egész film végig a komor drámaiság és a groteszk humor között egyensúlyozik, meglehetős sikerrel, ez maximálisan az "ilyen nincs, de mégis van" kategóriája. Nem nyálas egy pillanatra sem (mint mondjuk Az élet szép), és kissé didaktikus ugyan, de nem szájbarágósan, viszont felszabadultan bátor,a téma érzékenysége ellenére.

Persze Waititinek Új-Zélandról könnyebb távolságot tartania az európai történelem szörnyűségeitől, ráadásul ő az, akinek nem csak hogy szabad viccelnie szinte bármivel, de egyenesen el is várjuk tőle.