2021. január 13., szerda

Mordor Cathedral

Egy ideje elő-előkerül a Makovecz Imre által álmodott (szerintem rémálmodott, de ízlésről nem érdemes vitatkozni) bazilikus katedrális megvalósításának ötlete, avagy lehetősége, szerencsére nem igazán komolyan.
Mert ha valami, akkor ez az izé biztos nem hiányzik amúgy is kissé lelakott fővárosunkból, egyéb településekről nem is beszélve. Most komolyan, pont úgy fest, mintha valami sárkányos-kardozós fantasy díszleteinek látványterveiből származna, ahol ugye a lenyűgözés a lényeg, a funkcionalitás meg messziről el van kerülve. Kicsit ijesztő, hangsúlyosan lázálomszerű cucc, és már szándéka szerint is elsősorban szimbolikusan jelentős, ami valójában egymásra dobált vizuális közhelyek giccsé szervesülését jelenti. ha már organikus építészet lenne...

444.hu

Némelyek szerint ez lenne  a magyar Sagrada Familia katedrális, ami szintén elég fura egy szerzet, és meglepő szervetlenséggel van odacseszve Barcelona kellős közepére. Arról nem is szólva, hogy lassan százhúsz éve épül és senki sem tudja mikor lesz kész, illetve mikortól számít késznek. (Mondjuk pápailag már2010-ben felszentelték, szóval spirituálisan már kész van, miként a környékbeliek idegrendszere is, akiknek már a nagyszüleik is egy építési terület mellett élték le az életüket.)

De láthatóan a barszelónok (vagy hogy ragozzák Barcelona lakóit) is megszokták mát a templomot, sőt a város első számú szimbóleuma lett. Valahogy úgy jártak vele, mint a lodoniak a London Eye nevű óriáskerékkel, vagy a 19. század végén a díszletszerűen historizáló Tower Bridge-dzsel, azaz mindenki szörnyülködött egy csöppet, hogy mi ez a tájidegen rémség itt, aztán megszokták, és ma már nincs londoni képeslap vagy fröccsöntött hógömb nélkülük.
Párizsban ugyanez volt ez Eiffel-torony, amit szintén széleskörű utálat övezett, de annyira, hogy a torony ellenzőinek egylete rendszeresen a toronyban található étteremben ülésezett, mondván, hogy ez az egyetlen hely a városban, ahonnan nem látszik ez a rémséges szerkezet.

Szóval lehet, hogy így járna az utókorunk a Makovecz-fantasyval is, hogy a jövő turistái „Mordor in Budapest“ hashtaggel raknák ki a szelfijeiket, vagy amiket akkoriban csinálnak majd a valahová.

De még így is maradnak a szörnyű ellenérvek, hogy egyfelől tényleg nem illik sehová (ha már főleg kitalált „hagyományokat“ szinkretizál valami szimbolikusnak gondolt katyvasszá), másfelől kurva drága lenne, és talán nem ez most a prioritás, harmadrészt meg a kaotikus egyház is a háta közepére kívánná az egészet, hisz nekik leginkább hívekre és papokra lenne szükségük, új katedrálisok helyett. (Nem mellesleg már  fodbal esete is mutatja, hogy hülye megalomániából felhúzott stadionoktól se értékelhető sportteljesítmény, se erre kíváncsi nézőközönség nem lesz, ezek csak a pártvezér és kancellár piramis-pótlékai, amik fenntartása viszont gyorsan csődbe visz egy-egy nem eléggé kormányhitű önkormányzatot vagy egyesületet. Járulékos haszonként nyilván. De félő, hogy ettől a sokezer tonnányi betontól a szotyi se fogy jobban.)
Ja, és Sagrada Familiából szerintem elég kontinensenként egy, úgyhogy nálunk már kipipálva, esetleg lehetne próbálkozni Trampli Donáldnál, ő elve ingatanban utazik, és nemsoká sok szabadideje is lesz hozzá.

Esetleg csinálhatnának a fel nem épülő épületről egy rendes három-, sőt négydés animációt, ahol kívül-belül meg lehetne nézni, hogy festene, ha. És ezt el lehetne adni valami rendes hollywoodi produkció CGI-részlegének is, csak arra kell figyelni, hogy a pozsonyi csatát animációba álmodó szakembereket ne engedjék a projekt közelébe. 

Vagy építsenek simán egy rohadt nagy jurtát, imádkozni abban is lehet, sőt természetközelibb módon, mint egy beton-üveg-fa alapú hangárban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése