2021. január 4., hétfő

Alsó-felsőoktatás, a szentségtelen végeken

Valami furcsa beakadás miatt még mindig elolvasom az egykori munkahelyemről szóló híreket, ami persze igazából már nem is létezik. Ha valakinek nem lenne meg, ez a néhai Kaposvári Egyetem (élt húsz évet, tavalyig, ebből nyolcban én is benne voltam), ami ma már Szenitsten, izé... Szent István Egyetem része, valami "kaposvári campus", vagy mi a tök. Ami arra utal, hogy állnak még az épületek, valamiféle oktatás is folyik ottan, de egy csomó szak, meg posztrgrad képzés, amiken tanította, már évek óta nincs meg. És ezzel együtt persze komplett tanszékek is  'lomtár ürítése' parancsra kattintottak, ami meg marad, az valahol a kínos és szánalmas között ingadozik. Egy olyan helyen, ahol tizenéve még nagy tervekkel álltak neki, hogy valami komolyabban vehető felsőoktatást csináljanak, azt' ez a vergődés lett belőle.

És hogy szép kerek legyen a sztori, az átpofozott István egyetemet (nekem egy iskola ne legyen szent, már akkor szégyellem magam, mikor a St. Trinian's poénjain röhögök) áttolják alapítványi fenntartásba, hogy elveszítse közpénz jellegét. És a kuratórium elnöke is egy ízig-vérig felsőoktatási szakember lesz, miszerint Csányi Sándor, aki nem a színész, hanem a magát szarrá privatizáló pénzeszsák. Zsebében egy komplett cégbirodalom, ótépével, borászattal, mifenével, már tényleg csak egy egyetem hiányzott a portfóliójából. 
Gondoltam is ha nyernék pár milliárdot a lottón, én is vennék magamnak egy college-ot Camebridge-ben. Mindegy melyiket, amelyik épp eladó, csak ne legyen benne  a nevében, hogy szent. Mondjuk a Trinity jöhet, mert magyarul ugyan szentháromság, de angolul nélkülözi az előtagot.

Azért remélem VIP-páholy van benne, dzsakuzzival. (en.wikipedia.org)

Azért  a kurvatóriumba jut két akadémikus is, de hogy gátat vessenek a parttalan tudóskodásnak, betolják még Lézer Jánost, a fideszkádéenpé Emberarcú Dzsentri Tagozatának fővadászát is, nehogy már csak arról szóljon az egyetem, hogy kell állatokat tenyészteni, mikor a levadászásuk is fontos. E tekintetben hiányolom Semmilyen Zsolt (haveroknak csak DJ Szentfazék) semmitmondásért felelős miniszterelnök-helyettest, illetve értetlenül állok a tény előtt, hogy a MOL már senkit sem delegál? Hiszen egy remek emberük már ott asszisztál a színművészeti ágazat kinyírásánál, nem igaz, hogy az agráriumhoz nem találnak kompetens embert. Bioetanol, valami?

Az általuk felügyelt alapítvány által működtetett intézmény amúgy jövő hónaptól már nem is lesz szent, mert úgy fogják hívni, hogy Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Jó, mi? De tényleg, mennyit kell inni ahhoz, hogy valami nagyon magasan lévő íróasztal mögött, valakinek ez a baromság kússzon elő a fejéből? Vagy hosszabb távon be akarják darálni az orvosi karokat is, esetleg arról akarnak nagy ívű képzéseket indítani, milyen a nagybetűs Élet?

Mert utóbbi esetben lenne pár ötletem: "kinek menyije van, annyit is ér" alapon (ugye megvan még LJ halhatatlan mondata?) kisemmiző-magalázó alapszakot lehetne indítani azoknak, akiknél a háztartásban az egy főre eső jövedelem nem éri el a mindenkori helyettes-államtitkári fizetést, nettóban. Ezzel párhuzamosan pedig cinizmus-hedonizmus Ba/BSc képzést azoknak, akiket gyerekkorukban arany halkéssel kergettek a mahagóni ebédlőasztal körül, ha nem akarták megenni a beluga-kaviárt.
Előbbieknek nem lenne mesterképzés, ők három év megalázás után próbálkozzanak csak a sokadlagos munkaerő-piacon (a tehetségesebbek a szervezett bűnözés területén építhetnek startupot), az utóbbiak pedig mehetnének tovább a Képmutató Kivagyiság master degree felé, ami után jutányos áron vásárolhatnának maguknak PhD-fokozatot, egy Nebraskába bejegyzett, ám a Kanári-szigeteken adózó online tudományosképző intézetnél.

És akkor ezt az agrárképzés-mizériát el is engedhetnék, hiszen az macerás, korán kell kelni hozzá, meg hát a lószar is, ugyebár...
De ha valakinek nem igénye a magas szintű Élettudomány, itt nálunk még mindig lehet óvóbácsi vagy tanítónéni, esetleg színész, bár ki tudja, még meddig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése