A mindenhagyott

Na jó, igazából A hitehagyott a vonatkozó mozgóképes műegész címe, de nekem az első percektől úgy tűnt, hogy a főszereplő lelkész már nem csak a hitet hagyja a fenébe, de az embernek levés általános mindenféleségét is. 

Ehhez erősen hozzájárul, hogy Sólyom Etán (szül. Ethan Hawke) színművész foglalkozású, láthatósági szereplő csak igen mérsékelten tűnik embernek, javarészt úgy néz maga elé, mint egy robot, akinek kakálnia kell, miközben pontosan tudja, hogy nincs is emésztése.

Nyilván ezért van az, hogy  - mint főszereplőnek - kényszeresen naplót kell írnia, így legalább lehet valami narráció, ami eligazítja az egyszeri nézőt, hogy mi a fene is zajlik, mert a színészi alakítások nem sok támpontot adnak. A dicsérő kritikák ezt Etán részéről művészi visszafogottságnak látják, szerintem meg ő is jobban járna, ha inkább akciófilmekben lövöldözne eltorzult fejjel. Egyrészt mert akkor mégis csak lennének arckifejezései, másrészt meg ahhoz képest még ezt az alakítását is tudnánk értékelni.

theatlantic.com

Pedig a karakterben meg a történetben lenne kraft, csak szinte mindent a nézőre bíz a film, nem elmesél vagy ábrázol, csak sejtet meg utalgat, és ehhez nekem csak kivételes esetekben van türelmem. Különösen, ha a szereplők olyan sablonosak, hogy hajlamos vagyok azt gondolni, azért nem bontják ki jobban a drámáikat, mert nincsenek olyanjaik, majdnem mindenki csak felskiccelt vázlat a Kisnacccsád Magazin „morális dilemmák“ rovatából, közvetlenül a horoszkóp mellől.

Mert ugye a pap hite megrendült, a világot tényleg egy siralomvölgynek látja. A házassága tönkrement, az egy szem fiát ő dumálta rá, hogy lépjen be a seregbe (ha már ő is tábori lelkész volt, meg az ő apja is), az meg el is ment Irakba meghalni. Így maradt neki Mr. Alkohol, meg a halmazati életképtelensége, és akkor jön egy terhes csaj, hogy az ő férje meg azt akarja, vetesse el a gyereket. Mert a férj egy kissé szétcsúszott környezetvédelmi aktivista, aki szerint annyira közel a világ, és benne a civilációnk végső elbaszódása, hogy gyereket szülni nem hogy nem érdemes, de egyenesen hiba.

Innentől meg menetrendszerűen jön a női magazinok pszicho-rovatát idéző dilemmázás, nyakon öntve egy adag kenetteljes semmitmondással, központozás helyett közhelyezéssel. Hogy aztán a lelkész a végére újra megtalálja a hitet, bár hogy pontosan hol is, hogyan és főleg miért, az a dramaturgiai minimalizmus miatt szinte láthatatlan marad. (Valami látomásos jelenettel utalgatnak a valamire, vakiknek.) A főszereplő meg végig ugyanazt a sorozatgyilkos-fejet vágja, szituációtól függetlenül, így aztán nemhogy használt autót nem vennék tőle (vezetni sem tudok), de kettesben sem maradék vele, ha nincsenek jól látható biztonsági kamerák körben.

És az esztétikai minimalizmusnak hazudott megúszós spórolás nagyjából haza is vágja a sztorit, ami eleve nem túl izmos. Tényleg olyan kérdéseket vet fel, melyek elgondolkodtatóak, és amiket nem egy játékfilmben, hanem egy jól megírt esszében lenne érdemes körbesompolyogni. Persze egy jól megírt forgatókönyv, meg hús-vér karakterek esetén filmben is meg lehetne csinálni, csak nem így.

A szomorú az, hogy A hitehagyott még csak nem is vacak, hanem annál is rosszabb: semmilyen. Brossúra-szagú dumák, állott pocsolyában elkövetett, képmutatóan moralizáló tapicskolás, egy jó alaphelyzet szánalmas kibontása. Falvédő-szövegek minden mennyiségben, a közepétől már nagy önuralom kellett, hogy végig bírjam nézni. Nincs kiért vagy miért szorítani, nincs várt vagy rettegett végkifejlet, nincs érdeklődés.

Ám ha valakinek bejön a téma (mint nekem), akkor olvasnivalónak ajánlanám John Updike regényét az Így látja Rogert (Roger's Version), mozgóképen meg ott az Ádám almái, vagy épp az egyik kedvenc sorozatom, a brit Rev., ami egy igazán jófajta dramedy, falusi pap a londoni gettóban.

Ezt is meg lehet nézni egyszer de tényleg csak akkor, ha nem kell épp porszívóni, postára menni, aludni, vagy az alternatíva az intravénás keménydrog lenne. Akkor inkább szenvelegjen a pap, csak ne álmodjunk vele.