2021. január 15., péntek

Főleg fejben horror

Hitchcock újratöltve, gondoltam rögtön Chan-wook Park (amúgy 2013-as keltezésű) filmjét elnézve, ami nem tűnt nagy bajnak. Elvégre ez volt a koreai zseni első hollywoodi munkája, de attól eltekintve, hogy nem ázsiaiak a szereplők meg a helyszín, lehetne akár A szobalány is, ami viszont pár évvel későbbi, és némi japán beütéstől eltekintve igencsak koreai.
A Stoker (ebből lett magyarul az, hogy Vonzások) amolyan lélektani dráma, mely műfaji megjelöléstől a reménybeli nézők jelentős része persze fejvesztve menekül. Nyilván az a része, amelyik vagy nettó, zsigerelős horrort akar látni, vagy látványos akciót (opcionális autós üldözéssel), esetleg robotokat/ űrszörnyeket/ pitebaszó tiniket/ belelovaglást a naplementébe. De ezekből egy sincs a közel száz percben, van viszont helyette egy lényegében háromszereplős kamaradráma, ami nekem meg eleve bejön.

mafab.hu

A főszereplő India Stoker (na, azért csak van valami ázsiai szál!) épp 18 éves, mikor a születésnapja alkalmából jön  hír, hogy az apja meghalt egy bennégéses autóbalesetben, ezzel párhuzamosan pedig megjelenik a sármos, de ijesztően fura nagybácsi, akit a lány még sosem látott. Hogy aztán gyorsan szerelmi kétszögbe bonyolódjon még kis sem hűlt bátyja özvegyével, és rámenjen Indiára is, akire mondjuk pont nem kéne.
Mert India, aki véletlenül sem Indi, inkább egy nagykorúvá váló Wednesday az Addams Family felnőtt-verziójából, megtalálja a nagybácsi neki írt leveleit. Amiket elvileg Európából küldözgetett neki, pár éves korától kezdve, de gyorsan kiderül, hogy minden boríték hátulján ugyanannak a diliháznak a pecsétje van. Vagyis Csárli bácsi csak fejben utazott, de úgy sokat, azzal nem tudtak mit kezdeni az ápolók.
Hisz Csárli bácsi pszichopata, és a már a gyermek Indiába (akit mondjuk sosem látott) beleképzelte önnön mását, úgyhogy amint a csaj nagykorú lett, őt meg kiengedték, már csak a bátyját kellett félretolni az útból. És igen, kiderül, hogy India anyja is is minimum pszichopátiás,  a lánynak meg tényleg csak néhány kulcsinger hiányzik ahhoz, hogy valódi, tankönyvi módon vérfagyasztó sorozatgyilkos váljék belőle. És  a Vonzások nem thriller lenne, ha nem jönnének ezek az ingerek.

Úgyhogy a nagybácsival elássák az erdőszélen a kisvárosi gimi focidzsekis főbikáját, mert erőszakoskodott  csajjal, aki később viszont erre az élményre (mármint a klasszikus gengszter-rap klipekből egykor kihagyhatatlan testelásásra) maszturbál a zuhany alatt. Így megy ez. Kábé ez az a pont, az ötvenvalahányadik percnél, ahol visszavonhatatlanul korhatárosba fordul a mozi, nem mintha addig is lett volna kétségünk, hogy a fura lány, a fura Csárli meg fura anyu kapcsolati dinamikája előbb-utóbb,  az alapvető életfunkciókkal összeegyeztethetetlen vérveszteségbe fordul.
De horror az változatlanul nincs, látjuk a vércseppeket a falon, a fűszálakon, a csajszi arcán, de az soha, hogy kiből fröccsen és miképp.

A történet folyamán, gyakorlatilag pár nap alatt lesz Indiából Mallory Knox (ha valaki emlékszik még a Született gyilkosokra), egy hidegvérű cop killer, mely mozzanat a film csúcspontja és egyben a stáblista előzetese. (Csárli bácsi addigra már alulról szagolja a pázsitot.)
Elsőre furának tűnik, hogy főszereplő trióból a maga módján mindenki pszichopata, de úgy tűnik, egy kortárs filmdrámának (pláne, ha thriller is egyben) ez elengedhetetlen kelléke. Pszichopata nélkül a dráma olyan, mint a féllábú rollerező, azaz látványos, csak nincs semmi értelme.

A színészek jók, Mia Wasikowska dermesztő, ám vonzó India, Nicole Kidman az önnön feleslegességébe belezápult kertvárosi születettfeleség, lájtosan perverz kiadásban, Matthew Goode Csárli bácsiként meg úgy mosolyog bele a kamerába, hogy az a kötelezően fenyegető vonósok nélkül is húsz év letöltendő villamosszék.
És a történetük mégis olyan, hogy nem lehet ne nézni, pedig csavar az valóban evés akad benne, de hát Isten útjai kifürkészhetetlenek, Isten kifürkészhetősége pedig úttalan. Chan-wook Park pedig hagyja a fenébe a járt utat, még Hollywoodban is. A legjobb filmje tényleg az Oldboy, de mint bármelyiket, ezt is érdemes végigülni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése