Az egykori bohóc önnön farvizén

Én marha belehallgattam egy indexes podcastba (ami eleve úgy kezdődik, hogy ez itt a megújult index - na ja, ismerjük a fényes történetet), ahol Galla Miklós, egykor relatítve népszerű közbohóc adott számot elmeállapota válságos helyzetéről, és személyisége szétesésének aktuális fázisáról. Annyi gyorsan lejött, hogy a pasas már nem vicces, simán csak szánalmas, de annyira, hogy én érzem magam kínosan, miközben hallgatom. Mert arról beszél, hogy direkt a neten rendelt magának fellépő alsógatyát (mert abban lép fel), de olyat, amin van egy kis ablak a fanszőrzetének, mert azt ő szereti mutogatni.

Oké, ez nem újdonság, több helyen is olvastam aggódó és/vagy értetlenkedő kommentárokat, de betudtam annak az egészet, hogy GM már messze nem olyan népszerű, mint amilyennek egykor gondolta magát (azaz nem igazán kíváncsi rá ma már senki), és most ezen az úton próbál felkapaszkodni a bulvármocskok címoldalára. Hátha összejön belőle egy meghívás valami fingós-hasraesős vetélkedőbe, vagy legalább jelentkezik egy szuszpenzor-szponzor, aki állja a pszichiáterét meg a gyógyszereit.

De ebből a beszélgetésből az jött le, hogy a fazon komolyan gondolja, neki már elmenetek otthonról, vagy egyenese ő maga küldte emigrációba énje szocializált felének nagy részét, hogy a maradék - még a végső szétesés előtt - habosítson magának némi közfigyelmet. Mérsékelt sikerrel. 

Így aztán jött a paradigmaváltás, és ezzel együtt a gyógyszerre piáló, transzvesztita mutogatós bácsi imidzse, bizonyítva, hogy hatvan fölött sem késő megaláznia magát az embernek:

borsonline.hu

Mert zenésznek sosem volt jelentős - anno valami velőtrázóan gagyi űr-szintipop nyervogással próbált berobbanni a rothadó kádárizmus kulturális életébe, és azóta sem szakadt el a kínos-szánalmas, erőltetett poénokkal megtűzdelt ovis prüntyögéstől. Humoristának meg olyan volt amilyen, hozta a csúnyácska, kissé fogyatékos fapofa karakterét, a fene sem tudja, mennyire belülről, de hosszabb távon ez is unalmassá vált. De az nyilvánvaló, hogy magát  a mai napig jelentős, űberkreatív és hiperautóm, kortárs alkotó- und előadóművésznek látja, önnön nagyszerűségébe megingathatatlanul hisz, és hülyén néz a világra, amely már nem vele, legfeljebb rajta nevet, már ha egyáltalán. (Belegondolni is rossz, de lehet, hogy Andy Kaufman is ilyen sorsra juttatta volna magát, ha nem viszi el a rák, 35 éves korában.)

Ezt szakszerűen elbenkődánielesedésnek hívhatjuk, mert Galla láthatóan igen hasonló kóreset, mint az egykori lantművész. Aki kifordult korszakában már szó szerint olyanokat nyilatkozott, hogy azért szeretne hadügyminiszter lenni, mer a katonák nem tudnak rendesen faszt verni, de ő majd megtanítaná nekik.

Vagyis a mellőzöttség érzése, az "én nagy művész vagyok" bevésődésével együtt mindkettejüknél egyenesen vezetett az indokolatlan és ízléstelen exhibicionizmusig. (Gondolván hogy az egykori hírnév plusz a gátlástalan magamutogatás, egyenlő siker, pénz, blikk, bors, vacsoracsata - elvégre így működik a Celebipari Bulvárművek.)

Benkő meztelenül gitározott, Galla bácsi meg arról delirál, hogy ha vége a járványhelyzetnek, akkor végre majd sztendapolhat pucéran, ami régi vágya neki, bár hogy a maradék közönségének is az lenne, hát az erősen kérdéses. De ő majd élvezni fogja, hisz végre nem csak fanszőrzetet villanthat a fanoknak, de azt is ami mögötte van..

Akinek meg ez nem  tetszik, az bekaphatja.