Bocs, ha valaki röhögni jött, asszem most inkább érzelmes leszek, már ha telik tőlem ilyesmi. A magányba zártság egyik borzasztó tünete, hogy már az számít emberi kapcsolatnak, ha a sarki boltban az eladócsaj direkt keres nekem olyan szardíniát ami nem paradicsomos, nem csilis, mer' a teknősnek lesz.
Ehhez képest tegnap úgy este kilenctől hajnali kettőig beszélgettem (online, of course) Bogdán Marcsival, akit nem is tudom, miért marcsizom, hívhatnám doktorpéhádé Bogdánnak is, de ahhoz túlzottan kedvelem. És tegnap-ma óta egy fél méterrel jobban.
Mert nem gondolom, hogy egy különösebben szerethető, esetleg kedvelhető pasas lennék, így szinte meglep, ha valaki órákat szán az életéből arra, hogy velem dumáljon. Valaki, aki okos is meg szép is, akihez képest jelentéktelennek érezhetem magam, de úgy csinál, mintha számítanék még valamit a világban.
Na ja, az egyik rendszeres olvasóm, aki épp nem nagyon olvasott, de most talán. Mert amikor az ember ír, akár bevallja magának, akár nem, valaki a fejében élő, ideáltipikus olvasónak ír. Na most nekem az egyik ilyen (valóban többek között) dr. Bogdán, meg az ő elbűvölő személyisége. (Jesz, lehet elpirulni kedves Marcsi..) És a mindenkiben meglévő megfelelési kényszer bennem is dübörög, de például itt a blogban, nem a világnak akarok megfelelni, hanem mondjuk neki, Katának, Theának, néha Petrának, de persze hogy fontos, hogy valakiknek tetszik e, amit én itt ide. És az elmúlt pár évem legjobb éjszkáját éltem át, remélem lesz még hasonló.
Sorry, mondtam hogy érzelmes lesz. Legyetek jók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése