Nem engedek

Senkit se közel, senkit se távol, de főleg nem engedek a 48-ból! Ha már épp ennyi éve születtem ma, vagy hogy is kell ezt kifejezni a mondással. Negyvennyolc éves lettem én, nem nagy meglepetés e tény, ajándékkal nem lepem meg magam, sem egész népemet középiskolás fokon.

Na, most már túl vagyok azon, hogy kétszer annyi idős vagyok naptárilag, mint fejben, egy bohém huszonéves egy kissé megkeseredett középkorú pasas testében, hát remek, mit ne mondjak. Bírom, mikor a fészbukon sorban mindenki boldog születésnapot kíván, de hát boldogtalan, ez van, a boldogság az olyan, ami különösen szar filmekben van a tévében.

A reális jókívánság az lenne, hogy "legyen majd 58. is!", néha úgy érzem, lassan az élet a legnagyobb teljesítmény, amit fel tudok mutatni.

De ennyit a nyavalygásról, a rólam, meg a minden.

Mert az például vicces volt, ahogy tegnap késő este beszélgettem egy ausztrál illetőségű ismerőssel (akivel persze sosem fogunk találkozni élőben, ez igazi netes ismeretség, a közös ízlés nyomán), és valahogy felmerült ez a börzdéj (borzdéj?) téma. Melbourne és köztünk tíz óra az időeltolódás, úgyhogy mikor mondtam, hogy nekem holnap lesz a születésnapom, visszakérdezett, hogy 25-én? Mondom nem, 24-én. Erre azt reagálta, hogy de hát huszonnegyedike van, nem? Na ja sweetheart, nálatok, de nálunk, hozzátok képest még tegnap van, ez itt a greenwichi idő plusz egy óra, ti meg a plusz tizenegy.

Ez egyébként olyankor vicces, hogy mikor ott delet mutat az óra, az illető meg épp túl vagy korai ebéden, azaz inkább brunch-on, és nem érti, hogy én miért vagyok kissé nyűgös, itthon, hajnali kettőkor. De ennyit az időzónákról, a lényeg, hogy van ahol tegnap volt a születésnapom. Fateromé meg ma van, pedig holnap lesz majd az a ma, ami a valaminek a tegnapja, fene se érti már ezt.

Ez vagyok, asszem a Regent's Parkban, pár éve. 

Nos, azóta sem lettem szebb, sőt!

Nem mellesleg január 24 tényleg jeles nap, még annak ellenére is, hogy én ugye, hát nem. De azt régóta tudom, hogy 1458-ban ezen a napon választottak királlyá bizonyos Hunyadi Mátyást, aki állítólag elég híres, und népmesei alak, és korabeli nőcsábász celeb.

Valamint - a nem orwelli értelemben vett - 1984-ben ekkor mutatta be az Apple, az első McIntosh-t.

És hát velem egy napon, bár nem egy évben nyilván, született Nagy Frigyes porosz király (Aki sem Nagy Péternek, sem Nagy Katalinnak nem volt rokona, úgy tűnik, a Nagy akkoriban nem családnév volt még...), meg mondjuk Németh Miklós, aki neve ellenére magyar miniszterelnök volt.

Ehhez képest én már nem hab vagyok a tortán, hanem a maradék hab, ami benne marad a habzsákban, és kidobták a cukrászok. De hát gyakorló cukorbetegként, mit is tehettek volna velem?