Biztos nem olyan rossz munka hullákat mosdatni, sminkelni és öltöztetni, legalább is ahhoz képest, mint ha az ember követ törne egy szibériai munkatáborban, vagy ő maga lenne az épp sminkelt hulla. Ez utóbbi tuti rosszabb opció.
Úgyhogy a Távozások című 2008-as japán film főhőse, Kobajasi Daigo is megbarátkozik a halottakkal való foglalkozás szakmájával, amelyet már-már művészi színvonalon művel. Hisz eredetileg is művész lenne, csak a zenekar, ahol csellista volt, feloszlik, ő meg hazaköltözik a szülőföldre és beáll hullamosónak.
Igazából utazásszervezőnek jelentkezik, de kiderül, hogy elírták a hirdetést (vagy az "utazást" simán csak a dantei értelemben használták afféle eufemizmusként), de aztán kiderül, miről is van szó valójában.
Persze itt a finomra lakkozott japán kultúrában járunk, így aztán ő meg a mentora nem egyszerű hullamosók, hanem művészek, akik egy teaszertartás ceremonialitásával vezetik le a temetési szertartásokat is, csak teázás közben rendszerint kevesebben bőgik el magukat.
Na de a feleségének, Mikának (aki nem a Hakkinen) azért nem igazán meri elmondani, mivel is foglalkozik, mert ez amolyan tisztátalan foglalkozás, úgyhogy mikor lebukik otthon, az asszony le is lép. Aztán visszajön, mikor kiderül, hogy terhes, meg a végére megbékél a férje sajátos önmegvalósításával, pláne miután az rég nem látott apját is szertartásosan egy koporsóba pakolja.
hu.wikipedia.org
A Távozások ezzel együtt nem halálról szól, inkább az életről, aminek a halál meg ugye természetes összetevője, hisz régi rossz vicc szerint az élet egy olyan nemi úton terjedő betegség, melynél a halálozási arány száz százalék...
És hát a hullamosó-sminkelő-koporsóba pakoló kisvállalkozás másik két munkatársa sem veszi ezt olyan meredeken, a titkárnőféle mindenes például megmutatja Daigónak a választható koporsókat, hogy ez ötvenezer jen, ez százezer, ez meg háromszáz. Az anyagtól és a díszítéstől függ, bár a hamvasztókemencében mind ugyanolyan jól ég. Egyforma lánggal, egyforma hamuvá, de az ironikus, hogy más választja meg mire költesz utoljára.
És hát kell az irónia, mert hősünk első éles bevetésén egy öregasszonyt kell felkészíteni az égetésre, aki viszont már két hete hulla, úgyhogy szó szerint rohadt egy munka, ami után aznap már csúszik jól a szusi.
De a film a nyavalygós háttérzene ellenére ritkán igazán melankolikus, annál több benne a fekete humor. Nem az a fetrengve röhögős, hanem az előbb emlegetett mosolyt provokáló irónia. A Humor vs. Halál meccs nagyjából az iróniával hozható ki döntetlenre, hogy el se vicceljék a témát, de ne is vágyjunk a koporsóba magunk is, megtekintése után. Által.
Azért a végén még katarzis is van, japános visszafogottsággal persze, de akit érdekel az nézze meg. Amúgy 2009-ben ez a darab nyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, ezért is fura, hogy eddig még nem láttam. (Akkoriban még érdekeltek a filmek, mostanában már csak írok róluk. Ja meg nézem őket. Izé, azokat.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése