Önként, és - lévén énekes - nyilván dalolva mond le streaming bevételei mintegy 60%-ról Neil Young (azaz Niljang rinpócse, legalább is műveletlen buddhisták szerint), miután hagyja a fenébe a Spotfy-t. Merthogy van ott egy Joe Rogan nevű pasas, meg az ő fasiszta podcastje, aki újabban az oltások ellen (is) kampányol. Young szerint pedig ez elfogadhatatlan, és ultimátumod adott a cégnek, hogy vagy az ominózus podcast marad, vagy az ő a dalai, de a kettő nem szerepelhet egy platformon. Mire a Spotify érdemei elismerése mellett megköszönte Herr Jung munkásságát, és közölte, hogy persze várják vissza, de persze nyilvánvaló, hogy szarnak bele, hisz Joe bácsi megmondásai jelentik per pillanat az egyik legzsírosabb bevételi forrást számunkra, részünkre és a nagyközönség sérelmére.
Neil Young amúgy 76 éves, jelentős életmű, karrier áll mögötte, és nyilván nem köszön neki előre a boltban az akciós lókolbász (sőt, most olvastam meglepve, hogy pár éve már Daryl Hannah a felesége), szóval eleve megengedheti magának, hogy elvei legyenek. Mondjuk, amennyire ismerem azt a bizonyos életművet, ezt a luxust mindig is megengedte magának,ő az a rockzenész, akinek a rakendroll nem csak egy tánc, de nem is pusztán a pia-drog-kurvák mágikus háromszögének fedezete.
Az meg külön vicces, hogy aki miatt lelép az illető platformról, az egy Dzsó Rogán! Hát hiába, ezek a Rogánok már mindenhol ott vannak, mondjuk a hazai helytartójukat, a Tónit aztán nem is hallottuk soha a Háttérhatalomról elmélkedni. Hisz ő maga az, mint jelen példánkból is látszik, nem véletlen, hogy sosem ad interjút, mindig szerényen a háttérbe húzódik, így is van elég baja abból, ha kiszúrják az egymilliós aktatáskáját.
Pedig azt biztos szülinapjára kapta Dzsó bácsitól, akinek azért telik erre a Spotify bevételeiből, Tóni meg nyugodtan kuporgathat a miniszteri fizetéséből egy rendes yachtra.
Niljang meg közben többre becsüli az elveit, mint a még több pénzt, talán nem véletlen, hogy végül nem politikusként lett világhírű. És akkor most ideidézem (asszem nem először) az egyik híres dalát, a távoli nyolcvanas évek végéről. Ami lényegében arról szól, hogy hiába a sok csillagsávos lobogó-lengetés, meg a büszkeség a fene nagy szabadságra, ha közben ez azt is jelenti, hogy széles néprétegeknek szabad a kukából enniük és hűtősdobozokban aludniuk, a jobban élő többsége nagyjából le szarja őket. És Mr. Young az oltáskritikus szövegek kapcsán is pont azt a felelősségvállalást hiányolja, amit itt is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése