Elvileg már zajlik a kétórás, figyelmeztető jellegű tanársztrájk, hogy a gyakorlatban mi van, azt meg egyelőre tudja a fene, majd délutánra talán mondanak valamit az illetékes szakszervezetek, hogy akkor hányan, hány töriórát nem tartottak meg a hol, meg esetleg hazudik valamit a kormány, hogy ó kérem, nem is volt itt semmi látnivaló.
A média e tekintetben nem sokat számít, a hvg.hu-n például folyamatosan frissítik a sztrájkról szóló tudósítást, de ez nagyjából abban merül ki, hogy listázzák, hogy a mentősök meg a tűzoltók szakszervezetei adtak-e épp ki egy szolidaritási nyilatkozatot. Az origó pedig a tőle várható módon nem is tud arról, hogy itt valami épp történik, náluk a közúti balesetek és a popsik/cicik közé csak annyi közéleti hír fér bele, hogy a Márki Zay nyilván már napok óta ebédel a Bajnaival egy londoni étteremben, mert nem bírják levenni a főoldalról, még ma sem, meg hogy a gonosz (mocskos, hazaáruló, sorosbérenc, migránnssimogató, buzizsidó, genderfasiszta) baloldal elvenné a családtámogatásokat, miközben a Szeretett Vezető Generalisszimusz még bővítené is egy hellóröfivel a befagyasztott étolaj mellé.
A rossz emlékű Kádár elvtársnak tulajdonítják a mondatot (az ötvenhat utáni konszolidáció kapcsán), hogy "aki nincs ellenünk, az velünk van". Ez már az első felcsúti kormány idején is arra módosult, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van", és mostanra - főleg a kormányhitű sajtóban - odáig tágult, hogy "aki nincs velünk, az nincs".
Általános gyakorlat lett a kézből etetett propagandistáknál, hogy a számukra kellemetlen, az általuk sulykolni kívánt világértelmezésbe be nem illeszthető tényekről, történésekről egyszerűen nem beszélnek. Mondjuk ezt se maguktól csinálják, itt is a hűbéruraik a minta. Hisz pont eleget láthattak a parlamenti folyosón újságírók elől menekülő fideszest, aki amint meglát egy kamerát, exponenciális gyorsulásba kezd, és közben előkapja a mobilját is, mintha véletlenül pont most futott volna be egy kurva fontos hívás. Egyik kézben a telefon, a másikkal a kotnyeles újságírót hessegeti, közkeletű formagyakorlat volt ez, amíg a kövér parlamenti házmester, be nem tiltotta az egészet a picsába. Azóta biztonságosan vonulhatnak a képviselők az aranyozott stukkók között, akciósan whiskyzni a büfébe. (Ha már a nép itala mifelénk a single malt whisky, mondjuk egy 12 éves Dalmore, amit persze választott képviselőin keresztül fogyaszt.)
És ez a mentalitás kormányzati szinten is. A 'sajtótájékoztató' kifejezést szó szerint értelmezik, azaz ők elmondják amit akarnak, kérdezni meg nem lehet. (Hisz a kormányhitű média, Rogán nertárs munkatársaival egyeztetett "kérdéseit" azért ne vegyük már komolyan, a független sajtó meg sokszor be sem jut.) És ha végleg kínossá válik a helyzet, mint mondjuk most, a Völner-ügy kapcsán (amiről az origó persze nem is tud, így az sem, aki főképp őket olvassa - mondjuk az meg is érdemli), akkor már a sajtótájékoztató is elmarad, mint mondjuk az elmúlt két hétben a Kormányinfó nevű esztrádműsor.
A felcsúti döbrögi meg eleve nem ad interjút, néha ír (gondolom főleg írat magának) egy-egy esszének is csak jóindulattal nevezhető populista közhelyszótárat, meg péntekenként öblöget egyet a tévesen újságírónak tekintett rádiós mikrofonállvány néninek, de hát legalább biztos lehet benne, hogy az üveges tekintetű asszonyság nem kérdez tőle semmi kellemetlent, hisz a kérdéseket is ő viszi a 'diskurzusba'. Persze itt az a paradoxon, hogy bár a néni vele van, de ettől ő még nincs. Újságíróként semmiképp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése