Megnéztem végre a magyarul indokolatlanul Egy ház, három család címre keresztelt filmet. (Azért indokolatlan, mert három ház, az az egy, a harmadikban meg nem család van, hanem egyedülálló nő megosztaná. De legalább a helyesírás-ellenőrző folyamatosan javítani akar, hogy nem egy ház, hanem Egyház. Hát nem!)
Ez amúgy három, egyenként félórás sztori, bábfilmben elmesélve, ami igazán üdítő. Igazi, hús-vér plasztik-műszőr bábok, arányosra épített díszlet, stop motion technika, és pazar látvány, ilyen jót utoljára Wes Andersontól láttam, A fantasztikus Róka úr című műalkotásban. Által. Az is felnőttmese volt, mint ahogy ezek, és legalább ennyire élvezetes, ha nem még inkább.
Az első sztoriban egy lecsúszott, szebb napokat nemigen látott család (valahol Viktoriánus Anglia-külsőn) kap egy szép új házat egy rejtőzködő, rohadt gazdag, és minden bizonnyal pszichopata milliomostól. Aki a lakája, küldönce szerint (ha csak nem ő maga az) építész, külső-belső egyaránt, mert nem csak a nyomasztóra hangszerelt kúriát tervezte ő, de a berendezést is. Lecsúszotték nem is vihetnek magukkal egy féllábú komódot sem, aztán kiderül, hogy nincs is rá szükségük, mert a ház annyira szó szerint szippantja be őket, hogy szép lassan - bár nem teljesen önként - berendezési tárgyakká alakulnak, csak hogy jobban passzoljanak a gondosan megtervezett, bár naponta átépített enteriőrbe. (Spoiler: csak a gyerekek élik túl.)
Anyám függöny, apám fotel, hülyén festenek, de legalább illenek a csillárhoz meg a tapétához, és a szegénységhez képest ez már majdnem karrier, csak kissé tűzveszélyes...
Brrr... (filmsor.hu)
A filmnek amúgy pont ez az első epizódja a legnézhetetlenebb, a figurák ugyanis önmagukban is rémesek, mondhatni anyagukban visszataszítóak (de tényleg, szó szerint), gondolom szándékosan, de az első percben le lehet venni, hogy ez tényleg korhatáros mozi, ezektől a horror-fejektől bármelyik hatéves képes lehet bepisilni a rosszat álmodás közben, avagy apropóján.
Szerencsére a másik két sztoriban már állatok vannak, egerek (vagy inkább patkányok, bár nekem mindegy, rágcsál ó, a rágcsáló) meg macskák, akik ráadásul vállalkozó szellemek. Különösen jópofa a harmadik történet főszereplője, a macskanő (persze nem az a bizonyos), aki egy lepukkant panziót üzemeltet, és próbál egyben tartani, nagyjából mérsékelt sikerrel. Mert a ház a tengerparton van, a vízszint emelkedik, a lakók leléptek, az a kettő meg, aki maradt, nem tud fizetni. (Illetve az egyik hallal, néha.)
És ez a legkevésbé horror az egészben, mondhatni hepiend a vége, bár gyanús, hogy Rosa (a panziós cirmos) teájába már megint tettek valamit, és az egészet (miszerint hajóvá változik ház, és elúsznak a naplementébe), csak álmodja, közvetlenül a vízbefulladás általi elszakadni képtelenség előtt. Ja, asszem a macskák nem tudnak úszni. Jobbára.
port.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése