Imádom az olyan kommenteket, amikor egy-egy filmről leírja a felháborodott nézőből kiszakadó önjelölt kritikus, hogy úristen, ez micsoda egy beteg szar. A Titán című, khm... műalkotás kapcsán ezt sokan leírták, miként azt is, hogy például a Cannes-i fesztiválbemutatóról többen kimenekültek, akik meg maradtak, azok közül volt aki elhányta magát, szóval nyilvánvaló volt, hogy ezt nekem látnom kell. Pláne mert a rendező, Julia Docournau már a Nyers című opuszával is kiakasztotta a mélyen felháborítandó publikumot, ahol az eredetileg vegetáriánus állatorvos-hallgató kap rá végül az emberhúsra.
És a Titán esetében erre még rátesz egy lapáttal, itt szinte minden előfordul, mit az ember nem bírna elképzelni filmvásznon, nagyon beteg pornóoldalakon esetleg, de hogy fesztiválokon vetítsenek ilyesmit moziban, háát...
Van a főszereplőnk, Alexia, akinek egy - amúgy általa okozott - gyerekkori autóbaleset nyomán egy titánium lemezt ültetnek a koponyájába (innen a cím), é talán ettől kezd el fiatal felnőttként különös vonzalmakat táplálni. Amúgy leszbikus, de az egyik jelenetben konkrétan egy autóval szexel (hiába no, legalább részben ő a fémváz az élő szöveten), sőt teherbe is esik(!) tőle, de rövid úton elkövet egy önabortuszt, csak a biztonság kedvéért. Sikertelenül. Egyébként abból él, hogy autó- meg hajóbemutatókon erotikus táncnak nevezett seggrázásokat követ el, mellette, mintegy hobbiként pedig sorozatgyilkos, különös kegyetlenséggel persze. És ez még csak az első huszonöt perc.
filminvazio.hu
Mert a sztori igazából ott kezdődik, mikor menekülnie kell a rendőrség elől, ezért identitást vált, és fiúnak adja ki magát. Méghozzá egy pasas tíz éve eltűnt fiának, és így aztán egy új apát is szervez magának, az amúgy is utált eredeti helyett. Aki valószínűleg sejti, hogy nem a fiát kapja vissza, viszont nagyjából szarik rá, mert végre talál valakit, aki hasonlóan sérült és kívülálló mint ő, és aki végre elfogadja. És kettejük sajátos viszonya a film igazi története.
Mert a fiúként élő lánynak már nincs is akkora kedve gyilkolni, viszont beáll a választott fater mell tűzoltónak, így aztán inkább életeket ment. Másokét persze, ha már a sajátját nem tudja.
Ami meg a sztori többi rézét illeti, azokban nem érdemes logikát keresni, például hogy nem csinálnak a csajnál/srácnál DNS-tesztet, hogy a rendőrök sem kérdezik meg, mégis hol volt tíz évig, és mi az a látványos seb a fején, miként az sem érdemes firtatni, hogy hogy eshet valaki teherbe egy autótól? Aminek következtében aztán a melle nem tejet kezd termelni, hanem olajat, később meg megszül valami gépállatot, de legalább a néző megkönnyebbülésére belehal. Csak hogy a film második felére is maradjon abszurd avagy megbotránkoztató testhorror. Mert nagyjából ezt a műfaji megjelölést aggatták a Titánra, miközben - csak hogy okoskodjak - ez egy súlyos, egzisztencialista dráma. Csak ezt néha elfedi az épp akkor öncélúvá váló vérben és gépolajban tocsogás, de ettől még súlya van a kérdéseknek, amiket feszeget. Identitásról, traumákról.
puliwood.hu
A főszereplő Agathe Rousselle-nek meg ez első filmszerepe, merthogy nem színésznő, de ide valahogy passzol, mert tud tragikusan nézni, a szövege meg összesen pár mondat az egész filmben. Ő amúgy igazából fotós meg modell, meg Instagram-jelenség (a rendező is ott bukkant rá), és kopaszra nyírt fejjel tényleg inkább néz ki fiúnak, kivéve azt a számos jelenetet, mikor épp meztelen. Így hát romantikus vígjátékban biztos nem fogjuk látni.
Ja, és tavaly Cannes-ban megkapta az Arany Pálmát, avagy a fődíjat, ami a zsűri bátorságára vall, meg arra, hogy erős a gyomruk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése