- Édesanyám, nem elég savanyú a káposzta!
- De hát ez máskostészta, fiam.
- Ja, annak elég savanyú.
(ismeretlen költő verse)
Farháttal nem kezdünk mondatot, ünnepélyes megnyitón nem buzizzuk le a kaszinótojást, pacalhoz nem köztünk nyakkendőt, helyi buszon nem gyújtunk tábortüzet, kiflivásárlás közben nem bazmegelünk, ellenben kenőpénzt csak eltartott kisujjal veszünk át, a lyukas zoknit megvarrjuk és csak aztán dobjuk ki, mindig kanállal esszük a villát és ügyelünk rá, hogy a vécépapír mindig pont másnál fogyjon ki.
Tele az életünk ilyen, és ezekhez távolról sem hasonló szabályokkal, elvárásokkal, előírásokkal és csoportnyomásokkal, az ábécé mindenféle kései betűivel jelölt generációknál meg abba áll a kamaszkori lázadás, később meg a fotelforradalom, hogy ezek egy részére szarnak. Persze szigorúan csak azokra, amik őket személy szerint nem sértik, bántják, idegesítik, vagy nem jár a megszegésükért letöltendő pénzbüntetés.
Múltkor, mikor Dömdödömmel fát vágni voltunk az erdőben, akarom mondani lehaladtam a garázsboltba tejér', pont egy generációs lázadó volt a vásárlóközönség másik ötven százaléka (járványilag kettőnél többen nem lehetünk bent egyszerre, mondjuk hely sem igen lenne hozzá), kötözködő hangulatban, és nyilván már nem igazán szomjasan.
Érkeztemkor épp komoly ismeretelméleti vitát folytatott az eladó csajjal arról, megismerhető-e a krumplis pogácsa minősége a nélkül, hogy megkóstolná. Amire a csaj tömören annyit közölt, hogy a műveleti sorrend a következő: először megveszi, aztán megkóstolja. C'est la vie, a kereskedelem régóta ilyen játék, hogy kockázatot kell vállalni, veszélyesen kell élni, ha valaki Dead Kenndys pólót húz a szakadt dzsekije alá, annak ezt igazán illene tudnia.
Na jó, mondja erre a hatodik emelet (a lift után balra) legnagyobb punkja, de a drogériában is van kirakva egy parfüm mintának, hogy tudd mit veszel. Még azok a.. azok a rohadt kipa... tapilis.. kapilisok... na, a burzsujok is raknak ki mintát, a multik, tudod.
A kiskereskedelmi egység ügyeletes dolgozója ezen a ponton már felröhögött, hogy mióta jársz te drogériába? Mire a megszólított: rendszeresen bazmeg, ott fújom magamra a mintákat, mert ezektől én aztán nem veszek semmit, olyan kurva drágán, meg szemét multik, nemugye? De ezeknek a kedvéért én nem leszek büdös.
Fürdéssel próbálkoztál, jön az obligát kérdés, naná, de nem jött be, nem az én világom, az ilyen kispolgári szarság, meg a szappanlobbi.
De legközelebb legalább ne jázminillatú mintát fújj magadra te gyökér, amúgy valamit még adhatok? Háát... energiaitalt, csak ne lájtot, mer' abban nincs is energia, csak ilyen szerek. Amúgy azt legalább meg lehet kóstolni? Hányok már titufrittu vagy milyen ízűtől. Nem? Ti aztán nem tepertek a vásárlókért, mi? Csak mert csóró vagyok, meg vérbeli lázadó? (Lázbeli véradó esetleg, mormolom én a magam orra alá dörgölve.)
Na akkor? A kérdés egy fél percig a levegőben marad, aztán a csávó a hatodikról kinyögi, két pogi, meg egy energiaital, az a kávés-unicomos, a kétdekás. De az nem energiaital, csóválja a fejét a nők a pult mögött egyik fele. Nem hát, viszont párszor már kóstoltam, asszem ennyi, World MasterCard arany hitelkártyát elfogadtok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése