Kissé balhés lesz az idei érettségi, felelős ám hülye politikai káderek próbálnak egyensúlyozni a bejárási tilalom meg az okatatási rendszer saajátosságai között, de annyit biztos sikerült elérni, hogy az érettségi eredményeiből egyvalami tuti nem derül majd ki: mekkora is a végzősök valódi tudása, úgy az élet, mint a tananyag felől nézve.
Leginkáb azt lehet majd mérni, hogy alkalmalkozdnak a hirtelen jött válsághelyzethez, ki a nagyobb túlélő a szokatlan körülmények között is, az ilyen próbákban viszont valahogy mindig a jó tanulók a rosszabbak. Mert bár az ócska közhely szerint nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, pedig de. A helyzet az, hogy bizony az iskolának tanulunk, főleg und elsősorban. Az egész oktatási rendszer arra van optimalizálva, hogy adott mennyiségű és tartalmú anyagot a tanulóifjúság (de szép szó, annyira retró!) fejébe töltsön, szigorúan tantermi körülmények között, mejd ezt ugyanilyen körülmények között számon is kérje. Pont úgy, ahogy elővezette, a jó felelet a tannkönyvízű felelet, a jó verselemzés a "mire gondolt a költő", a jó matekfeladat-megoldás az, ahogy a tanárnő is levezetné.
Mindenféle vizsgákból csak az derül ki, mennyire tudsz alkalmazkodni az iskolához, ez esteben meg majd arról szól az érettségi, mennyire tudsz alkalmazkodni az online fizikaórák, meg az ímélben beküldött matekházik világához. Csak hát így lesz egy kis baj az összhasoníthatósággal, legalább két szempontból.
Egyrészt azért az onlineba szorult oktatásnál már rég nem egynelőek az esélyek. Oké, eddig sem voltak azok, nagyon nem volt mindegy, hogy az ember a pesti belvárosba vagy a szabolcsi faluvégre születik-e, de ezek az egyenlőtlenségek most még kapnak egy vajszínű árnyalatot, hogy akkor most van-e a gyereknek laptopja, van-e normális internetkapcsolata, van-e annyi kütyü a háztartásban ahány iskolás gyerek, és jut-e mellete a szülőknek is belőle, akiknek azért szintén kell a mindennapi kapcsolattartáshoz, vagy épp a munkához.
Másrészt meg a tavalyiak még nagyon nem ilyen feltételekkel érettségiztek, jövőre a következő évfolyam remélhetőleg már szintén nem így fog, de adott esetben ugyanazokért az egyetemi helyekért versenyezhetnek egymással, hisz azért nem ritka, hogy valaki nem rögtön az érettségi után ugrik neki a felsőokatatásnak, leginkább mert nem veszik fel elsőre, vagy nem oda.
És ilyenkor jönne a köelező privát nosztalgia, hogy bezzeg az én időmben. Háátt.. Bezzeg az én időmben még volt külön felvételi, azon belül is irás- és szóbeli, és a jelentkezőnek csak egy markáns kisebbségét vették fel. Persze mindez kurva régen történt, 1823... izé, 1992-ben, még leírni is dermesztő. Pedig nekem olyan közelinek tűnik, bár a kilencvenes évek egy részére csak hézagosan emlékszem.
De az érettségi az megvan, elég jól sikerült, igazából csak fizikából kaptam négyest, a többi ötös lett (még a matek is, de ezen én voltam a legjobban meglepődve), még a tételekre is emlékszem.
A magyar írásbelin az volt a téma, hogy "A számvetés mint lelki helyzet és versformáló erő Arany János kései költészetében" - hát nem bájos egy marhaság? Szóbelin kihúztam az Anyegint, amit egyébként nem olvastam el, azóta sem, egyszerűen visszadobja az idegrendszerem Puskint, de viszont olvastam róla, úgyhogy remekül és igen szakszerűen tudtam hadoválni az ötösért, hát igen, ez modellértékű példája annak, hogy de tényleg az iskolának tanulunk. (Az Élet meg oldja meg magát, ahogy tudja.) Töriből Hitler hatalomrajutása jutott, pedig Én Darth Vadert akartam húzni. Volna.
És persze az érettségi alkalmából rájöttem mennyire éretlen vagyok, az érettséghez nem volt elég egy keményfedeles bizonyítvány, ahhoz még szükségem volt a négy fősulis évre is. Hogy aztán 22 évesen fejezzem abba személyiségfejlődésem, már ha addig volt olyanom. Lehet hogy nem, simán csak nőttem, meg rám kényszerítették a szerepeket, miközben én legbeleül, tizenkét évesen legóztam rendületlen.
Az egyetemen, a második diploma felé menetelés alkalmából azért már majdnem olyan voltam, mint egy felnőtt. Tanultam, dolgoztam, egy idő után újságírtam, együtt éltem, szakítottam, berúgtam és kijózanodtam, lett komoly munkám és kicsit karrierem, de nem éreztem magam érettnek. Lehet, hogy elbasztam az érettségit, gondolom a fizika négyessel. Vagy mert elkerült a karmikusan nekem járó matek hármas, tudja fene.
Mindenesetre aki átlát a szitán, az lásson B-t is. A szitán. Ez a fejlődés lényege.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése