2020. április 20., hétfő

Hitler szívás

Jeles nap a mai, töb szempontból is. Ma van ugye Adolf Hitler születsénapja, aki 1889-ben épp április huszadikán lökődött ki az anyja szervezetéből, és ez annyira megihletett valami félnótás indiait, hogy a szintén e  napon, csak 1948-ban született fiát a vezér és kancellárról nevezte el. Így ő Adolf Lu Hitler Marak, és arról ismerhető, hogy a az ezredforduló környékén Meghalaya szövetségi állam környezetvédelmi minisztere volt. Meghalaya amúgy egy észak-indiai, relatíve kis állam,  nagyjából 22 ezer négyzetkilométeren, és valamivel több mint hárommillió lakossal, de még is nagyobb és lakottabb, mint például Szlovénia. Szóval Mr. Marak (haveroknak csak Hitler, esetleg Dolfi) a hírnevét, ha van neki, és persze hogy van, hisz immár mi is hallunk róla, szóval a hírnevét azt nyilván nem miniszterkedésének köszönheti, inkább csak a nevének.

Meghalayában amúgy nem ritkák a furcsa történelmi nevek, más politikusok is kaptak keresztnévként olyanokat, hogy Lenin, Sztálin, Frankentein(!) vagy Tony Curtis. Hitler Marak amúgy a Kongresszus Párt képviseletében politizált, hogy például Lenin hol, azt nem tudtam kideríteni, de mivel neki is Marak a családneve, el bírom képzelni, hogy ő szintén. És innentől azért megnéznék egy családi összejövetelt, ahol Marakék nappalijában együtt sörözget Hitler és Sztálin, mielőtt pácéloshadosztályokat küldenek egymásra, nem haragból, csak az ideológiai inkompatibilitás okán.

Ha lenne gyerekem, és mondjuk lány lenne én is szívesen nevezném el Váratlan Anomáliának, ezzel tuti kitűnne a tömegből, és egy életen át gyűlölhetné csöndben a kretén faterját. (Na jó, ha lenne lányom Dóra lenne vagy Réka, attól függ hogy valami bútolánc melyikről nevez el épp egy unalmas kanapét vagy vegán könyyvespolcot.)
Persze a hülye nevekre adódik más lehetőség is.  Egy lányt két keresztnével máris be lehet emelni a történelembe, elég ha Mária Teréziának nevezzük, fiúknál pedig adódik Buda Örs kettős keresztnévként, ha már unjuk a  Ferenc Józsefet (felkészül: János Pál). Ennyit Hitlerről.

Off Média - Események - Április 20; 420; 4.20; 4/20 - mi van a ...
offmedia.hu

Április huszadika ugyanis nem csak a Führer napja, hanema marihuánáé is, mert valami homályos okból a 420 a fű száma. Állítólag valami jenki gimisek találkoztak suli után négyhúszkor, hogy közösen tépjenek be, de ez annyira szótlan magyarázat, hogy sót sem érdemel.
Lehetne valami kreatívabb is, mint az az elmélet, amit a belinkelt cikk is említ, hogy a cuccban pont 420 féle kémiai vegyület van, csak sajnos ez nem igaz, mert 315. Vagyis ha ez lenne a kiindulási pont, akkor március 15. lenne a Ganja Day, csak az már így is egy zsúfotl dátum, főleg felénk, hisz egyfelől ugye a forradalom, másfelől meg Teisfiam Brútusz, ráadásul e napon jegyezték be a világ első internetes domain-nevét (symbolics.com - 1985), és ekkor van David Cronenberg születésnapja is.
A fűfejek meg alapjáraton békés csávók, jó nekik a 4.20 is, leglább emlékeztetik a világot, hogy mennyivel jobban jártunk volna a huszadik századi történelmünkkel, ha Hitler is füvezik. De ő nem dohányzott, nem ivott alkoholt és nem evett húst, látjuk is hogy mi lett belőle. (De lehet, hogy Hitler Marak apja szívott vaalamit, ez legalább az anyakönyvi kreténséget megmagyarázná.)

Ja, és ma van az év 111. napja, aminek semmi jelentősége, de leglább nem is érdekes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése