Hozzám beszélsz?

Hát ki máshoz, senki sincs itt rajtam kívül. Látok embereket a tévében meg az ablakból, hogy mennek az utcán a fontos és sürgős valahovába, de azokhoz nem beszélhetek, elvégre nem vagyok hülye. 

A tükörben viszont van egy ismerős faszi, és mindig mikor odanézek, látom hogy engem bámul, innen gondolom hogy érdekli amit mondok neki. Más úgysincs, a teknőst hidegen hagyják  a hedeggeri lételmélettel kapcsolatos gondolataim vagy a régi utazós történeteim, de még tévét sem lehet  nézni vele. Pedig régebben bírta a Simpson családot, de mostanában már csak a kajálás meg a napozás érdekli, tetszőleges sorrendben. Könyvet meg szerintem életében nem olvasott még. A bunkó.

Robert De Niro a Taxisofőrben persze egy ön- és közveszélyes pszichopata, ami én nagyon nem vagyok, de legalább megment valakit, amit szintén nem teszek, elvégre elég nehéz megmenteni bárkit is abban a pár percben, míg leviszem a szemetet, vagy zsömlét veszek a sarki boltban. Az ablakból nézve meg biztos senkit nem lehet megmenteni, nézésel csak szemmel verni lehet, de ahhoz meg nem értek. (Bár abban van valami, hogy azt megérzi az ember, ha valaki bámulja, én többször játam már úgy, hogy nagyon néztem egy, a szemközti zebránál álldogáló valakit, akiben ismerőst sejtettem, és aki nemsoká kényemtlenül kezdett körbepislogni, hogy most akkor őt bámulja valaki?)

És már nem is számolom, hogy hány hete nem beszélgettem senkivel személyesen, hogy hányhete létezem szinte csk virtuálisan a külvilág számára. Mert  bár jól fejlett szociális fóbiám van, és remekül elvagyok egyedül is, de ez már kezd sok lenni. Már egy felszínes-fecsegős beszélgetés is jól esne, egy olyan amitől átlagos hétköznapjaimban fejvesztve menekülnék, mert alapvetően időpazarlásnak tartom arról csacsogni, hogy mit ebédeltem, meg mennyyire hülye a buszmenetrend. De ritkán találkozom olyanokkal, akikkel lehet könyvekről, filmekről, szociológiáról, politikáról, történelemről, Olaszországról,  Angliáról, Forma-1-ről, sci-fi bármiről (Dr. Who, ha már ez a blog címe is) beszélgetni. Meg néha az érzéseimről/érzéseinkről, oké az ritkább igényem, mert ugyan intovertált vagyok (miközben jól játszom el az ellenkezőjét is, de az tényleg csak szerepjáték), ám a remeteképzőt csak közepes eredménnyel végeztem el. És ennyi magány, amenyi most jut, az már sok, az már ledobja a fedőt lelkem lábasáról. Lassan már odáig jutok, hogy irgylem azokat, akik nem egyedül élnek, pedig én alapvetően szeretek egyedül élni, sőt ahogy a dolgok állnak, most már irigyelhetem azokat is, akiknek legalább egy együttélés-mentes párkapcsolatuk van. Az elmúlt tizenkét évem már nem veszi fel a telefont, de legalább vissza se hív.

Legalább másfél hónapja (vagy több, tényleg nem tartom már számon) nem értem hozzá másik emberhez, akárkihez, járványügyi szempontból nem puszilkodtam, nem fogtam kezet és pláne nem öleltem meg bárkit, nem mintha lett volna kit. Úgyhogy az első számú emberi társaságom a pasas a tükörben, de vele nehéz beszélgetni, mert folyton csak engem ismétel, és ez szánalmas akkor is, ha amúgy elég hasonló az érdeklődési körünk.
Az egyetelen pozitívum, hogy tényleg nem lettem beteg, pontosabban semmi újat nem szedtem ösze, ehhez képest viszont nem szándékosan, de kipróbáltam a Trump-módszert. Akkor, amikor még nem is tudtam róla, úgy két hete.

A Trump-módszer lényege ugye az - és erről már értekeztem korábban - hogy vigyünk be  szervezetbe fertőtlenítőt, és akkor elmúlik a fertőzés. Hát, hogy a hideg zsíroldó mennyire fertőtlenít azt nem tudom, de gondolom eléggé, ha már az edényekre ráégett zsíros szutykot is megbízhatóan leoldja, (Meg a kezemről az ujjlenyomatkat, ha elfelejtek kesztyűt húzni sikálás előtt.)
Szóval nemrég én bevittem egy keveset belőle, szájon át. Mert kitiszítottam vele a kedvenc  rozsdamentes fémpoharamat, amiből mindig teát iszom, és tisztára barnásra volt már elszíneződve belülről, a szimpla mosogatószer pedig rég feladta a küzdelmet az Earl Grey támadásaival szemben. De én befújtam a zsíroldóval, aztán kulturáltan a konyhapultom hagytam, hadd dolgozzon a szer, és gondoltam majd félóra múlva én is színre lépek. Aztán, ahogy szoktam, jól elfelejtettem az egészet, és úgy két órával később játram legközelebb a konyha felé (irányában avagy viszonylatában), mert szomjas voltam. Töltötte magamnak egy pohár teát, naná hogy a kedvenc poharamba, és egy húzásra le is döntöttem a felét. Kicsit fura íze volt, amit nem értettem, úgyhogy még egyszer beleittam a lébe, kicsit lögyböltem a számban, aztán nekifutásból köptem az egészet a mosogatóba, mert csak lassú vagyok, de mint már említettem, nem hülye, és csak leesett, hogy mit is iszom épp.
Középfajú pánik, hogy akkor ez most szétmar-e belülről, hívjak-e mentőt, kijönnek-e este fél tizenegykor, illetve mi a frászt csináljak én most. Hát először is ittam egy nagy pohár vizet, egy másik pohárból, aztán ledugtam az ujjam a torkomon át, és kihánytam vagy három pohárnyi sárgásbarna izét, reménykedve, hogy azért túl sok zsíroldó már nem maradt odalent. De azt meg fel kel szívnia valaminek, úgyhogy három szelet kenyeret tömtem magamba hirtelen felindulásból, majd ráküldtem majden egy liter tejet, és nem lettem rosszul, nem fájdult meg semmim, szóval egy óra múlva lassan megbékéltem a gondolattal, hogy életben maradok. Nem lettem fura háztartási baleset a patológia statisztikáiban, de a torkom azért fájt egész hajnalig. Hogy a provokált hányástól vagy a maró hatású löttytől azt nem tudom, de ízeket például végig éreztem, igaz csak addig míg ettem-ittam valamit, de ahogy a cucc leért, már jött is vissza az a jellegzetes torokkaparás, egy afféle maró ízzel. Pedig csak gúny esetében értékelem, ha maró. De reggelre mindez elmúlt.

Viszont fontos tapasztalat volt, különösen mert beijedve azért mégis jobb lenne nem egyedül lenni,  illetve már azelőtt kísérletileg cáfoltam a Trump-módszert, hogy egyáltalán az elnöknek eszébe jutott volna.
Mert bár a flakonra az van írva, hogy hideg zsíroldó, de rólam aztán egy gramm zsírt sem oldott le, pont olyan kövér vagyok mint voltam, bár tíz kilóval könyebb, mint mondjuk másfél éve. Lehet hogy a fogyáshoz intravénásan kellene bevinni az anyagot, nem tudom, majd felhívom a Fehér Házat ez ügyben.