2020. április 15., szerda

Prés alatt

Ráváltozunk a járványnak, nekialakul az életünk, már akinek még van, barlangba vonulunk, csak épp digitális a kőbaltánk. Teher alatt csak a pálma nő, de mi nem tudunk fotoszintetizálni, nem termünk magunknak kókuszt, nincs az a hókusz-pókusz, szerteszét gondolunk, csak az ész látja a drót feszülését.
Múltba nézni nem érdemes, a napra lehet, de arra nem, a jövő meg főleg bizonytalan, azért reméljük hogy legalább lesz, valahol, valakiknek.
Odaszól az XY-generáció, hogy nekik ez az 56, mintha legalább is lőnének rájuk, ők az 56-ot már kilobájtban sem ismerik, hírből. De élből bírják, hogy végre történik valami, eddig is a képernyőn zajlott feléjük az élet, de most már mindenkinek, hát igen, így is fel lehet nőni. Ha lenő hozzád a világ.
Láthatatlan fenyegetéssektől szorongunk, azoktól lehet igazán, ha a vírus páncélkocsin jönne géppisztollyal, elmúlna minden szorongás, lehetne végre teljes gázzal félni, nyíltan elbújva a szekrény mögé.
De így hősök lehetünk a fotelből, hestegemodzsikkal vívjuk a csendes háborút, megosztásokkal önkifejezünk és hisszük, hogy a lájkok által megy előrébb a világ.
Nagy tetteket visszünk végbe, hisz már legalább két emberben is többször tartottuk a lelket majd fél órán át, és akkor is porszívózunk, ha senki sem látja. Hátha...
Lesz még szőlő, lesz még Nincs Jövő:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése