Titkok és hazugságok

A mai film a Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) című olasz darab, ami egy afféle szociálpszichológiai csemege, hisz egy mindennapi helyzetben, egy jó poénnak tűnő ötlet nyit meg váratlan  mélységeket. Az alapszituáció ugyanis az, hogy egy baráti társaság együtt vacsorázik, és kitalál egy eredetileg ártatlannak tűnő játékot. Mindenki kiteszi az asztalra a mobilját, és onnantól minden SMS-t megmutatnak a többieknek, amit kapnak  vagy írnak, kihangosítják az összes hívást, közkincsé tesznek inden képet és egyéb tartalmat ami csak befut.

Mivel barátok, az gondolják, nagy meglepetések nem érhetik őket, pedig de. Egyfelől kiderül, hogy ne is ismerik egymást olyan mlységig, mint gondolták, másfelől meg rájönnek, hogy az embereknek nem véletlen vannak titkaik, és hogy tényleg nem kell kiteríteni az összes lapot. Az egyik házaspárnála férj a fürdőszobába jár szorongani, miközben aa feleség a rájár a borosüvegre, de legalább már nem besszélnek meg semmi fontosat, a pszichiáter anya a lánya táskájában turkál, hogy legyen valami ok a konflikusra, a lúzer haver egyre nyakatekertebb mesékkel próbálja fenntartani a behazudott barátnő látszatát, de azért barátok, bármit is jelentsen is ez. Annyit mindenképp, hogy rém udvariasak egymással, a vacsorára igyekeznek nem magukkal vinni személyes problémáikat, de akkor jön ez a mobilos ötlet, és torkukon akad az oliva meg a huszonöt eurós bor.

Az hogy mindig minden személyes ügyünket teljes nyíltsággal vállaljuk másk előtt eleve lehetetlen. és rém beteg helyzet lenne, ez gyorsan kiderül.. Az emberi természet arra van beállítva, hogy az elhallgatások, csúsztatások, néha nettó hazugságok segítségével (is) optimatizálja a társas működését. Azaz fenntartson egy olyan homlokzatot, a külvilág felé mutatott képet, amihez mások tudnak valahogy kapcsolódni, amivel nem ijeszt el magától eleve mindenkit. A hazugság vagy elhallgatás ilyen értelemben egy kompromisszum, hajlandóak vagyunk másnak mutatni magunkat, mint amilyennek belülről éljük meg rémes und kibírhatatlan személyiségünket, mert ha nem akarunk erdei remeteként bogyókon élni, akkor szükségünk lesz más emberekre is. Még a legnagyobb mizantrópok is kénytelenek megkötni ezeket a kompromisszumokat, szerepet játszani, hisz ha minden szembejövőnek az arcába mondanák, hogy milyen egy alávaló féregnek tartják az össszes rokonával és ismerősével egyetemben, és hogy mennyire nem érdekli őket senki más nyomora, gyorsan körön kívül találnák magukat. Meg a zártosztályon.

Szóval persze hogy hazudunk, folyamatosan és rendszerszerűen, de nem azért mert belülről rothadó elkárhozott lélekmaradékok vagyunk csupán, hanem mert a társadalom az egy olyan társasjáték, ahol szerepek mentén szállunk be a partiba, és elvárásoknak kell megfelelnünk, aztán nekünk kell magunkkal elrendezni, hogy ezt külső kontrollt egyensúlyba hozzuk a belsővel. A belső kontrollt hívják amúgy lekiismeretnek, amit persze nem tapasztalunk folyamatosan, leginkább csak akkor ha furdal, de akkor már nem segít a jóga vagy a kamillatea, sőt a gin-tonic is csak átmenetileg.

De a lelkiismeret azért legtöbbször békén hagy minket, játszuk a szerepeinket és nem gondoljuk, hogy bármi gond lenne ezzel, merthogy nincs is.

Ha valaki ránk köszön, a boltban , a munkahelyen vagy az elmekórtani klinika mosdójában hogy "Jó reggelt, hogy vagy?" akkor simán rávágjuk, hogy "Kösz, jól!", pedig. 

Pedig nyilvánvaló, hogy a másikat rohadtul nem érdekli hogy vagyunk, és egyáltalán nem fontos neki, hogy jó legyen a reggelünk, a köszönése csak annyit jelent, hogy érzékelte a jelenlétünket, emberszámba vesz minket, és tisztában van a helyzethez kapcsolódó elvárt viselkedésel. Amúgy jó eséllyel szarik ránk, hisz értehetően fontosabb neki, hogy a saját reggele legyen jó, ő legyen úgy hogy.

És nyilván mi sem kezdjük el lökni a napi nyomorúságunkat, hogy beteg  kutyánk, kijött a herpeszünk, odaaégett a reggeli pirítós és mindezek után  minket üdvözlő kollégának olyan büdös a szája, hogy  a szagra rá lehet könyökölni.

És akkor a "kösz, jól" az most egy hazugsság? Definíció szerint, formállogikailag igen, szocálisan  viszont semmiképp. (Ahogy a színész sem hazudik Hamlet nagymonológjával, csak eljátsza a szerepét, miközben arra gondol, hogy holnap neki kell óvodába vinni a gyereket vagy hogy milyen jó segge van az új ruhatáros csajnak. De Hamlet mondndójának érvényességét nem az ő privát vívódásai adják, hanem a mód, ahogy a szöveget a külvilágnak elővezeti. Nem hazugság, szerepjáték, de a színpadon kívűl, az úgynevezett "élet"-ben már nem ilyen éles a ahtár aa kettő között.)

A hazugság annak a kimondás, ami nics, vagy nem úgy van, a titok meg annak az elhallgatása, amit nem akarunk kimondani, és  filmbéli társaságban mindkettőből van bőven. A kihangosított telefonokból kiderül, hogy a psszichiáter csajnak mellnagyobbító műtéte lesz, elvágre egy magafajta zsarnoki személyiségnk igénye van a nagy dudákra is, a férje meg sunyiban terápiára jár, de nem meri elmondani. És hát mindenkinek van valami piszkos, vagy nem olyan piszkos titka, így lassan kiderül, hogy nem is ismerik egymást, legfeljebb azt a képet, aamit mutatni akarnak magukrról, az álarcokat, amikkel együtt mennek  bálba. Nem ők a barátok, hanem a külvilágnaak játszott szerepeik.

Így aztán jön az adekvát anyázás (szó szerint és többféle kontextusban), dinamikus vádaskodás, és a nagy őszinteségi játékban is csalnak. Telefont cserél két pasi, így a az egyikük felesége melegnek nézi a férjét, pedig a szingli haverjauk az, aki ugye barátnőt hazudik magának, egy csajt aki már megint pont akkor lett lázas, mikor végre bemutatta volna a többieknek. Bár elvileg nyílt lapokkal játszanának, de azért maradnak a kis hazugságok, amik révén aztán egyre nagyyobbakba lavítozzák magukat. 

A végére már bánják, hogy belemenntek az egészbe, és hazafelé menet mindenki nagy sóhajjal veszi vissza az álarcát, mert hát oké, vannak piszkos kis dolgaik, de legalább nagy vonalakban béke van újra.

A találkozás aporopója amúgy egy holdfogyatkozás, de a film végére nem csak Hold tűnik fogyatkozik meg. Sőt, az egyik utolós kép a ragyogó telihold, amit maguk a szereplők is finom utalásnak vesznek.