2020. április 29., szerda

Szétesküvés-elmélet

Az összesküvés-elméletekkel több baj is van. Először is az, hogy büszkén tanulatlan seggfejek terjesztik agresszívan a saját ostobaságaikat (olyanok, akik a fészbukról tájékozódnak a világ állásáról, profiljuk szerint "az élet iskolálájába" jártak, és láthatóan ott is megbuktak párszor), másfelől - és ez már következik az előzőből - nélkülözik az elemi logikát.

Mert ha a gyíkemberek, az ufókok, vagy a háttérhatalom annyra bénák, hogy Ifásgézafia Lajos a maga tizenkét év alatt abszolvált nyolc általánosával, meg a háromhetes vécépumpa-szerelői tanfolymával is rájön sötét üzelmeikre, és nyelvtanilag ugyan erősen támadható módon, de lelplezi őket, akkor összeesküvés heyett mégis inkább cipőfelsőrész-készítéssel kellene foglalkozniuk.
Mert  hát egy rendes összesküvés az olyan, hogy 5G-vel kemtrélezzük az embereket tudatbefolyásolásuk végett, nehogy észrevegyék, hogy épp elfoglaljuk a lapos földet, amit közben meg gömbölyűnek (ba jó, geoidnak) hazudunk, ha már a miénk a NASA, de az orosz meg a kínai űrkutatás is, és nekünk dolgozik minden rémhírterjesztő csillagász. Az indiai űrprogram az nem veszélyes a gömbölyű-földes, naprendszeres átverésre, ők úgyis csak Visnut keresik odafönn, esetleg Sívát vagy Ganésát, hátha valamelyikük meg tudja mondani, melyik mantra az űrlift Visnu bolygólyára. Ami szintén lapos (lásd: Terry Pratchett Korongvilág-regényeit), négy elefánt tartja, akik egy teknős hátán állnak.
Szóval egy rendes összeesküvés lényege, hogy nem tudunk róla, de ezek a béna háttérhatalmi idegen gyíkemberek, ezek inkább valami béna szétseküvést csinálnak, hiszen az internetes világháló webes felületein tele van a minden a lelelplezésükkel. A témában elmélyült, ám funkcionális analfabéta szakemberek pontosan felsorolják, hányféle gyíkember van, a Proxima Faszomtuggya Centauri melyik csillagáról érkeztek (nem ám egy bolygóról, ők már felette állnak az efféle földhözragadtságnak), és milyen válogatott módon szekszualizálják az embereket, egyfelől tudományos érdeklődésük okán, másfelől meg mert perverz állatok.

Nyilván a perverziójuk okozza vesztüket, hisz egyfelől kurva sok fényévet képesek utazni, technológiájukhoz képest a miénk pattintott kőbalta, de Lajos meg Alfréd, a részmunkaidős kukaszámláló három kattintás után leleplezik őket, pedig angolul is csak a gugli forítójukkal tudnak olvasni. Ami persze nem jelenti azt, hogy értenének is bármit abból, amit bárki bármilyen nyelven leírt, valahától mostanáig.
De nincs is rá szükségük, mert ők megvilágosodott spirituális mesterek, akiknek röntgenszemük, ulrahangfülük és paranoid skizofréniájuk van. És csak azért funkcionális analfabéták, mert holisztikusan szemlélik a világot, mindent egyben látnak, és egyszerűen túl vannak már rég az olyan pitáner dolgokon, mint a helyesírás, a nyelvtan általában, vagy pláne a józan ész. Lelplezéseik kozmikus érvényű tanítások, mikor Lajos azt posztolja zárt csopotjba, hogy a dihidrogén-oxid az öl, akkor tényleg igaza van, csak mi még sosem gondoltunk így a vízre. Pedig bele lehet fulladni, mint az közismert. (Lajos egy szellemi elődje szerepel a klasszikus viccben is, aki miután látja Jézust a vízen járni, csak annyit kiált oda neki: Mi van köcsög, még úszni sem tudsz?)

Az összeesküvés-elméletek leleplezői persze nem állnak meg egy-egy témánál, leleplezik az egész világot. Megtudhatjuk tőlük, hogy Newton találta fel a gravitációt, az előtte nem volt, hogy a koronavírust egy ellenvírussal kéne legyőzni, hogy a párna alá tett folyami kavicsok megvédenek a kozmikus sugárzástól vagy hogy a Netfilx a gonosz erők fegyvere, és az is kapcsolja ki, aki nem is felhasználója, sőt főleg azok, akik nem is ismerik. A biztonság kedvéért, bár arról nem esik szó, mi van ha a szomszéd nézi rajta a vámpíros sorozatot, csak egy vékony falnyira tőlünk.


De a lényeg az, hogy rendes konteósok szerint minden mindennel összefügg (miért pont Hitler születésnapján borul be az ég?), és nagyjából minden hazugság, a valóság a tapasztalat mögött van, ott dugdossák a tudjukkik.
Vagyis igazából a Mátrix egy dokumentumfilm, csak a gonosz gépek helyett a gonosz űrlények csinálnak belőlünk humán befőttet, mi meg csak hisszük, hogy eszünk, alszunk, vécére és postára megyünk. Igazából az egész egy szimuláció, amit a személyiségünknek gondolunk, az egy program, amit félrészegen írt egy távoli programozó, a csápjaival. Innen jön az összes szorongás, depresszió, kényszerbetegség, pánikroham, csak a paranoia az, amit magunknak csináltunk.

De ezen a ponton már felmerül az emberben a gyanú, hogy igazából egy meta-összesküvés tanúi vagyunk, azaz valakik (és innentől már nem tudjuk kik), talán a homoszekszuális néger zsidók Zoofil Tesvériség Felszabadítási Mozgalmának ügynökei állnak az egész mögött, akik állatokat szeretnek dugni, és e ténykedésükben útban van nekik a komplett emberiség. Az emberiség nem komplett részhalmaza meg ugye ők maguk. Szóval kiiratnak minket, éghajlatváltozással, járványal, Netfilx-el, trumpokkal, és akkor még több fényre nedvesedő állat lesz nekik.

Vagy... Vagy csak ezt akarják elhitetni a tényleg Másvalakik, akik egy kamu összesküvésel leplezett kamu összesküvéssel leplezik a saját valódijukat, vagy ez is csak álca?
Az a gyanús, ha valami nem gyanús, de ha gyanús, akkor pláne.
Az ókori szofisták és újkori nihilisták meg boldogan forognak a sírjukban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése