A mai jeles nap alkalmából meglocsoltam a szobanövényeim, persze csak online, mert sosem lehet tudni, és konkrétan a műfenyőt (na jó, a karácsonyfát, ami másfél éve áll a sarki kisszekrényen, de hát olyan az meg olyan üres lenne nélküle), mert az biztos nem terjesszt kórt, csak porosodik.
És közben olvastam a hírekben, hogy hol miféle trükkökkel próbálták megoldani a húsvéti locsolkodást, de én igazából nem értem az egészet. Sosem locsolkodtam, sosem éreztem rá igényt, én vvárosi gyerek voltam, lakótelepen nőttem föl, nem éreztem volna magaménak valami száz évnél régebbi falusi népszokást. Nekem gyerekkoromban a húsvét az tényleg sonka volt meg tojás (ma már sonka sincs), csokinyúl (az még van), meg émi ajándék, szóval afféle furcsa időben tartott karácsony. De hogy locsolkddás? Hát, az fel sem merült, bár rémlik hogy családilag néha kényszerítettek mindenféle nőrokonok kölnivel spriccelésére, de az meg ugye még szimbolikus gesztusnak is gyenge a kútból húzott vödör hidegvízhez képest.
Ha a népszokás az, amit a nép szok, és a nép vagyok, akkor nálam a locsolkodás nem népszokás, én olyat nem szokok. Mintt aahogy egyéb népszokásnak tartott dolgokat sem, mint például az ööö... és még sorolhatnám.
De tényleg, a tizennyolc-tizenkilencedik századi népi kultúra az én világomban gyyakorlatilag csak a Néprajzi Lexikon formájában van jelen, itt szemben a könyvszekrényben, kulturálisan nekem térkép e táj. Én a tévé előtt legózva nőttem föl, Dumas regényeit olvastam, úgyhogy jóval otthonosabb volt számomra XIII. Lajos Franciaországa mint a hazai néphagyomány, előbb tudtam hogy került trónra a lefejezett I. (Stuart) Károly angol király fia (egyszerűen: mint II. Károly), mint azt, hogy hol lakott itt Wörösmartyy Mihály, és azon gondolkodtam, ha Richelieu bíborosnak lett volna csillagrombolója, úgy öltözött volna-e, mint Darth Vader.
Na ja, kuturálisan a Három testőr, a Star Wars meg az Onedin család háromszögében léteztem (mondjuk 12 évesen), de locsolkodást azt nem láttam e világban sehol, pedig az Onedin esetében tényleg sok víz lett volna hozzá.
De semmiféle néphagyományhoz nem volt közöm, márpedig az egyén számára az a hagyomány amihez nincs köze, az nincs, vagy legfeljebb mint afféle múzeumi érdekesség. Csak ez engem még ekként sem érdekelt, a mai napig nem bírom a magyar népzenét. Egyszerűen nem az én világom, nem az én kultúrám, hiába próbálják sokan egyfajta kötelezettségként rám lőcsölni. A kultúra meg az ízlés az sokminden lehet, csak kötelező nem.
Így aztán nagy nyugalommalnézek brit sorozatokat, eszem rántott cukkinit és olvasok sci-fit húsvét alkalmából, hisz nem csak hogy nem locsolkodom, de már a húsvétot sem élem meg ünnepként.
A fikuszt azért mindjárt meglocsolom, egyre szemrehányóbban bámul a sarokból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése