Posztnevezéktan

Régebbi mániám, hogy a jelen civilizációjának egyik alapvetése (hogy alapvető baja-e azt tudja fene) a névmágia, a dolgokat attól tekintjük létezőnek, hogy nevük van. A megnevezés által lesz a bármi, amiről meg nem beszélünk aaz nincs is. Így volt ez persze régebben is, minden rendes törzsnek és klánnak megvoltak a maga tabui, a kimondhatatlan izéi, amiket eldugtak tudatuk egy sötét sarkában, hogy csak a poztív dolgkról kántáljanak a tűz körül. 

De ma már vagyunk annyira virtuálisak, hogy nem elsősorban tabusítunk fogalmakat, jelenségeket, hanem csinálunk magunknak egy vágy- és akaratvezérelt realitást, néha már a józan ész sérelmére.  (Persze tabusítunk is, a faszt pénisznek hívjuk, a szart meg székletnek, de ezek már csak a tabu light kategóriát képviselik, mint afféle eufemizmusok.) Annyira nem vagyunk földhöz ragadtak, hogy rögtön az okostelefonunkhoz kapunk, ha már nem érzünk flasztert a lábunk alatt, és meglepődünk, ha nem látunk magunk körül autókat, hogy mi ez a rohadt sok zöld?

Talán a biológiai nevezéktan lehet a minta az újkori névmágiára, hisz azon sokszor vitatkoznak szakszerű emberek szakszerűen, hogy akkor most a legutóbb befogott folyami mókus vagy fanyűvő aligátor az önálló faj-e, vagy csak mellékága egy már beazonosítottnak. És onnantól lesz önáló faj, mikor hivatalosan is ráragasztják az ő latin nevét neki, hogy mondjuk "Alligator brutalicus széttépesensis" vagy "Sciurus blasphemicus vulgaris" (ez csúnyán káromkodó mókusok tudományos neve). És innentől van már egy új faj, ki lehet tömni a múzeumoknak, lehet róla doktorit írni és EU-s pénzekre pályázni a fajmentés okán, mert ha nem veszélyeztetett a faj, majd úgyis az lesz nemsoká.

És a mindennapi életünk is tele van egy csomó, csak az elnevezése által létező dologgal, íme néhány példa:

1. Rezsicsökkentés: Leánykori  nevén hatósági árszabályozás, csak azt nem lehet szórólapra meg óriásplakátra írni, a funkcionális analfabéták el sem tudnák olvasni, vagy ha megpróbálnák, csak az lenne a kérdés, hogy elalszanak vagy berúgnak-e, mielőtt a végére érnek. Ráadásul baromság az egész, mert nálunk egy csomó minden drágább most, mint akkor lenne, ha hagynák érvényesülni a világpiaci árakat, szóval a rezsiemelés lenne a pontos terminus technicus, csak az már nem lenne szómágia. Pusztán a tapasztalható tények konstatálása, de az meg olyan uncsi, nincs benne semmi trendi meg fenszi, és nem is szexi. Ez itt már a posztfaktuális, azaz tények utáni világ, OK boomer?

2. Fészbuk-csoport: A csoport szociálpszichlógiailag (de szép szó!) olyan emberi együttes, ahol a tagok ismerik egymát, van valami közös pont, ami összeköti őket, ezért aztán rendszeres közöttük az interakció, és a csoporthoz tartozás része az identitásuknak. Vannak persze formális csoportok, amiket valami külső kényszer definiál (iskolai osztály, munakahely, laktanya vagy börtön), de azért a csoprt az mégis azokból állna, akik ismerik, és - ne adj isten - még kedvelik is egymást. Na most, a fészbuk-csoportok között is biztos van sok ilyen, de még több csak nevében csoport, ahol ismernünk sem kell a többieket, találkoznunk sem kell velük, elég ha mindenkit érdekel a bélyeggyűjtés, a buddhista konyha, a macska-összezavarás vagy a vegán pornó. Ennél is szánalmasabb, mikor még közös érdeklődés sincs, csak mondjuk közös születési vagy lakóhely ("Szexárdon születtem, színésznőt szerettem"), valami életesemény ("Hánytam már  a hatvani vasútállomáson csoport") esetleg foglalkozás, ami ugye az esetek nagy részében nem fedi az érdeklődést ("Karosszérialakatosok egymás közt - Beszéljünk inkáb másról").
És igen, szerejük azt gondolni, hogy ezek tényleg csoportok, de nem, ezek csak egymásra hányt virtuális identitások, akik időnkét kommunikálnak egymással, de főleg azért egymás mellett. Közzétesznek mindenféle, rajtuk kívül senki mást nem érdeklő tartalmakat, hogy ha már  benne vannak egy "csoportban", akkor valakit talán mégis csak érdekelnek a tíz évvel ezelőtti nyaralás képei vagy a Háttérhatalom legújabb világvége-forgatókönyvének leleplezése.

Meg hát az van, hogy a fészbuk-ismerősök nagy része nem ismerős, csak attól tekintjük annak, mert így nevezzük a köztünk lévő alig-alig viszonyt, de sokukról nem tudjuk, van-e testvérük vagy gyerekük, mi a kedvenc filmjük, hova szeretnek utazni, milyen zenét hallgatnak vagy szeretik-e a sört? Pedig egy ismerősnél ezekből azért legalább kettő-három meg szokott lenni.

3. Fülkeforradalom: A forradalom az, amikor a nép magasról tesz a hatalom megszerzésnek (diktátor kezéből kicsavarásának) hagyományos módszereire, mint választás meg népszavazás, és kikelve tenger fájdama ellen, leginkább fegyert ragadva véget vet nekik. Na nálunk ilyen nem volt rég, az utóbbi évtizedekben meg pláne nem. A rendszervátás nem volt forradalom, csak átmenet (át is ment mindenki, aki csak tudott), 2010-ben meg aztán végképp nem történt semmi forradalmi, hacsak nem számítjuk annak, hogy az új döbrögik tudatalattija egyszer csak felcsúszott felettes énné.

Igazából már a "békés forradalom" kifejezésben is sántít valami, de szódával elmegy (és megvolt a napi képzavar), ám a fülkeforradalom egy értelmezhetetlen baromság, de szlogennek se jó, attól még nyomták mint vak a poharat. Vagy leverték mint süket a csengőt?

De a mostani rezsimnek van még néhány hasonló leleménye, egyik kedvencem a Békemenet, ami jól láthatóan a harci kedv fenntartását szolgálja. Pont mint a régi viccben amikor megkérdezik Hruscsov elvtársat, hogy lesz-e háború. (Mármint harmadik világ. Háború.) Erre a szovjet főtitkár azt válaszolja, hogy háború az nem lesz, de lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad.

Hát itt tartunk most.

4. Okostelefon: Okos telefon nincs. Van sokféle kütyü ami sokféle dologra jó, de az okosság egyelőre az ember differetia specifica-ja. Igazi mesterséges intelligencia sincs, csk fejlett, tanulásra, adaptálódásra képess programok, amik ár jól imitálják az emberi intelligencia megnyilvánulásait, de csak bizonyos helyzetekben.

A múltkor hallottam valam podcastban, hogy az AI-k nem igazán jók a stratégiai játékokban, mert mindig győzni akarnak, nem tudnak visszavonulni, beáldozni valamit egy későbbi nagyobb győzelem érdekében, és e tulajdonságuk elég könnyen kiismerhető. Azaz az emberi játékosok egy idő után lazán verik a gépit, az csak a sakk nagyon zárt rendszerében megy, hogy egy program legyűri az aktuális világbajnokot. Ott elég a big data meg a nagy számítókapacitás, de civilizáció-építős vagy hadviselős szimulációkban már nem tudják rugalmasan alakítani a stratégiájukat.

Na és ehhez képest a telefon minden, csak okos nem. Valójában a laptomom "okosabb" a telefonomnál, amennyiben sokkal több mindenre jó, de a valódi mesterséges intelligenciától messze vannak, mint Marci hevesen. Hiszen amit mesterséges intelligánciának nevezünk, az sem az még, inkább csak mesterséges, de ez a korlátozott AI sem a telefonunkon fut. És akkor ne is beszéljünk, az okosórákról, okoshűtőkről, okosautókról, okos szalámiszeletelőkről. Ezeknél az okos csak annyit jelent: menő. Trendi és kell neked, még ha most nem is tudsz róla.

Várom az okos vécépapírt, ami kiabál, ha szerinte nem törlök elég alaposan: "Még nem vagyok elég szaros, nem vagyok elég szaros!"

Pedig de, csak azért se egy újrahasznosított papírguriga mondja meg nekem, mikor vagyok rendben. (Volt egyszer egy botrány, mikor kidobott bibliákból csináltak vécépapírt, de kicsit slendrián módon, és a szövegből kisebb töredékek még a tekercsen is olvashatóak voltak. Van abban valami mélyen bizarr, ha az ember üldögélés közben ilyesmivel találkozik, mert még a legelszántabb vécén olvasók sem Bibliával, Koránnal vagy Bhagavad Gitával járnak trónolni, asszem nincs az a szorulás.)

És nyilván van számtalan eset, mikor az gondoljuk, hogy ha valamit nem nevezünk nevén, akkor az attól nincs is. Így lesz a visszavonulásból rugalmas elszakadás, a vereségből előkelő második hely, a szottyadt süteményből reform-szuflé, a molyrágta salátából vegyszermentes bio-kaja, a fekve hányásból művészi bohémság. De ezekről majd máskor.