Nemrég egy rádiós interjúban hallottam a hónap reklámját, ami úgy volt az, hogy nem is. Mert az interjúalany egyszer csak beleszőtte a mondandójába, hogy: "Ott van például a ZéróFóka Kft. Tényleg, mondhatom itt azt, hogy ZéróFóka Kft, ugye? Az még nem reklám, nem teszem hozzá, hogy 'ZéróFóka -és egy kósza fóka sem marad!', mert az ugye már reklám lenne, de én még túl sok eszkimóra sem célozgatok."
Remek, nem? Nyilván a céget én találtam ki, valami teljesen más volt, de valóban valami Valamit Irtó Káeftét emlegetett a spontán marketingasszisztens. Hogy aztán mit is irtanak, csótányt, egeret, szúnyogot vagy szemölcsöt, azt már tudja a fene. De a fiktív példánál maradva, ebben a mondatban még egy mesteri termékelhelyezés is volt, amennyiben egyetlen rohadt fóka sem volt közben a stúdióban, márpedig a cég terméke épp hogy a fókák hiánya. Hogy nincsenek fókák, egy sem, mondhatni sehol egy fók. (De ha már az egyes száma fók, akkor többesszámban helyesen fókok lenne, ám ez itt mellékszál.)
sealsociety.org
Állandóan mindenféle hatóságok igyekeznek korlátozni, hogy mit, mikor hol, és mennyiben lehet reklámozni, és főleg hogy miért nem a mit, de határok azért legalább is képlékenyek. Egyfelől oké, hogy nem lehet cigit reklámozni, de az egyik vicceskedő tévécsatornán, minden egyes műsorszám előtt, egymás után háromszor megy le az a rövid szpot, amiben sárgabarackos vodkára akarnak rádumálmi. Engem mondjuk sikertelenül, nekem nem telik vodkára, legfeljebb sütőporra, azt tolom kokain helyett, betépni mondjuk nem lehet tőle, de az orromat hatékonyan púderozza.
Másfelől meg ott van az, hogy mi a reklám? Mer a cigireklám-tilalom az nem sokat ér, ha Adam Goldberg úgy gyújt rá egy hosszú vékony darabra a Zippojával egy filmben, hogy én is komolyan megkívánom, pedig nem is emlékszem, mikor gyújtottam rá utoljára. Tíz éve? Talán.
Közben pedig nem érzek vágyat az emberölésre, pedig abból extra sok jön szembe, mindegy hogy híradó, esti film, vagy a napi betevő thriller. És naponta olvasom az origót, mégsem kezdek fideszesedni, sőt a minap faszt rajzoltam a nemzetietlen konzultációra, miután gondosan beikszeltem az összes választ. Minden kérdésnél, csak hogy érezzék a törődést. Persze lehet, hogy pont így hat rám a kormánypropaganda, ez esetben nem teljesen haszontalan, sőt támogatnám, hogy legyen megasok extrakretén gyűjtői kiadás is belőle, ha már.
Ugocsa non coronat, undorból ért a magyar. És nem csak a politikában. A reklámszakma egyik legnagyobb kérdése, legalább is felőlem nézve, szociálpszichológiai szempontból, hogy mikor elég a hirdetés, és mikor lesz már sok, mikor lesz ezért már kontraproduktív? Hisz természetes reakció a méla undortól az aktivista lázadásig az ellenállás mindenféle kifejeződése. Ha 7/24-ben tolják az arcomba az ötödik generációs, digitális fogkrémet vagy a kókuszos vécéülőkét, akkor először csak tudatosan nem veszek ilyeneket, aztán elkezdem lenézni azokat, akik meg de, és végül beszereltetek itthonra egy pottyantóst, mert annak legalább ülőkéje sincs. Semmi kísértés, igaz hogy időnkét kicsit visszafröccsen, de az menő, hisz interaktív.
Aztán persze divatba jön a reklámozott dolgokkal szembeni tudatos (mondhatni polgári) ellenállás, mozgalmak alakulnak, akik fizetett hirdetésekben buzdítanak a reklámok kerülésére, néhány élelmes vállalkozó pólókat és sapkákat kezd gyártani a legnépszerűbb jelmondatokkal, estébé, estébé, és én már megint ott találom magam a rajtvonalnál...
De ott legalább egy kurva fóka sincs. Izé... fók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése