Szörnyülők

Vagyis pontosabban Szörnyülőködők... nem, nem ez, hanem Szörnygyűlölők, izé... Szörnyszülők, igen ez az, ez a címe magyarul a "Felesleges kvázi-horrorok kezdőknek és halandóknak" című sorozat újabb darabjának. Angolul mondjuk Mom and Dad, de ez nyilván nem sok nézőt vonzana, ha valaki papás-mamás tematikára vágyik annak ott a az internetnek az a fele, amelyik a pornó.

Ez itt meg afféle horror-vígjáték akar lenni, ami annyiban teljesül is, hogy horrornak röhejes, de inkább kínunkban nevetünk, mint a poénokon.

Az alaphelyzet annyi, hogy egyszer csak, egyik pillanatról a másikra világszerte bekattannak a szülők, és meg akarják ölni a gyerekeiket. Nem lesznek belőlük zombik, csak jön valami globális morális áramszünet, biztos mert a kínaiak baszakodnak valamit a' atommal, vagy az élienek gerjesztik a szelektív halálsugarat, ez nem derük ki, a dramaturgia hangsúly a mészárlási szándékkal elkövetett kergetőzésen van. (Én persze tudom, hogy igazából Samule L. Jackson, a szociopata milliárdos árasztotta el a világot ingyenes SIM-kártyákkal, aztán az okostelefonokon keresztül felbaszta az emberek idegrendszerét, mikor feltekerte a potmétert az erőszak-generátoron. A Kingsman-ben legalább is így mutatták, de ott még piros emeletes busz is hajtott a tömegbe, amit itt nem bírt el a költségvetés. Viszont itt is minden idegesítő tini az érintőképernyővel pettingel folyamatosan, főleg ha drogozik, azt meg mindig.

Az mondjuk tényleg jól fest, mikor sötét tekintetű szülőhordák várják a tanítási idő végét az iskola előtt, mint afféle spontán CLDM-mozgalom (Children's Life Doesn't Matter) tüntetőleg erőszakba torkollása, aztán kezdődhet az orgiasztikus vérengzés, az általános elállatiasodás módszertanával. Különösen epikus pillanat, mikor egy apuka kulturáltan, egy fekete szemeteszsákkal fojtogatja ágyéka gyümölcsét, vagy amikor a rendőr visszakézből nekikeseredik terminátor-mamának, és húspéppé alakítja át annak arcberendezését. 

Ez egy 2017-es műremek, de micsoda áthallás: a rendőr erőszakos, a fekete meg szemeteszsák. Ám az erőszakoskodás legalább nem vírusos, nem egymást fertőzik meg vele, hanem mindenki egyszerre kattan be, egyszerre lép, és gondolom kap rétest estére.

A főszereplő házaspár (Nicholas Cage, Selma Blair) mondjuk kicsit később, nekik akut életközepi válságuk van, azzal foglalják el magukat, de aztán azért belehúznak, különösen eszelős tekintetben erősek. És hát attól nem lesz dráma az egész, hogy a gyerekeket sem bírjuk sajnálni. Nekik egyszerűen nem írtak karaktert a forgatókönyvben, ahogy a szüleiknek sem, annyit tudunk róluk, hogy elkényeztetett, kütyüfüggő kis senkiháziak, nincs mit sajnálni rajtuk. Az egész film nagyon erőtlenül próbál társadalomkritikailag nyökögni valamit a generációs feszültségekről, de egy alsópolcos bulvárlap sablonjaival dolgozik. Úgyhogy részünkről mindenki nyugodtan megpusztulhat, a lényeg hogy látványosan áldozzák fel  szereplőket a szórakoztatás oltárán. Mint a Végső állomás filmekben, ahol mindenit kreatív módon nyársalnak fel valahonnan lerepülő nehéz vasak. De itt még ez se nagyon bír összejönni, az kérem nem rendes slasher/zombi-apokalipszis, ahol a gyilkosságból annyit látunk, hogy a házvezetőnő épp felmossa a vért. Meg később valaki meséli, hogy látta a hullát a szemeteseknél.

Az utolsó harmad amúgy egy tőrőlmetszett, vérbefagyott kamradarab. A kettő darab gyerek a pincében barikádozza el magát, a szülők megpróbálják szakszerűen elgázosítani őket, de a vége az lesz, hogy aput kissé meggrillezik. Véresre, nem pedig jól átsültre. Van még futkosás a sötét házban, pszichoanyu elől menekülve, mint egy kertvárosi Ragyogásban, kiderül, hogy a feka srácot apu nem verte eléggé agyon, így az  besegít az ősök fegyelmezésében.

De a vége az tényleg vicces, mert megjönnek nagyszülők, megölni aput, naná, és kissé összekavarodik, hogy most akkor ki kivel van, és ki kit is akar különös kegyetlenséggel felkoncolni. De ennyi dilemma még egy ilyen műalkotásba is kell, ettől lesz szórakoztató a sava-borsa. Apu azért iszik, mert te sírsz, anyut meg végleg elkerüli az instant megvilágosodás.

A filmben három értékelhető momentum akad: főcímmel és stáblistával együtt is 82 perc az egész, Selma Blair negyvenes évei közepén is jó nő, Nicholas Cage pedig majdnem színész újra, de egy ilyen B-kategóriás filmben elég harsányan kell ripacskodni, szóval ez azért nem biztos.

Ja, és úgy a harmadánál azért adódik némi magyarázat a gyilkos ösztönre. Hangsúlyosan az arcunkba vizualizálják, hogy elment az adás a tévéből (szabadságra, vagy fel is mondott, ki tudja), és eme rémség valahogy kapcsolatba áll az elszabadult vérszomjjal. Hát igen, a modern ember az olyan, hogy ötvennél kevesebb műholdas csatorna esetén morcos lesz, és beszól a gázóra-leolvasónak, harminc alatt összeveri a postást, de ha egyáltalán nincs tévé, akkor már csak a családritkításban tud nyugalmat lelni, ha már nem tárazott be időben nagyobb mennyiségű intravénás keménydrogot.

Jó, hát az épp nekem sincs itthon de van tévéadás, és nincs gyerek, szóval (legalább is e tekintetben) nem vagyok veszélyeztetett faj.