Kosok. Én legalább is. Mert te ugye már kosol, ő kos, mi kosunk, ti kostok, ők kosnak. És az ők, akik kosnak, történetesen egy izlandi testvérpár, igazi óvilági birkászok a mindig borús ég alatt, remek vérvonalú tenyészállatokkal, meg valami régi nagy sértődéssel, ami miatt már negyven éve nem beszélnek egymással. Pedig szomszédok is, és mikor nem néznek oda, a birkáik (a kosok is) együtt bandáznak a legelőn. A mindig borús ég alatt, de ezt már említettem.
Szóval vannak ott Izlandon a Nézzvisszaharaggal Tesók, meg a díjnyertesere túltenyészett gyapjútermelő, leendő birkapörköltek, és egyiküknél egyszer csak felüti a fejét a Kór. Száj és köröm vagy fül és hátfájás, nekem mindegy is, de mivel az állatok túl sokat érintkeztek egymással, jönnek a maszkos járványosok, hogy akkor most le kell főzni az összeset kávénak, közegészségügyileg. Így aztán a Nemszeretem Brothers kénytelen újjáalakulni, hogy mentsék a menthető állatokat. (Vagy jószágokat? Nem, jószágnak azokat a háziállatokat hívjuk, akiket a közeljövőben tervezünk megenni. De a birkákat csak hosszabb távon érdemes, mert egy nagy adag főtt birka már nem növeszt több gyapjúpulóvert.)
A film amúgy egy teljesen szerethető történet a kisbetűs életből Nagybetűs Érzelmekkel, de szerencsére távol a giccstől. Régebben is bírtam az ilyet, és ma már igazi felüdülés, hogy vannak filmek, amikben nincs egy szuperhős sem, a világ megmentése viccből sem merül fel, és a minőségét nem az első hétvége mozis bevételeivel mérik.
Jók a színészek, mitől is lennének rosszak, jók a birkák is Tudjátok, mikor Jézust a Jó Pásztorként ábrázolják templom mennyezetfreskóján, allegorikusan de konkrétan birkákkal, melyek viszont egytől egyig cukrozott tejszínhabból formázott gomolyfelhőnek néznek ki. Sehol egy kis sár vagy birkaszar a hátulnézetükön, nyilvánvaló, hogy a Walt Disney rajzolói előző életükben falusi templomokat freskóztak össze.
De itt nincs ilyen a film költőien realista, vagy reálisan költői, már amelyiknek több értelme van. És remekül megvalósítja azt a programot, hogy a petite perception-okra igen is lehet történetet építeni. A két öreg élete is is apró mozzanatokból, kis rezdülésekből áll össze a fejünkben, mint egy olyan puzzle, amiből már elhagytunk pár darabot, és amikor múltkor próbáltuk kirakni, kissé leöntöttük sörrel. De azért látszik, hogy az ott a képen egy meglepett ló a fürdőkádban. Birkává lepődte magát meg.
Amúgy a távoli és ezért szükségszerűen felületes szemlélőnek (praktikusan nekem) az a benyomása, mintha az összes izlandi filmet ugyanazon az egy szeles fennsíkon forgatnák, az ugyanazokkal a felhőkkel borúsított ég alatt.Biztos van Izlandon egy ilyen filmezésre kijelölt hely, azaz dohányozni bárhol lehet, de forgatni csak azon az egy legelőn, meg a közeli faluban. De tényleg, tegnap láttam az Izalndi amazon című kamaradrámát, avagy fekete komédiát, úgyhogy ma már otthon éreztem magam a film terében, néztem menyit nőtt tavaly óta az útszéli cápaszárító.
És nem mellesleg, a kamaradráma fogalma is mást jelent a vonatkozó szigetország viszonylatában. A szomszéd itt nem hat méterre lakik tőled, hanem még épp látótávolságra, hogy vészhelyzetben még tudjál neki füstjelezni. Illetve a testvérpár esetében, hogy gyorsan átérjen kutya, aki itt a szőrös és analóg ímél, ő hozza-viszi köztük az üzeneteket, ha már nagyon kell.
De a végére azért eljő a dramaturgiailag kötelező megbocsájtás, de a hepiendet szerencsére csak lebegtetik. Valószínűleg nem fogják ezentúl minden este együtt nyakalni a szardíniapálinkát, de képesek lesznek kutyafüggetlenül is nekisóhajtozni az indokolatlan időjárásnak. Kis lépés egy embernek, de az emberiség nagyon észre sem veszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése