2020. július 30., csütörtök

Majd újra lesz nyár

Na jó, most is az van, de szokásos módon ez egy filmcím. Az illető mozgóképnek lehetne persze az is a címe, hogy Szerelmi szál a hátországban, Jellemfejlődés a tanyán és az erdőben vagy például Ellenszenves tinédzser találkozni harmadik világháború. Mert műfajilag meghatározhatatlan egy katyvasz, az első öt percben még jellemfejlődős tinifilmnek indul: Daisyt, a paranoid amerikai barbit angliai rokonokhoz deportálják nyárra, hátha ott a tanyán társas lényt csákányoznak belőle, csakhogy közben kitör a háború. Vagy mi. Ez igazából nem tiszta, nem látjuk, hogy ki harcol kivel, a festői vidéki tájon szitáló esőben csak katonai ellenőrzőpontok, szemeteszsákokba pakolt hullák meg kósza hírek akadnak, arról például, hogy Londonban atombomba robbant. De itt vidéken ebből annyi csapódik le, hogy nem lehet inni a csapvízből és háborús húskonzerv a vacsora répával, a tizenéves fiúkat  meg begyűjtik egy afféle katonai előkészítő munkatáborba, ahol időnként többször is meghalnak.

De a háború nem csak azért gond, mert tömeghalál, katonai diktatúra és középkori életszínvonal következik belőle, de még a friss szerelmeseket is elszakítják egymástól. Mert az Amerikából jött Ellenszenves Barbi címere, hogy egy kósza dugás után beleszeret az unokatestvérébe, naná hogy holtáiglan, ettől aztán kusza tekintettel  futkározik az erdőben és hullazsákokat bontogatva keresi lelki társát, remélve hogy nem találja. Hogy nem ott. A másik unokatestvért azért megleli, halott állapotban, a keresettet meg még élve, de roncsként.
Mert a háború legnagyobb szörnyűsége, hogy elszakítja egymástól a hősszerelmeseket, akik eddig csak simán szerelmesek voltak, de most már muszáj hősnek is lenniük, egyedül a gaz világ ellen. Meg ilyenek.

És a sztori ezzel együtt is lehetne egy erős dráma, de nem lesz. Látunk egy alternatív történelmet /párhuzamos univerzumot, de semmit nem tudunk meg a háborúról, a nyomorult főszereplőinket nem is igen érdekli a világpolitika, amiért mondjuk nem lehet őket hibáztatni Látjuk felnőni a Daisyt, de minek, nem következik belőle semmi a jövőre nézve, látjuk a háború szörnyűségét személyes szinten is, de azt meg láttuk már sokszor, ennél jobban megcsinálva. Az egész forgatókönyv valójában történetszilánkok egymásra dobálása, amikből aztán csak nagyjából áll össze valamiféle mozaik, már ha egyáltalán. Kvázi sci-fi, háborús dráma, love story, road-movie (a'la Lessie hazatér), thriller, fejlődésregény - itt mindenből van egy teáskanálnyi, amitől aztán valami szürkés színű, enyhén hányásízű lötty lesz az egész, amit csak az Addams családban hívnának koktélnak. 
Nem tudom, milyen a film alapjául szolgáló regény (Meg Rosoff műve, aki amerikai, de Londonban él, sőt már útikönyvet is írt a városról), de őszintén szólva már nem is érdekel, ha csak fele ennyire műfaji katyvasz, már nem tudnék vele mit kezdeni.

Ráadásul a film talán legnagyobb gyengéje a főszereplő, Saoirse Ronan, akinek amúgy sosem tudom kiejteni a keresztnevét, de itt most meg sem érdemli. Daisy az ő elővezetésében annyira ellenszenves, hogy nincs miért szurkolni neki, a fejlődése meg abban áll, hogy a végére már vannak arckifejezései, a mereven maga elé bámuláson túl is. Ms. Ronan amúgy jelentősen körülrajongott művész, láttam én is már jól játszani (pl. Ladybird), de amit itt produkál, az a felejthetőnél egy fokkal rosszabb. Nem katasztrofális, az már szórakoztató lenne, csak üvöltően semmilyen, a legdrámaibb jelenetekben is legfeljebb olyan fejet vág, mintha épp végbélen át hőmérőznék. (Kivéve, mikor elhurcolják a katonák, akkor sikoltozik meg rúgkapál, pont mintha élne.)

Viszont. A Majd újra lesz nyár mégis egy markánsan sötét hangulatú mozi, iszonyú erős a képi világa, tízpontos a zene, és minden botladozása ellenére azért csak átjön a drámaiság is, és csak igen ritkásan fordul giccsbe. És végül is nem rossz, hogy nem a háborút látjuk, hanem a hátországot, így olcsóbb volt, a háború az olyan mint a xenomorf az Alien-filmekben, hogy hátul motoszkál a sötétben, és ettől jön ránk a frász, mikor kijön a fényre marcangolni, az már maga a megkönnyebbülés. A háború az itt is mindig valahol máshol zajlik, de a szó szerint húsba vágó következményei meg a szereplők kis életvilágába csapódnak be, a helyzethez képest megatonnákkal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése