Ha már a múltkor eszembe a maradt az oda jutott Queen, gyorsan végighallgattam normál sebességgel a második albumukat, aminek az a címe, hogy római kettő. A Quenn II.-nek amúgy specialitása, hogy 1974-ben született, pont amikor én is, bár magam pár hónappal öregebb vagyok a lemeznél, amit akkor viszont nem hallottam még egyáltalán. Sőt a nagyjából a következő tizenhárom évben egyáltalán nem hallottam. Azóta mondjuk sokszor, de hát volt mit behozni.
Az album amúgy igazán remek, mívesen kidolgozott és teljesen rádióbarátságtalan. Hisz rádióbarát akkor lenne, ha pörgős, három-négy perces számokból állna, amikkel remekül lehet tagolni a reklámfolyamot. De nem, itt az van, hogy igazából az egész album egyetlen, többtételes zenecunami, és majdnem szimfonikus, annyi sávon játszották egymásra a szólamokat, vagy miket. (Nem tényleg nem értek a zenéhez, a kétbalkezem mellett botfülem is van, meg teniszkönyököm, bár utóbbi nagyon indokolatlanul.)
Ráadásul az egymásba folyó számok darabonként is hat-nyolc percesek, hadd kapjanak vértolulást a kereskedelmi rádiók reklámszervezői, ha már ilyen alja munkát végeznek, miközben a két fülük közt hordják a fejüket. Mondjuk ekkoriban még nem is igen játszották ezeket a barokkos, sugárirányban szerteszét vokálozott darabokat a rádiók, ahhoz kellett a negyedik album (A Night at the Oprea), meg a Bohemian Rhapsody, ami vagy bohém, vagy cseh, ám mindenképp az addigi legrádióbarátságtalanabb opuszuk volt, de már nem merték nem játszani.
A túl fiatalok kedvvért (akiknek már egy CD is fosszília), a kalsszik lemezeknek volt A meg B oldala, de ennek nem. Freddie Mercury-ék úgy gondolták, hogy rém unalmas ez az oldalazás, ahol a béoldali számok másodrendűnek érezhetik magukat, Ezért ezen a lemezen nincs A meg B, csak fehér és fekete oldal, na most ki lehet találni, hogy a The March of the Black Queen az melyiken van.
Ez a dal is remek példa arra, hogy a Queen legjobb számai sosem lettek slágerek, mert azokat nem a listákra írták, hanem a saját örömükre. Sláger abból lett, amit eleve slágernek szántak, tudván, hogy kellenek azok is, hogy meglegyen a lemezeladás, de ha valaki szerint a Queen az a Rédijó Gyagya, az leülhet egyes, a Queen az sokkal inkább ez itt:
p.s. Azért "A lilltle nigger sugar then a rub-a dub-a baby olil" sorért ma már dőlne lefelé a szobruk, ha lenne nekik. De nincs, a zenekar háromnegyed része még köztünk él (bár John Deacon bujkál a nyilvánosság elől), ami pont egy negyeddel több, mint amit a Beatles fel tud mutatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése