Néha meglepő helyeken fut bele az ember nem várt témájú cikkekbe, mit én a reggeli mellé fogyasztott 444-en. Hisz a kávé és pirítós közt félúton más sem hiányzik, mint egy vázlatos gondolatmenet arról, hogy "Miért vált súlytalanná és jelentéktelenné a filozófia?"
Hát, a krémsajt kenyérre maszatolása közben már meg is válaszoltam a kérdést: azért, mert a filozófiának sosem volt súlya és jelentősége. Ha néha mégis, az a kivétel volt, ami a közhiedelemmel ellentétben nem erősíti a szabályt, de nem is gyengíti (ezért kivétel), viszont rendszerint könnyek csikorgatásával és fogaknak hullatásával járt.
Arra még sokak emlékeznek, hogy Szókratésszel ugye mérget itattak, de ott az istentelenség vádja csak egy kicsinyes bosszú fedősztorija volt, valójában keveseket érdekelt, miről beszél jártában-keltében a szakállas bácsi. Filozófusi működésének legjelentősebb eredménye egyik tanítványa, bizonyos Platón, akinek egyik legnagyobb eredménye a tanítványa, bizonyos Arisztotelész, és ja, mindhárman hatottak a nyugati gondolkodás fejlődésére. De nem annyira, hogy ne felejtsék el őket évszázadokra. Mert az ókori görög poliszok rohadt messze voltak a kora középkori Európától, ha az arab tudósok nem mentik át Arisztotelészt (Pitagoraszt,Hippokratészt és megannyi nevet a naptárból), a nagyon keresztény és a társadalmi-hatalmi viszonyokat leginkább öldökléssel alakító Nyugat a maga részéről keresztet vethetett volna ezekre az antikvitásokra.
Egyébként is, a filozófiai a teológia szolgálólánya volt akkoriban, egy filozófusnak az volt a dolga, hogy először is tudjon írni-olvasni, másodszor pedig, hogy ékesszólóan érveljen a kaotikus egyház ex cathedra kinyilatkoztatásainak örökérvényűsége mellett. Ez pont a klasszikus filozófia lényegétől állt nagyon messze, azaz mindent lehetett, csak önállóan gondolkodni nem, aki meg nem csak hogy önállóan de az élet alapkérdéseiről mert, akár csak a négy fal között is elmélkedni, azt vidáman megégették mint eretneket, de csak némi kínzás után, hogy legyen súlya az egésznek. A filozófusok olyan papok voltak, akiknek megengedték, hogy a Biblián kívül néha mást is olvassanak, de csak rövid pórázon, a kolostori könyvtárba zárva. (Ajánlott irodalom A rózsa neve Umberto Eco-tól, amiben a könyvtáros barát konkrétan gyilkol is, hogy egyesek ne férjenek hozzá Arisztotelész Poétikájának második kötetéhez, mert az a nevetésről szól. Egy szerzetes meg ne nevessen, nem az a dolga, a jobbágyoknak meg úgysincs okuk rá, mondjuk ők nem is tudnak olvasni. Az egyházi tizeden meg nincs mit röhögniük.)
Szóval a filozófia (a szó jelentése ugye a bölcsesség szeretete) csak szolgálólány volt, föl kellett mosnia a szellem konyhakövét az olyan emelkedett teológiai viták előtt, hogy hány angyal tud egyszerre táncolni egy tű fokán, mert hát akkoriban nem a bölcsességet szerették, csak az üres szócséplést. Attól az ember legfeljebb unalmas lett, de nem eretnek. (Az eretnekek egyébként is maguknak keresték a bajt, minek mentek a máglyára, mikor szóltak nekik, hogy alájuk lesz gyújtva?)
Aztán a filozófiából lett egy majdnem rendes akadémiai tudomány, ahol különböző, de egyre szemüvegesebb emberek magyarázták újra és újra, hogy mit is gondoltak mások filozófiának, és hogy kellően tudományosnak tűnjenek, egyre érthetetlenebb körmondatokba fogalmaztak egyre partikulárisabb gondolatokat. De nem akarok itt terminus technicusokkal dobálózni... (Khmm.)
Hegel vagy Kant hiába próbáltak komplex világ- és történelem-magyarázatokkal előállni, a filozófia maradt egy szűk réteg hobbija, mint a rókavadászat, az egzotikus fűszerek vagy a vonósnégyes. Ami a filozófia akart lenni, az a vallás volt, a széles néptömegek a szószékről várták a világmagyarázatokat, aztán a vallástalanodás előretörésével (hívhatjuk felvilágosodásnak) jöttek a forradalmi ideológiák. A Szentlélek helyére beült Karl Marx, aki amúgy filozófia szakot végzett az egyetemen, és e minőségében talán ő volt legnagyobb hatású filozófus evör, bár a kortársak inkább politikai publicistának, meg gyanús lázítónak ismerték. Ő volt a torzonborz, kétes testi higiéniájú, ám nőfaló zsidó entellektüel, aki sokáig írta a kevesek által olvasott fő művét, de legalább be sem fejezte, mert ironikusan meghalt még előtte.
wordpress.com
Mára meg a filozófia egy tantárgy az egyetemen amiből át kell menni, lehetőleg nem kettessel, mert az hogy néz már ki, a filozófus meg az a fazon, aki ezt tanítja. Biztos nagyon okos, de ez nem bír kiderülni róla, mert ahhoz érteni kellene legalább egy részét annak, amit mond. De szemüveges és érthetetlenül beszél, tehát okos kell hogy legyen.
A filozófia szak az, amin az informatikusok röhögnek, hogy ha-ha, büfé-ruhatár diplomát ad csak, majd jó lesz krumplit sütni a mekiben és amin alkoholista foglalkozású hidegburkolók háborodnak föl, hogy de ezt a faszságot már tényleg minek.
A filozófia az általános közvélekedés szerint felesleges, a filozófusok ingyenélők, akit az élet nagy kérdései érdekelnek, annak ott a vasárnapi mise, a coellhoi értelemben vett Oravecznóra vagy a komplett Marvel-univerzum a nevetséges szuperhőseivel. Vagy ezeknek tetszőleges kombinációja, elvégre Pókembert is megszállhatja a Szentlélek, vagy bárki megvilágosodhat attól ahogy egy cuki macska néz a trópusi naplementébe.
A mindennapi élet nagy kérdéseihez már kitalálták a kormányinfót, vagy a "szekszi szinglik dugni akarnak" csetszobát, ami ezeken kívül van az nem lehet igazán fontos. Filozófia minek?
Az már tényleg önsorsrontás, ha valaki mondjuk "Az élet semmiségéről és gyötrelméről" című Schopenhauer-opuszt olvassa egy napos szombat délelőtt, mint én most.
Pláne, hogy egy kötetben van vele "A nemi szerelem metafizikája", hahó emberek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése