A szaktalan barbár, aki vagyok

Egyre többször jön szembe  vélemény, hogy a legostobább korban élünk. (Vö. Az emberi intelligencia mennyisége állandó, csak a népesség növekszik, azaz egyre többen vagyunk ugyanannyi észre.) De ez csak a világvége-várással analóg kulturális mém, minden korban létezik az a magát intellektuális elitnek gondoló réteg, aki elrémül a  szerteszét gomolygó ostobaság bűzétől. Pedig mindig voltak buta emberek, mindig is lesznek, és de jó, hogy így van, különben kihez képest érezhetné magát okosnak szinte mindenki. Mert ha konszenzus is van abban, hogy fú de sok az ostoba a Földön, ezek az ostobák érdekes mód mindig mások, minden egyes egyén nem hogy szigetként, de egyenesen világítótoronyként gondol magára, aki még képes utat mutatni a butaság éjszakájában. Mindig a másik a hülye, és mi vagyunk a helikopter.

Ez az egész talán a modernizációval kezdődött, mikor egyszer csak muszáj lett messzebb nézni a kert végénél, többet tudni annál, ami a ház-föld-műhely háromszögben feltétlenül szükséges, és nagyobbakat gondolni annál, mint amiket a plébános ismételget vasárnaponként a szószékről.

Ahogy frontális támadásba lendült a modernitás, durván átrendeződött az élet, egyre bonyolultabb lett létezni benne, és mivel az emberi elme nem tágult párhuzamosan a világgal, egyre kisebb szeletéhez lett csak közünk. A legalapvetőbb szükségleteink kielégítéséhez is egy csomó más ember kell, különben nincs hol laknunk, nincs mit ennünk, nincs hol meghalnunk sem. Unalmas-szociológusul ezt munkamegosztásnak, avagy organikus szolidaritásnak hívják, ez a kölcsönös függőségek rendszere, ahol az orrunkat sem tudjuk egyedül kifújni, kell hozzá a papírzsebkendő komplett gyártósora. Mi meg annyit tudunk, hol lehet papírzsepit venni olcsón, mint ahogy tudjuk, hányas csatornán megy a meccs, hogyan kell lájkolni a fészbukon, és kinek szóljunk ha nem folyik a víz a csapból. Cserébe persze nekünk is van valami sajátos szaktudásunk (oké, nekem nincs), tudunk paradicsomot termelni, gerincet operálni vagy félrészegen betonozni, és ha valakinek pont ilyesmire van szüksége még fontosnak és/vagy hasznosnak is érezhetjük magunkat. Plusz nem halunk éhen.

És ha már értünk valamihez, annak magasságából nézhetünk le bárki mást, hogy rendben van, az a pasi a tévében elég okosnak tűnik, de egy kurva szót sem értek abból amit mond, és gondolom, az autója kuplungját sem tudná megcsinálni, bár az ilyen biztos villamossal jár. Pont azért, mert a szája nagy, de autót szerelni azt nem tud. Mindannyian szakbarbárok vagyunk a magunk kis szemétdombján, és ez még a jobbik eset. Mer' tényleg vannak akik szaktalan, sima barbárok, mivel fogalmatlanok a mindennapi élettel kapcsolatban is, na ők azok, akik nem csak buták, de annak is tudnak látszani. De ettől ez itt még nem az ő koruk, csak úgy látszik, hozsánna néked jutyúb és fészbuk (és a többi hasonló), mert igazából nem vagyunk hülyébbek, mint az előttünk járók (mondjuk okosabbak se), csak jobban látszunk.

Mindenki ért valamihez, de ahhoz már kevesebben, hogy mi is az a valami, hogy működik, és mi lesz vele, ha elromlik, ahhoz meg már szinte senki hogy a valamik honnan is jöttek a mikor? Akik ilyeneket tudtak, azokat hívták régebben filozófusoknak, akik ugyan nem tudtak házat építeni vagy szamarat fejni, de tudtak valamit mondani arról, mi ennek az egésznek az értelme. Persze, az egy egyszerűbb világ volt, akadt még igény a nagy kérdésekre, de ha a kultúra nem fejlődik, csak változik (és hát azt teszi), akkor ez a mai szemétdomb sem jobb, de nem is rosszabb. Nagyobb, de több eszközünk van a megmászásához, miközben persze a baromság akkor is baromság, ha digitális.
Meg lehet, hogy a maiak másképp okosak, mert úgy kell nekik.

Ja, ez az egész onnan jutott eszembe, hogy túl sok jutyúb-videót néztem túl magabiztos tizenhét évesekkel, és nekem is az az érzésem támadt, hogy soha nem volt ennyi ostoba még, széles e világon. Aztán eszembe jutott a tizenhét éves önmagam, és hogy pont nem indokolt a "bezzegazénidőmben"-ezés. Jövőre már harminc éve múltam majd tizenhét (jó, nekünk erre nincs külön igeidőnk, mint az angoloknak), szóval okom az lenne rá, de alapom semmiképp.