2020. július 5., vasárnap

Coronissima

Új világrekord született, ezúttal viszont semmi sport, csak világviszonylatban még sosem regisztráltak annyi koronavírusost, mint tegnap.
Merthogy hiába volt a nagy fellélegzés, hogy oké, ez is levonult, mert nem, itt van az a vírus még, fertőz és öl, és ezt nagyjából magunknak köszönhetjük. Mert hiába jönnek azzal a hindu meg buddhista tanítók, hogy hát ez itt a karma, ez aztán nagyon a karma, vagy keresztény-szerű prédikátorok, hogy ez itt az isteni igazságszolgáltatás (ami lényegében az instant karma), de ehhez  járványhoz semmi természetfelettire nincs szükség. Ezt elintézzük magunknak a globalizáció nevű nagyberuházással, mikor Kínából, Indiából, Koreából és hasonló helyekről szerzünk be majdnem mindent, kütyüket, autókat, ruhákat, bevándorlókat, turistákat, miközben felőlünk is egyre többen utaznak arra, Kelet-Ázsia egyszerűen divatba jött.

Egy ilyen járványt amúgy remekül lemodellezett már a globalizáció egyik fő terménye, az internet. Ott látszik igazán, hogy egy-egy vírus milyen fenyegetést jelenthet, hogy a globális rendszerek sérülékenysége a komplett civilizációt veszélyezteti. Hogy a koronavírus kínai eredetű, az azonnal kitetté tette a komplett nyugati világot. Nem véletlen, hogy az ebolából nem lett világjárvány, az Afrika ajándéka lett volna  a világnak, de a kongóiak vagy zimbabweiek egyszerűen nincsenek eléggé bekötve a világgazdaságba, arról nem is beszélve, hogy látott már valaki kongói turistát. Mert kelet-ázsiait lehet bőven, sőt nem csak turistákat, a kínai boltok és éttermek már szerves részei az európai és észak-amerikai életvilágnak.

És így aztán borzasztó nehéz védekezni a járvány ellen, nem véletlen  a mostani új világcsúcs. Az amerikaiak hullanak mint a legyek, a briteknél is elég vacak a helyzet, meg általában Nyugat-Európában, akiknél a fejlettségük okán eleve nagyobb a fenyegetettség. Ők a globalizáltabbak, na. És épp ezért nem véletlen, hogy nálunk is Budapest volt a legfertőzöttebb terület, ott vannak a nagy multicégek hazai központjai, oda jön a legtöbb turista, ott van már majdnem kínai negyed. (Tényleg az kis híján vicces volt, mikor egy ázsiai boltra nagy betűkkel írták ki a tulajok, hogy ők vietnamiak, nem kínaiak, azaz tőlük nem kell félni. Vagy nem annyira.) De például felénk nem sok multi van, külföldi turista szinte semmi, de még a helyi egyetemre is alig jár néhány külföldi diák, ami Pesten, de akár Pécsen vagy Szegeden már komolyabb rizikóforrásnak bizonyult. (Nem tartozik a témához, de néha lecsesznek önkéntes nyelvtannácik, hogy az nem Pécsen, hanem Pécsett, de nekem akkor is az első tetszik jobban, mindkettő helyes, én meg ott születtem, tehát írhatom, ahogy akarom. Egy benszülöttől minden vicc humoros.)

Viszont egyáltalán nem értem ártunk és ormányunk örökös főminiszterét, aki szerint mi vagyunk az EU faszagyerekei, feketöves védekezők. Hát ja, nálunk enyhébb volt az első hullám, de egyrészt azért sumákoltak a hivatalos adatokkal, másrészt meg a fenti okok miatt volt kevesebb eset, hogy ugyanis mi az EU perifériája vagyunk, perifériább Romániánál vagy Bulgáriánál. Bulgáriában egyébként épp  mostanában döntött rekordot a fertőzöttek száma, szóval ha ez egy fejlettségi indikátor (lehet hogy nem az, tudja fene, ez csak afféle kósza hipotézis), akkor tényleg jobban állnak nálunk. Mondjuk nem a járványhelyzetben.
Most hogy a felcsútinak milyen színű azöve, az még csak nem is érdekel, de a lelke fekete, arra nagyobb összegben mernék fogadni. Gyanús, hogy nem azért úsztuk meg viszonylag olcsón, mert ő a főnök, hanem annak ellenére.

De most már nem kell sokat aludni, és fényes hazánk győzni fog, a vas és acél, izé... a tizenhatezer lélegeztetőgép országa leszünk, de annyira, hogy majd az olaszok meg a nagybritánok is hozzánk járnak majd lélegezni. Ha beengedjük őket, elvégre egy migráns taljánt sem biztos hogy szívesen látjuk, de egy poszt-brexit angolt vagy skótot meg pláne. Kellett nekik kilépni.

1 megjegyzés: