Folytatva a horrorfilmek napfényes mezején kalandozást (ahol az ember ártatlan virágokat kegyetlenül csokorba mészárol, miközben ajkáról ki se fogy a sátáni kacaj), megnéztem A barlang (The Descent) című 2005-ös brit anyuka-slashert, mondjuk két részletben, mert közben megéheztem, meg untam is kissé. A film amúgy nem keverendő össze a magyarul ugyanezzel a címmel futó, szintén 20005-ös német műalkotással, ami angolul a The Cave névre hallgat, de a mostani után az a barlang már húde nem érdekel.
Pedig nem kezdődik rosszul, néhány nő elindul lazításképp barlangászni kissé, hát istenem, ilyen a gusztusuk, szeretnek sötét és szűk helyeken kúszni, nekik ez a kikapcsolódás, nem a gin-tonic. Egyik főszereplőnk Sarah (fedőnevén Mami) teljesen mamiszerű anyatigris, tele régi sérelmekkel és ki nem adott frusztációkkal. Ráadásul az egy évvel korábbi kalandtúrájuk még halálos áldozattal is járt, csak hogy legyen még egy bónusz trauma, de ettől még elindulnak újra. Pedig a túra előtt, a dramaturgiailag kötelező pillanatban még felvetődik többükben, hogy inkább menjenek vissza a városba bebaszni, ha már girls just wanna have fun, de mégis inkább bemásznak a nagy nyirkos üregbe, mert a buli az mégis így az igazi.
Aztán jön a menetrendszerű kőomlás, ami elzárja a kijáratot, meg a felismerés, hogy Juno a vezetőjük egy fel nem térképezett vesztőhelyre hozta őket, ahol naná, hogy nincsenek egyedül. A barlangaban ugyanis szörnyek laknak, így hőseinknek nem kell azzal fáradniuk, hogy készleteik fogytával egymást egyék meg, mert ők a készletek, valaki másoknak.
A barlangban lakó őshonos szörnyek amúgy teljesen gollamok, csak egy picit sminkelték őket ijesztőbbre. Vagy eleve ilyenek, és így pont kicsúsztak a Gyűrűkúra castingjáról, ahol azt mondták rájuk, hogy tök jók így művészileg, meg kifejező a savas tekintetük, de a gyerekeknek már túl ijesztőek lennének. Így aztán elvállalták ezt a cseppkő-horrort.
(Mer' a gyerekek azt akarják látni, ahogy szőrös-büdös férfiak hősiesen lovagolnak a győzelembe, közben legyakják a gonoszt, de a gonosz inkább szánalmas legyen, mint ijesztő, különben jön a korhatár-karika. És akkor apu és anyu nem viszi el Pistikét (Kevinkét vagy Dzsenniferkét) a moziba, csak kettesben néznek férfiasan kardozó filmszínészeket, amitől csökken a popcorn meg a Twix eladása, az ötliteres kóláról már nem is szólva.)
Na ilyen gondok a barlangban nincsenek, ez csak azért kapott 18-as karikát, mer nálunk nem 21 év a nagykorúság határa. Itt nem tocsognak a vérben, hanem úsznak benne, a mészárlás majdnem teljesen öncélú, csak valami fura forgatókönyv-írói munkamánia miatt van (néha) motivációja is a hentelésnek. Mert ugye hőseink között tapintható a feszültség (később a kiontott belek), az egyik lefeküdt a másik férjével, vagy nem, traumáikért egymást okolják, de legalább a néző sem tudja, hogy akkor most ki öl meg kit a miért, illetve mennyiben osztottak lapot a barlanglakóknak.
Utóbbiak minden bizonnyal a 666-os számú úttörőcsapat egykori Vérmókus őrsének leszármazottai, akik egyszer eltévedtek a bralangban, aztán megették az ifivezetőjüket, és rájöttek, hogy jobb ez mint hazamenni matekdolgozatot írni. Hőseink meg z ő leszármazottaikkal találkoznak, akiknek a mamihús a kívánatos desszert az unalmas pincebogár-diéta mellett.
Az ilyen klausztrofób, véres-rémüldözős mészárszék amúgy remekül működik az Alien-filmeknél, és itt sem rossz, ráadásul ez esetben még abban sem lehetünk biztosak, hogy az az egy szem főhős túléli, (jó, hát nem is egy Sigourney Weaver), mert lehet hogy a szabadulását is csak képzeli. Mint ahogy elképzelhető, hogy a film közepétől az egész csak Sarah fejében történik, abban a fejében, amelyet jól bever, aztán onnantól eszméletlen, és már nem a barlangban, csak a saját tudatalattijában bóklászik tovább, még jó hogy e kettő ige hasonlít egymásra. Mindkettő sötét, a sarkokban olyan titkok rejlenek, melyeket nem akarsz látni, és egyikből sincs szabadulás.
Mondjuk innentől mindegy is, mennyire valós mindaz, ami a filmben történik, ez teljesen klasszikus horror abban a tekintetben, hogy nincs megváltás, nincs szabadulás, nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni a kárhozat felé. Ahol a Szörny Rt. az üzemeltető cég.
Nos tehát, Gollamék itt barlanglakókat adnak, és vakok, mint akik leverik a poharat, nincs nekik drágaszág, de vannak frissen vágott középkorú anyukák, akiket jóízűen lehet fogyasztani, és nagyjából lelkiismeret-furdalás nélkül, hisz a néző is a pokolba kívánja őket, úgy húsz perc után. Vagyis a haláloknak nincs súlyuk, okuk még lenne, de nem következik abból semmi, hogy afféle félszerzetetek megtáplálkozzák a szereplőgárda jó részét. Ilyenkor az ember csak remélni meri, hogy ennek legalább nem csináltak folytatást.
Pedig de. Sarah is pont olyan hülye, mint Élien (izé, Ellen) Ripley, hogy egyetlen túlélőként visszatér a tett színhelyére, mert nem volt elég neki a múltkor fülig vérben ázni, ahogy kiengedik a kórházból és beállítják a gyógyszerezését, már megy is házhoz az újabb lófaszért. Logikus lépés, elvégre köztudott, hogy ha a lovas leesik az állatról, gyorsan vissza kell másznia, nehogy az esésnél ragadjon meg fejben, miként a légikatasztrófák túlélőinek is első dolga gyorsan foglalni egy repjegyet, lehetőleg ugyanarra az útvonalra. (És miért is ne, mos tényleg, mennyi az esélye annak, hogy ugyanaz a járat zuhanjon le az emberrel, kétszer egymás után? Na ugye!)
Persze lehet, hogy a folytatásban még mindig az első rész van, és az egészet komplett csak álmodja. Az legalább tényleg para lenne, plusz addig fekhetne eszméletlenül egy vértócsában, amíg csak pénzt lehet szerezni újabb és újabb folytatásokra, vagy amíg át nem alakul maga is gollammá, végleg hátrahagyva a neurotikus háziasszony-létet. De azt én már nem nézem meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése