2020. július 4., szombat

Cím nélkül

(És majdnem szöveg nélkül. Szórakozik velem  a google, de legalább is a blogmotorja - szóval ez itt, de most végre be tudtam lépni. Ami jelentős fegyvertény, ha már elfelejtettem a jelszavam, de az van, hogy évek óta nem volt rá szükségem, csak megnyitom a blogot, és már be is vagyok lépve. Voltam, eddig, de most valamit variáltak, vagy én variáltam és kérte a jelszót, én meg nem tudtam mit adhattam meg, oly régen volt már. Még szerencse, hogy nagyjából néhány jelszót használok mindenhol, ami nyilván nem túl menő az adatbiztonság felől nézve, de annyira csóró vagyok hogy a netes csalóknak meg adathalászoknak sincs mit veszélyeztetnie rajtam. Aki engem le tud venni egy észrevehető összeggel, az jelentkezhet  közgazdasági Nobel-díjért. A jelszavam meg az, hogy felkelő hold. De azt nem mondom meg milyen nyelven. Viszont megváltoztatom íziben.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése