Hosszabb kihagyás után megint akadt némi kutatói munkám, egy rendes kérdőíves cuccot kell végigvinnem, úgyhogy ma ünnepélesen neki is álltam. Elkezdtem írni valami kutatási terv-félét, és észre kellett vennem, hogy megy ez még nekem. Nincs is jobb, mint egy könnyű reggeli után egy lendületeset konceptualizálni, meg eltöprengeni azon, mennyire lesz reprezentatív a minta. (Semennyire, ez nem az a típus, de majd megoldjuk izomból, izé... számosságból.)
Előbányásztam egy régebbi hasonló kutatásom anyagát, kérdőívvel, táblázatokkal, kutatási beszámolóval, még jó hogy a múltkor porszívózás közben előkerült az ágy alól az a pendrive, amiről lélekben már évekkel ezelőtt lemondtam.
Szigorúan véve az efféle, piackutatós hangulatú vizsgálat legfeljebb alkalmazott tudomány, de legalább tudomány. Ha ilyesmivel bíbelődöm, tisztára olyan érzésem támad, mintha nem lett volna tök fölösleges az öt egyetemi évem. Persze tudom, hogy nem volt az, mert én élveztem (jó társaság, jó bulik, és még az is érdekelt, amit tanultam), nyolc évig tanítottam is a szociológiát, no meg évek óta gyártom a szociálpszichológia cikkeimet, ami szintén nem tudomány, de tudományos. Ismeretterjesztés, vagyis a tanítás folytatása más eszközökkel, ezúttal nem hallgatók, hanem olvasók sérelmére.
Sőt, jobban belegondolva, az egyetemi előtti négy főiskolai év sem volt felesleges, mert ott jöttem rá, igazából mit akarok tanulni, közben meg élveztem azt is amivel foglalkoztam (plusz jó társaság, jó bulik, nagy magánéleti drámák és nagyjából happy end a végére), és a filmes szakirány okán már huszonéve írok filmkritikákat, lelkesen, de pénzért.
Holnaputánra ígértem, hogy összeáll a koncepció, amit majd jól elküldök, aztán megtárgyaljuk a megrendelővel, és aztán majd, mondjuk a hétvége magasságában oprecionalizálok egy jót. De nem csak úgy hirtelen, egy hatékony operacionalizáláshoz alaposan be kell melegíteni, de most Schopenhauert olvasok, ami hát nem igazán az. De majd összerakok egy kérdőívet, amit mind emberileg, mind szakmailag vállalhatónak tartok, aztán ismét megtárgyaljuk, és jöhet a hogyan tovább.
Háát.... ez is valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése