Géza régóta gondolkodott már az életmódváltáson, miszerint néha megnézett egy-egy bicikliversenyt a tévében, és eltöprengett rajta, hogy milyen lenne sportosan biciklizni, illetve mennyi Féldecis Keserűt lehetne venni a bringája acélvázának árából, ha mégsem. Persze lehet, hogy csak tört acélként vennék be, elvégre ha van tört arany, akkor van tört acél és tört alumínium is. (Meg törtekkel való osztás, legalább is akkor még volt, mikor a Ritkásbajszú Szent Epifánia Pótkerékipari Szakközépbe járt, valamikor a múlt században.)
Az eredeti ötlete szerint négyszáz méteres ámokfutásban indult volna a paralimpián, de Lajos, az éjjel-nappali őr közölte vele, hogy a paranoid skizofrénia nem számít fogyatékosságnak, akkor se, ha részben benne van a verseny nevében. Pedig komoly állóképességi edzéseket végzett a garázsbolt előtt, jobb napjain, mikor öt sörre is volt pénze, akár három órát is állt a bolti kuka mellett, a Bier márkájú kézisúlyzóival folyamatos csuklógyakorlatokat végezve. Plusz az extrém helyzetekhez való alkalmazkodást is gyakorolta, amennyiben öt doboz sör mellé minimum tizenöt szál kézműves cigarettát fogyasztott el, amiket szigorúan füstszűrő nélkül tekert, elvégre az szennyezi a környezet természetét, amit ő nagyon is védett, főleg azzal, hogy soha nem tette ki a lábát a lakótelepről, mondjuk egy erdőbe. És szelektíven dobálta el a csikkeket is, azaz ügyelt rá, hogy mindhárom közeli játszótér homokozójába jusson belőlük.
De most, hogy az ámokfutásról szőtt tervei (kiszemelt menedzserével, a kopasz Jenővel együtt) kútba estek, új tervre lett szüksége hirtelen. (Jenő egyébként nem is kútba esett, hanem a járdára, a hatodikról, hiába mondta neki mindig az élettársa, hogy ne teregessen az erkélyen, ha előtte éjszakai vodkamaratont tartott a Horror Channel társaságában.)
Így aztán Géza komoly kutatómunkába kezdett, hogy kiderítse, milyen sportokban lehet esélye valamelyik limpián, vagy legalább örökös Bajnoknak lenni valami Világ- vagy Európában. Ennek keretében kérdezte meg Irénkét is a 25/A-ból, aki közölte, hogy egy: ő csak citromért jött le a boltba, mert só meg tequila még van otthon a hétvégére; és kettő: a Fekvehányás utcában senki sem sportol, pláne nem versenyszerűen, ez fontos része a lakóközösség összetartó jellegének. De ha Géza minden áron bajnokká akarja sportolni magát, keressen valamit, amit lehet ülve és/vagy ittasan űzni, nem okoz izomlázat, nem lehet belehalni és ahol nincs doppingvizsgálat.
A darts így aztán gyorsan kiesett, mert hegyes fémnyilakkal dobálózni nem egy életbiztosítás, kukázni kellett a sakkot, mert Géza a harmadik feles után már nyerített ha lólépésben támadott a bástyával, a biliárdasztalról meg kiderült, hogy rohadt drága, és nem fér be a liftbe, a kisszobáról már nem is beszélve. A snapszer meg állítólag nem sport, pedig ha a sakk az, akkor ez szimpla előítélet, vagy utólagos szemétkedés, minden esetre nem avatnak benne bajnokot, még járási szinten sem. Nem mintha Géza beérte volna egy járási bajnoki címmel, trófeával, vagy amit ott adnának.
Így aztán, több órányi megfeszített telefonnyomokodásos keresés után rálelt az ideális versenyre, a Borsó-céllövő Világbajnokságra. Mert a borsó-céllövészet nem igényel edzettséget, állóképességet (pedig az még lenne is neki, annál már csak az ülő- és fekvőképessége jelentősebb), sőt drága felszerelés sem kell hozzá. Elég egy köpőcső, meg némi borsó, bár lehet, hogy az aerodinamikailag jobb borsó egy kicsit drágább a teszkó gazdaságos fagyasztottnál, de biztos nem annyival.
Már épp kezdte látni magát a (stílszerűen nyilván héja-alakú, borsószínű trófeával), amikor ráeszmélt, hogy de ezt a világbajnokságot valami Witcham nevű porfészekben rendezik, ami viszont Angliában van megtalálható. Márpedig ő olvasta a Híradóban, hogy az angolok rendeztek egy Brexit nevű fesztivált, minek keretében elvontatták az egész szigetet az európai partoktól, neki meg nincs pénze olyan messzire utazni, no meg angolul is csak annyit tud, hogy danke szilvuplé.
Így aztán tehetetlen dühében nagy lendülettel hajította el a mobilját, de akkorával, hogy a kínai elektronikai ipar remeke átrepült a főút mind a hat sávja fölött, és a Biztosan Átcseszünk Biztosító irodája előtti járdán fejezte be zaklatott pályafutását. Mire a kuka másik oldalán fogyasztó Bajszos Lujza meg is jegyezte, hogy igazán szép gyakorlat volt, fünf komma null, ezzel már el lehetne indulni egy nemzetközi mobiltelefonhajító versenyen is, mert a távolság már megvan, csak a dobás koreográfiáján kellene még dolgozni, hogy meglegyenek az esztétikai pontszámok is. Ha már Géza maga csúnya, mint a novemberi időjárás Izlandon.
erdekesvilag.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése