Tegnap megnyílt végre a Döglött Állatok Darbjai Dárgán Valamint Lőfegyverek című vadászati, ám nem világ kiállítás. Ami ugyan rohadt sok pénzünkbe került, de hát magyar nép az közismerten olyan, hogy szereti adóforintjaiból finanszírozni az aktuális hűbérurak hobbiját, ami - rendszerektől és rezsimektől függetlenül - valahogy mindig a foci és/vagy a vadászat. Kádár és Czinege elvtársak is vadásztak, miként korábban Horthy ellentengerkormányzó is, és biztos élvezték, hisz a kollektív emlékezet szerint utoljára egy Zrínyi Miklós nevű, állítólag költő és hadvezér baszott rá egy ellenséges vadkannal kibontakozó afférjára.
A kiállítás szlogenje igen emelkedett, egyszerűségében is magasztos, miszerint Egy a természettel. Na ja, szinte látom magam előtt ahogy a kovácszoltáni értelemben vett Külön Semjénzsolt álldogál a magaslesen, kezében a többhavi átlagfizetésbe (rosszabb esetben egy városi kisautó árába) kerülő puska, az alsó hangon félmillás céltávcsővel, és akkor hősünk meglát egy erdőszélen legelésző őzet, mitől lelkében máris vérszagra gyűl az éji vad, és jogerős ítélet, sőt figyelmeztetés nélkül öl. És közben érzi, hogy egyfelől ő most kurvára egy a természettel, másfelől meg amit épp művel, az először is sport, de legalább ennyire hagyományőrzés, a kultúra tartóoszlopa. (Bóbita, Bóbita gyilkol - fogalmazhatjuk újra Weöres Sándort.)
Na most, a vadászattól senki sem lesz egy a természettel, hacsak nem Tarzan stílusú ágyékkötőben, saját készítésű lándzsával hajkurássza a vadat, nem hobbiból, csak hogy legyen mit enni vacsorára, az asszony által gyűjtött bogyók mellé. A hobbivadászok tökéletesen ellennének ölés nélkül is, hisz arra tartjuk a vágóhidakat, ha már egyszer sokakra rájön a sikongató lábrázás a húsmentes étkezés gondolatától is.
Ráadásul a természettel egy, egykori emberek vadászatánál, az állatoknak is volt esélyük a menekülésre, mondhatni érzékelhették a veszélyt, és próbálkozhattak a túléléssel. Ám ha a rejtőzködő ellenség a távolból, biztonságból és láthatatlanul, csúcstechnikával fölszerelve tüzel, akkor az már nem a természetes leosztás, mondhatni a mai vadász a természeten kívülről támad. Ilyen értelemben akár igaz is lehet, hogy a vadászat a kultúra része, amennyiben (Henrik Rickert német filozófus nyomán) a kultúrát és a természetet az egy valóság két különböző aspektusának tekintjük. A távcsöves, lézercélzós puska artefaktum, a kultúra része, onnan ront rá a természetre.
És pont ettől nem sport a vadászat. Mert ahhoz valahogy (na ja, kulturálisan), hozzá van tapadva a sportszerűség fogalma is, amiről nyilván nem beszélhetünk, ha az egyik félnek, mondjuk az őznek, esélye sincs jól kijönni a helyzetből, hisz jobbára azt sem érzékeli, hogy egyáltalán mi a helyzet, hogy valaki, valahol, nem túl messze tőle, a vérét akarja venni.
A vadászat egyetlen esetben lehet nagyjából indokolt, ha meg kell gátolni egy-egy faj túlszaporodását az adott területen, be kell avatkozni azért, hogy ne boruljon meg az emberi működés miatt már úgyis kissé labilis ökoszisztéma. De az nem hobbivadászat, az vadgazdálkodás, és helyettes államtitkárok helyett szakemberek végzik, szigorú szabályok között.
És akkor Ártunk és Ormányunk ezt az izét tolja a képünkbe, mintha a nemzeti büszkeségnek (amire egyébkén nem sok szükség van, valahová születni nem érdem, csak állapot) pont legyilkolt szarvasok koponyáira, kitömött vaddisznókra, meg az esemény kretén "himnuszára" van szüksége. Utóbbi amúgy a debilitásig közhelyszerű kulturális hulladék, ilyentén:
„Hey. csodaszarvasra vadásztunk,
Hey meseszép földre találtunk,
Hey csodaszarvas hazahoztál,
Hey körülöttünk Magyarország”
Hogy a 'hey' -t az ipszilonnal ejtik-e tudja fene, relatív mentális egyensúlyom megőrzése miatt nem hallgattam bele, nekem már refrén szövege is elég a reggeli kávé mellé. (Hey, körülöttem gomolyog, az igénytelenséggel párosodó butaság.)
A stílus és ízlés fényes diadala, indokolatlan pásztorjelmezekkel. (telex.hu)
A nagyszerűen világraszóló (esetleg nagyotszólóan világszerű) rendezvényt amúgy maga Fővédnök nyitotta meg, aki állítólag főherceg, bizonyos Habsburg-Lotharingiai Károly, ami külön röhejes mozzanata az egész erőlködős szánalmasságnak. Kéne szólni a Karcsinak, hogy a Habsburg-ház trónfosztása 1921-ben volt (meg előtte még háromszor, 1620-ban, 1707-ben és 1849-ben), szóval ha száz évesnél fiatalabb, akkor nem kellene erőltetni ezt a főhercegesdit, mert annyira főherceg ő, mint én csillagharcos, egy nem uralkodó család sarjaként ne játsszon monarchiásat.
A kormányzati főfarkaknak sem kellene passzióból vadászgató földesurat játszaniuk, bár posztmodern ide, posztindusztriális társadalom oda, ezeknél mostanában határozottan divatba jött a földesúrnak levés, úgy habzsolják a hektárokat, mint maci a málnásban. Persze lehet hogy van összefüggés a kettő között, miszerint minél több a magánterületté váló erdő-mező, annál inkább saját kedvük, nem pedig a törvény betűje szerint szerint lődözhetnek, és ha valaki rákérdene, hogy ez így most hogy, rég kész a válasz, hogy boldog karácsonyt! (Nem, ne az a Karácsony legyen boldog, aki nekik amúgy is G., a törvényekről meg annyit, hogy azokat amúgy is ők írják, maguknak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése