Ma száz éves Stanislaw Lem a sci-fi irodalom lengyel klasszikusa. Igazából persze ezt úgy kell írni, hogy 'lenne', hisz tizenöt éve halott, de művészeknél inkább az életmű számít, az meg még igen is élő.
Annak idején nagyon lelkesen olvastam a Solarist, Az Úr hangját, meg a Kiberiáda című, féktelenül szórakoztató űrmesés novelláskötetét, de a kedvencem az toronymagasan A kudarc című regény. (Érdekes adalék, hogy a kedvenc regényeim közül kettő is ezt a címet viseli, a másikat Kertész Imre írta.)
A kudarc amúgy egy igazi régi vágású hard sci-fi, azaz legalább annyira tudományos, amennyire fantasztikus. Az a lényege, hogy az emberek már tudnak naprendszerek között űrhajózni, fognak is egy jelet egy nagyjából öt fényévre lévő bolygóról, úgyhogy elindul egy expedíció, hátha nyitva van a kapcsolat-ablak. (Az a slot, amikor a másik civilizáció is elég fejlett, hogy jelet adjon magáról, de nem túl fejlett hozzánk képest, hogy azért foghassuk és értelmezhessük a jeleit.)
A küldetés vége természetesen már a címben előre jelzett, egy teljesen más fejlődést befutó idegen civilizációval a kommunikáció, a kapcsolatfelvétel úgyszólván reménytelen. De itt is az utazás a lényeg, a közben felmerülő természettudományos, logikai-filozófiai, sőt, teológiai dilemmák és kínzó kérdések, amikor részinformációkból, már a távolból próbálnak megérteni egy nagyon nem ismert világot. A végén persze megérkeznek, meglátják a Quinta-lakókat, de nagyjából ez az utolsó amit látnak a létezésből.
A kudarc nem finomkodik, nem idealizál, semmi cukormáz, de netto intellektuális élmény, plusz Lem nem egyszerűen okoskodik, de írni is nagyon tud hozzá, úgyhogy ez a regénye (is) majdnem tökéletes. Mint a legtöbb műve.
cultura.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése