2021. szeptember 7., kedd

Nezuhanny, de fürgyéle!

Állítólag ez ilyen zöld, mondhatni ökológiai és szőrös, kicsit büdös divat, hogy egyesek, és mindenféle sztárok szerint, nem kell naponta zuhanyozni. Felesleges, und árt a bolygónak neki, meg napi (akár többszöri) zuhanyzással lemossuk magunkról hasznos mikroorganizmusokat is.
Ja, mellékszál, de a testünk nem azonos azzal, amit annak gondolunk, rengeteg, tőlünk független élőlény létezik rajta/benne/általa, és ehhez még tetveknek sem kell lenniük. Vagy lapostetűket nevelgetnünk.

Az egész persze a 444 cikkéről jutott eszembe, miszerint én néhány havonta zuhanyzok mindössze. Hogy büdös vagy-e azt nem tudom, hisz nincs szaglásom, de eddig még senki nem ugrott félre undorodva tölem, ha belehasítottam az aurájába. Most vagy udvariasak voltak, vagy jellemzően tényleg nem vagyok büdös, szerintem az utóbbi.
Tekintettel arra a nem jelentéktelen tényre, hogy viszont naponta  fürdök. A zuhanyzás nyilván menőbb, de én mégis úgy szeretem, hogy beledöglök egy kád meleg vízbe, leázik rólam a fölös kosz, aztán még fél óráig olvasok a saját - nyilván koszos - levemben.

A fürdés ugyanakkor nem eléggé ökologikus, sőt lehet, hogy kevésbé, mint a zuhanyzás, úgyhogy ezt a részét létemnek inkább nem reklámozom, miszerint inkább vagyok ritkán zuhanyzó, mint gyakran fürdő, legalább is kifelé. Itthon meg úgyis csak én tapasztalom, milyen jó is reggel fél hatkor egy forró fürdő, jeges kávéval.
Az élet apró örömei ugyebár, ha már közepesen nagyok sincsenek, soha, de legalább rendszerszerűen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése